Akkor most szólok.
Teljesen új és több funkcióval megáldott Eventre lehet számítani. Ez egy új színfolt az eddigiekhez képest. Aki eddig azt szerette, hogy csak nyomkodott, mint a veszett fene, annak ez "brutál nyűg lesz" és kevésbé fogja élvezni, mert figyelmet igényel a sikeresség. Én pont ezért kedvelem jobban, mint a "kattincs, rohanj, gyűjtsd be-fuss tovább" eventeket . Mihaszna már igen jól megvilágította a lényeget, ezért a mechanikájáról nem írnék.
Az, hogy kombinálnod kell a jobb oldalon megjelenő feladatok szerinti kívánsághoz az elemeket, amiket a gyűjthető zsetonokkal te választasz ki az alsó menüből (melyik fajta hiányzik a kért szettből), kifejezetten mókás, hogy mit tudsz belőlük összehozni. Türelmet igényel ha céllal játszol, mert a kombinációk nem jönnek össze azonnal, és az is rajtad múlik, hogy 3-4 pontos szettet raksz össze, vagy megelégszel az 1-2 jutalompontos variációkkal. (Ne elégedj meg!) Tanácsom az, hogy inkább várd ki, amíg a magasabb jutalompontos lehetőséget tudod kirakni, mert azzal hatékonyabb leszel. A pályán begyűjtütt piros drágakövekkel mendegélsz közben előre, így azt is figyelned kell, hogy mennyi pontot érő szettet raksz ki.
Jönnek még a szerencsén alapuló jutalmak is menet közben, melyek ajándékokat adnak (szerencsésebb esetben pont a hiányzó formát kapod a szetthez) és akkor ott vannak még a teljesítményed alapján kapott napidíjak is. Eleinte 5 zsetonnal lehetett kiváltani egy formát (arcfigura-kéziszerszám- mértani test), mára ehhez 4 is elegendő. A begyűjtendő zsetonok számának csökkentése, ahogyan Mihaszna is fogalmazott ezzel az apró könnyítéssel magasabb mitovációt hozott magával. A fórumos reklamációk elérték a nekünk kedvezőbb hatást.
Összességében a nem tökéletes angol tudásommal, az elején csetlettem-botlottam, mire rájöttem a forcára. Most aranyligás (miután ebben az eventben is van ligaverseny) vagyok, és ha csak nem taszít le egy mindent eddig gyűjtögető, és csak a végén felhasználó, vagy a mindent is megvásárló (mert gyémántot költeni nem fogok), majd egyszuszra felhasználó játékos, akkor talán tudom masszívan tartani a helyzetemet. Nehezen vettem lendületet, mert a tanulópénzt megfizettem. Nektek, fórumot olvasóknak már sokkal könnyebb lesz, miután mi már felkészítünk rá benneteket. A most még kicsit "Óhébernek" tűnő leírásaink, tapasztalataink azonnal értelmet nyernek, amint belecsaptok ti is a "lecsóba".
Jó lesz ez,... majd meglátjátok!