Vanek
Veterán
Az akadémia második szintjén a 16 órás varázslatok már csak 13 órások lesznek; a leghosszabb idejű pedig 1 nap 2 óra lesz az 1 nap 8 óra helyett (illetve már két slot használható). Vagyis csak építkezni kell.
Szerk.: ami még változott: a kereskedés visszajelzése az értesítések között. Erről készül az alábbi kép is:
Illetve a techfa szélén is el-eltűnnek a dobozok (nem olyan sima a kijelzés, mint eddig volt). Konkrétabban: eddig ha jobbra mentünk, akkor simán szépen kiúszott a fejlesztések szövegdoboza balrafelé; most viszont egy idő után egyszerűen csak eltűnnek. Erről az új hibáról is készült kép (a két állapot között a különbség, hogy a jobb oldalin egy kicsit balra húztam a techfát):

Utoljára szerkesztve: