Yahelnek pedig kijár Tőled a bocsánatkérés..
Folytatva Hajnalka bejegyzését, ha esetleg sikerülne Djyahellel az őt érdemtelenül ért sérelmeket rendezned Hoshi, akkor ezúttal megkérlek arra is, hogy invitáld vissza a játékba is. Amikor ezek az asszók itt lezajlottak és a fórumpofonoknak köszönhetően elment innen, ezzel a mozdulattal a játékból is elköszönt tőlünk. A csapat sínylette meg, hogy egy értékes játékost vesztettünk az itteni rossz problémakezelésnek köszönhetően. Nem vagyunk egyformák és nem egyformán dolgozzuk fel a bennünket ért csalódottságainkat sem. Ő most hozzáteszem jogosan, olyan mértékben megbántottnak érezte magát az egész Elvenaros életében, hogy mindent bezárt maga mögött. Megkérlek arra, hogy ha teheted (és miért is ne tehetnéd?) vedd fel vele a kapcsolatot, és rendezzétek a köztetek lévő ellentmondásokat/félreértéseket. Nektek hajdanán több volt a kapcsolatotok egy mezei fórumozótól, ezért gondolom, hogy talán lehetne erre alapozottan elegyengetni ezt a dolgot. A fórum a legrosszabb úton halad, ha emiatt játékosok hagyják abba a játékukat. Rengeteg embernek segített ő itt és a játékban is. Sok időt nem számolva áldozott arra, hogy játékosokat vezessen be Elvenar rejtelmeibe, vagy továbblökje őket a nehézségeiken, megerősítse az elbizonytalanodókat. Biztos vagyok abban, hogy nem az a cél, hogy az ilyen társainkat veszítsük el egy pl. eventes vita kapcsán. Már így is sok véleményét okosan kifejtő és tapasztalattal bíró, hozzászólásaikban őszintén reagáló, segítőkészségükben kifejezetten hasznos társunktól kellett megválnunk a fórumon, csak mert a bejegyzéseik burkolatlanul, szépítgetések nélkül szóltak a valóságról, a játékban adódó kellemetlenségekről. Én is beleszaladtam már ebbe a csapdába egyszer, amikor egy általam soha ki nem mondott történetet erőltettetek rám Királynővel, és úgy keresztre feszítettetek, hogy a lelkem azóta is sajog tőle,...ha rágondolok (de igyekszem nem rágondolni). Hozzáteszem teljesen alaptalanul vádoltatok azzal, hogy rosszindulattal viseltetek az Inno iránt, ezzel együtt félrevezetem a társaimat- akár egy bűnöző. Nem voltatok velem kíméletesek, /pont mint Galilea népe/ a fejemet vettétek, mintha tehettem volna arról, hogy a játék nem frissül a normális mederben ahogyan kellene, hogy én is azt lássam, amit ti. Ezek után hetekig ki sem nyitottam a fórum ablakát, megvédve magam az esetleges kellemetlenségektől, és idegességtől. Én ezzel védtem meg magam, amíg már voltam annyira jól ettől az egésztől, hogy ne rosszulléttel jöjjek fel újra. Ha ez így megy tovább a végén azok maradnak akik "Bólogató Jánosok" (velük aztán semmire nem mentek), és akik teljesen kezdők, akik azt sem tudják hol vannak (hát velük sem mentek sokra). Szükség van ezen a platformon mindenkire ahhoz, hogy több rálátásból képet kaphassatok a játék egyes elemeiről, azok hatásairól. Kell a visszajelzés amiért mi pénzt, időt szánunk a játékra. Tudnia kell az üzemeltetőnek, hogy a magyar szerveren arról amit elébünk tesznek, mennyire kajáltuk meg, és mennyire toltuk el magunktól. A statisztika ugyan beszédes lehet, de ehhez kell az emberi szó is, hogy teljes képet kaphassatok tőlünk, amit továbbítani tudtok. Legyenek a miértekre válaszok, és ne kelljen a szavainkat olyan mód folyton megrágcsálni, csak hogy az tessen, hogy mire leírom a "finomkodó" (de utálom ezt) véleményemet, addigra már én is unom magamat. Ne kelljen attól tartanunk a jövőben, ha egy nem tetsző kritikát fogalmaz meg valaki, akkor ezzel már számolhat is a tiltással. Pláne ha még utána meg is kívánja védeni az igazát...mert akkor tuti az utilapu. Nektek moderátoroknak is fontos, hogy a fórumot alaphangon jó kedéllyel, segítő szóval és érezhetően kellemes időtöltésként használják a tagok.
Amire Hoshi a bejegyzésem elején megkértelek, ne gondold, hogy én magam nem próbáltam meg Djyahel visszahívását, csak a bökkenő az, hogy nem voltam részese a vele történteknek így édes kevés amit tehetek. Nagyon örülnék, ha pozítív elmozdulást tapasztalhatnék a kapcsolatotokban. Nincsen olyan, amit ha szóval tönkretettünk, azt ne lehetne ugyanazzal rendbe hozni. Én hiszek ebben.