Mihaszna
Veterán
Szerinted ez tisztességtelen és felháborító, és az nem lenne az, hogy azok aki nem csinálták a tornyot rendesen, most gyakorlatilag ingyen megkapják azt, amiért mások keményen megfizettek vagy áruval vagy sereggel, esetleg gyorsítóval és gyémánttal valamint a ráfordított idejükkel?
Annyira azért nem kellett ráfizetni, mert a szett tartalmának a 98%-át már a Torony első szintjén meglehetett nyerni. A Mananövényt és a Gumifát a kis rejtélyes ládák ontották, a Holdkőárat az 1. szint főellenségénél, a Holdkőkaput pedig valamelyik kapuőrnél lehetett megnyerni. A végtelen tekercsben nem vagyok biztos, nekem úgy rémlik, hogy a 2. szint közepe fele volt elérhető az egyik kapuőrnél, de ha jól emlékszem, az egyik rejtélyes láda is tartalmazott egy ilyet.
Tehát, annyira nem drasztikus a helyzet, mint írtad.
Képtelen vagyok elhinni, hogy az aki mindig végigvitte a tornyot, csak 1 szettet tudott összeszedni.
Bármilyen hihetetlen, nekem is csak 2 teljes szettem van. Volt egy időszak, amikor nem volt rá kapacitásom, mert a játékban való haladást előrébb helyzetem, de amikor teljes gőzerővel nyomtam hetekig, hónapokig, akkor is csak 2 teljes szett jutott nekem.