• Kedves olvasó,

    Ahhoz, hogy a fórumon zajló beszélgetésekben részt vehess, vagy saját témákat nyithass, szükséged van egy játékbeli felhasználói fiókra. REGISZTRÁLJ ITT!

Kibeszélő Woodelvenstock

DeletedUser683

Vendég
Kedves @Hoshi !
Kérlek tolmácsold a véleményemet a fejlesztőknek, miszerint Nagydíjnak nevezni kár, mondhatni nevetséges a mostani épületeket. Régebben a nagydíjak értékei is jók voltak a többihez viszonyítva, most viszont jelentősen elmaradnak a többitől. Értem én, hogy ha összerakom mindet, akkor többet adnak, viszont az se túl sok, illetve egy fontos dolog: meg is kell szerezni mindet, és még plusz 2 épületet, hogy a lehető legtöbbet lehessen kihozni ezekből. Ez viszont ezzel a nyitási aránnyal azt hiszem lehetetlen. Tudom, régen is volt olyan, hogy a harmadik nagydíj csak rendkívül nagy szerencsével, vagy gyémánttal volt megszerezhető, amivel nincs is bajom, de azok az épületek, nem kapcsolódtak össze, külön-külön is meg voltak a jó értékeik.
De most komolyan, nézzük meg az első Nagydíjat egy második fejezetesnél: 92 kultúra, 46 lakos, és óránként 179 arany (7. szintű lakóház jó kultúra mellett 765 aranyat ad óránként). Ezzel szembeállítva a Techno sátort, ami ad 570 kultúrát, vagy a mai, Woodelvenstock épületet, ami ad 430 kultúrát, és 320 lakost igencsak nevetséges számomra a Nagydíj titulus. Ráadásként még hozzáteszem, hogy ebben a fejezetben már elérhető a Suttogó fák rejteke a maga 400 kultúrájával. Utolsóként: Az első 3 fejezeten mindenki hamar túlesik, emiatt hamar el is avul a kultúrépületei értéke. Mindezek mellett adódik a kérdés: akarja-e egy kezdő azt, amit/amiket most nagydíjnak neveznek? Illetve tévednék, amikor azt írtam, hogy nevetséges Nagydíjnak nevezni? Tulajdonképpen nem kell válaszolnod, megelégszem azzal, ha továbbítod. Köszönöm, és szép estét mindenkinek! :)
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Dizel1

Veterán
Ne aggódj, már továbbítottam, nem vagy egyedül ezzel. ;)
Akkor én már ne is túráztassalak az én vesszőparipámmal, azaz a ládák kb. felében található napi nyeremények egyenlőtlen mennyiségi - minőségi - százalékos összetételével? (Mint pl. 1x5 órás és 1x8 órás gyorsító egy ablakon belül 30-30% eséllyel nyerhető. Vagy akár a bűbályok megjelenése, ami egyébként ömlik a napi játékból.)
 

DeletedUser3

Vendég
Akkor én már ne is túráztassalak az én vesszőparipámmal, azaz a ládák kb. felében található napi nyeremények egyenlőtlen mennyiségi - minőségi - százalékos összetételével? (Mint pl. 1x5 órás és 1x8 órás gyorsító egy ablakon belül 30-30% eséllyel nyerhető. Vagy akár a bűbályok megjelenése, ami egyébként ömlik a napi játékból.)
Mivel a játék célja nem az, hogy minden ládában minden azonos eséllyel szerepeljen (hiszen akkor nem lenne 9 láda, csak 1), hanem az, hogy minél nagyobb eltérések legyenek a ládák között, át kelljen gondolni, melyik láda éri meg Neked, a saját igényeidnek és lehetőségeidnek, így kérlek, inkább ne.
 

Dizel1

Veterán
De Te most a különböző ládák tartalmáról beszélsz. Én nem a különböző ládák különbözőségéről beszélek, hanem egyes ládákon belüli aránytalanságokról. Képzeld el, hogy bemész a boltba, és 50-50% esélyed van rá, hogy 1, vagy 2 csomag ásványvizet kapsz egy ezresért! Vagy képzeld el inkább sörrel! Ha ez így szerinted, és mindenki más szerint rendben van, akkor nem szóltam. De akkor a boltban se reklamáljatok!
 

Wiccara

Veterán
Képzeld el, hogy bemész a boltba, és 50-50% esélyed van rá, hogy 1, vagy 2 csomag ásványvizet kapsz egy ezresért! Vagy képzeld el inkább sörrel! Ha ez így szerinted, és mindenki más szerint rendben van, akkor nem szóltam. De akkor a boltban se reklamáljatok!
Kedves @Dizel1 :)
Maximálisan megértelek, de rossz a hasonlatod :p
A játékban, a ládában, a szerencsében ne akarj se reált, se fixet, se szabályt!
Nem lesz arányban se a jegy, se a ládában vegyesen megnyerhető dolgok; nincs garancia, talán még nagy számok törvénye se.
Pontosan azért vegyesek, és eltérőek, hogy csábítsanak, és/vagy újra nyittassanak.
Az én toleranciámat a már említett "fődíj" feszegeti.. oké, hogy "díj" mert a nyálkák jönnek, és egyszer csak betelik a pohár vele, de ne egy eldobható üres palackot kapjunk már érte, amiben még ásványvíz sincs..:rolleyes::cool:;)
 

DeletedUser3

Vendég
@Dizel1 nem bolt. Lottó vagy tombola. Megveszed szépen a szelvényt és nyerhetsz valamit.
Gondolom voltál már búcsúban... Ott is ez van, dobálhatsz karikát meg lőhetsz célba, és vagy nyersz egy 5 méteres plüssmacit, vagy egy buborékfújót, vagy még ennyit se. Annyi különbséggel, hogy itt előre, százalékosan látod, mit nyerhetsz.
 

Dizel1

Veterán
Kedves @Dizel1 :)
Maximálisan megértelek, de rossz a hasonlatod :p
A játékban, a ládában, a szerencsében ne akarj se reált, se fixet, se szabályt!
Nem lesz arányban se a jegy, se a ládában vegyesen megnyerhető dolgok; nincs garancia, talán még nagy számok törvénye se.
Pontosan azért vegyesek, és eltérőek, hogy csábítsanak, és/vagy újra nyittassanak.
Az én toleranciámat a már említett "fődíj" feszegeti.. oké, hogy "díj" mert a nyálkák jönnek, és egyszer csak betelik a pohár vele, de ne egy eldobható üres palackot kapjunk már érte, amiben még ásványvíz sincs..:rolleyes::cool:;)
Kedves kis Wiccara!

Teljesen jó a hasonlatom. Mert amíg a ladák egy részében látom a díjak közötti egyensúlyra való törekvést mind értékben, mind az értékhez kötödve százalékban addig más ládákban totális az egyensúlytalanság. Ezt már többször írtam, de foglalom vele a helyet újra. Egyik ládában vagy 1 db 8 órás gyorsítót kapsz 30% eséllyel, vagy 1 db 5 órásat, szintén 30% eséllyel. (Meg még két "valamit".) A hasonlatom pontosan ilyen. Azért írtam a sört is, hogy hátha valakinek azzal könnyebb elképzelni. :) Ennek az ellenpéldája a jegy nyerős láda, ahol a 30 db jegyet nagyobb százalékban van esélyed megnyerni, mint a 150 darabot. Ez így már logikus. Nem akarok én se reált, se fixet, se szabályt, de ha egyes ládákban van, egyesekben meg nincs, akkor méltán gondolom, hogy ott valami nincs rendben. A fődíjjal kapcsolatban többen fejtettétek ki az álláspontotokat, amit már nem akartam tovább feszegetni, de kedvelésekkel belekapcsolódtam. Viszont ezt a problémát senki nem pátyolgatja, pedig ha nem is akkora, mint a fődíjak és a szett problémája, de probléma. Ha már a jövőben javításra kerül valami, akkor legyen rendesen kijavítva. Ez az életfelfogásom, és a munkámmal kapcsolatban is így gondolkozom. A chat panel is megjavult veszteséggel. Itt kiabált miatta mindenki. Én most előre jeleztem egy kisebb hibát. Ennyi. (Nem vagyok mérges, csak nem használok mosoly jeleket. Mosoly, mosoly, mosoly :):):))

@Dizel1 nem bolt. Lottó vagy tombola. Megveszed szépen a szelvényt és nyerhetsz valamit.
Gondolom voltál már búcsúban... Ott is ez van, dobálhatsz karikát meg lőhetsz célba, és vagy nyersz egy 5 méteres plüssmacit, vagy egy buborékfújót, vagy még ennyit se. Annyi különbséggel, hogy itt előre, százalékosan látod, mit nyerhetsz.
Igen kedves Hoshi.
Elfogadom a Te hasonlatodat, de azzal is van baj ám. Mert az 5 méteres plüssmacihoz vagy több karikát kell célba juttatni, vagy messzebb és magasabban van a cél. Amiről én írok, annál ez nem teljesül.

Többször kértelek már, hogy ha egymás után írsz, akkor ezt tedd egybe, van szerkesztés gomb, vagy egyszerűen csak egy üzenetben küldd el a mondandód. - Hoshi


Bocs, de rám még egyszer sem szóltál, és akikre igen, ott úgy értelmeztem, hogy egy befejezetlen gondolatot ne írjanak, egy valakinek, több részletben. De most megzavartál. Már nem tudom, hogy mit vonjak össze, és mit ne. De majd próbálkozom.
 
Utoljára szerkesztve:

DeletedUser4170

Vendég
Melyik épületet tudom a 3. korszak elején tartva a 14. szintre fejleszteni? Van ilyen vagy ennyi volt ez az event?
 

SirSmithy

Veterán
Saját szemszögből nézve: már több feladatot segített megoldani az a tény, hogy van jónéhány tp töltő áldás a tarsolyomban. Ezek a Költs el x tudáspontot. Ezeknél korábban vagy vennem kellett (de ugye amúgy is több küldetés kér ilyet, illetve elég borsos az ára nálam már, így ha nincs elég aranyam, akkor azt próbálok szerezni, már ha tudok), vagy legjobb esetben a bajnokiból kivenni (de mi van, ha előtte pár küldivel ereklyeszerzést, és tp költést kért, és már nem maradt?), rosszabb esetben tartományból kellett szereznem (amiből amúgy is elég sok kell, és a felfedező már messzire megy, lassan ér haza), de most egyszerűen meg tudom oldani, csak rakok tp töltő áldást valamelyik csodába. ;)
Hozzászólásomat nem vitaindítónak szántam, csak számomra ismét jól jön a tp áldás (több szemszögből is), és ha netalán nem lenne, hát nyitok párat olyan ládából, aminél jó eséllyel bejön. Szóval, én köszönöm. :)

Az Ork fejezet sajátossága a nagyobb alapanyagigény, később ez viszonylag kiegyenlítődik. Miért nem rakod le inkább a Jólét tornyát? Ha jól láttam, az nincs lent nálad. Nem foglal több helyet, mint egy műhely, de megfelelő összcsodaszint esetén alapszinten is a dupláját termeli, mint egy műhely. Nem von el kultúrát és lakost sem a városodtól, csak auto termelget, csak be kell szedni. Ráadásul eggyel nő az összcsodaszinted, így mindegyik csodád ereje egy kicsivel nő. ;)

Bocs az off topicert...
“megfelelő összcsodaszint” - Ezt kifejtened? :)
 

DeletedUser4170

Vendég
Melyik épületet tudom a 3. korszak elején tartva a 14. szintre fejleszteni? Van ilyen vagy ennyi volt ez az event?
Ahogy nézem ennyi volt. Érdekes a többi magas szintű épület építési feladat mellett volt és a későbbi feladatoknál is van alternatív lehetőség.
 

DeletedUser1240

Vendég
Hát ez a WOODELVENSTOCK annyira ramatyul halad hogy 100% nem lesz meg 12 nap alatt.Még a második nagy dij sem. Őrül kevés azt a zöld cseppet ad.Dicsérem az eszét aki ezt igy megoldotta.
 

DeletedUser183

Vendég
100% nem lesz meg 12 nap alatt.Még a második nagy dij sem
Én jelenleg a 3. díjat hajtom, jelenleg 32/400. Bár elég sokat elszórtam, mikor tetszett a napi nyeremény, de ha megvártam volna a második duplázást, akkor még több lenne. De mint mondtam, nekem jobban tetszettek a napi nyeremények ;)
 

DeletedUser2853

Vendég
Sziasztok,

a kívánságkút nyereményeinek statisztikája:

- gyémánt: 9 %
- TP: 7,7 %

- áru: 30,5 %
- alapanyag: 24,8 %
- arany: 27,9 %

Az eredményeket folyamatosan frissíteni fogom.
:)

(A kerekítések miatt a százalék értékek összege nem mindig kereken 100.)
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Burney

Felderítő
Sziasztok!
Már pár napja sikerült befejeznem az event folyamatos feladatsorát, így csak a napi feladatok maradnak.
Kérdésem, ha netán tetszik még pár épület a napi jutalmakból és szeretném megszerezni, jegyet honnét vegyek hozzá?? A napi feladatok 20 jegyet adnak, meg az a pár ami szétszórva van a városban, nem valami sok......csak gyémántért lehet majd netán jegyet venni hozzá?? Mondjuk sajnálnám elpazarolni az a kevés gyémántom ami van ;)
 
Fent