A természet újjáéledése [történetírás]

[DeletedUser240]

Természetesen érkezett segítség, jelen pillanatban egy hatalmas zöttyenés formájában, amit egy óriási tányérra emlékeztető indatekercs alkotott. A tekercs közepéből kitekeredő indavég halk surrogással fonódott a hajó elemei közé, a tányérszerűségre ráültetve azt, majd szépen lassan a mélybe ereszkedve vele. A varázslónő pálcája volt a dologban, ugyanis mielőtt a hajó felszállt, egy apró testet pillantott meg amint oson felfelé, akinek aprócska, ráncos keze egy tekercset szorongatott!

 

[DeletedUser]

Percekre kábán meredt maga elé ~Hogy az a félbevágott téglába bele...~, izzadt csutakos mellkasával szaporán szívta be, a félig nyitott ablakon beáramló friss tavaszi levegőt. Jó fertály óra multán, felült az ágyban ~Bizonyára az a tegnapi hurka és a kakaós pálinka~ , magyarázta magának, közben tudata végre eljutott arra a fokra , hogy az elméjében uralkodó zavart káosz közepette utasítsa testét az ébredés fázisának következő lépésére. Lassan hunyorogva nyitotta ki egyik szemét, hogy rögtön be is csukja a beszűrődő fény zavaró hatására.
Rég álmodott ennyi zagyvaságot, de még ritkább volt az eset, hogy ennyire tisztán emlékezett is rá. Kelletlenül tápászkodott fel ülőhelyzetbe. Miután kezével végigsimítva borostás állát, ismét megpróbálkozott egy halvány hunyorgással, de ezúttal sem sikerült hosszútávon nyitva tartania szemeit. Felülve tudatosult benne hogy , a szoba furcsa módon forog és bizony-bizony esetenként még hullámzik is.
Ekkor kopogás hallatszott szobája ajtaján:
-Elien , felébredtél? Siess, mindenki csak rád vár! - szólalt meg egy lágy mély női hang.

 

[DeletedUser1148]

Elien kissé kábán és még az álma hatása alatt, lassan kikászálódott az ágyból. Gondolatai még mindig álma körül forogtak, ezért hozzá méltatlan, lassú mozdulatokkal megmosta arcát.
- A jéghideg víz minden bajra gyógyír- mormolta maga elé, miközben az ismert női hang ismét felcsendűlt.
- Igyekezz!!!!- kiáltott határozottan. Nyomatékot adjon szavának, még egy nagyot koppantott is az ajtóra.

 

[DeletedUser240]

(3 MONDAT!)
Az építőmester még a földetéréskor a fején keletkezett jókora púpot tapogatta, és az előbbi tudatvesztéses állapot eredményeként felvillanó képeken mélázott, mikor egy bájos boka, és egy kék köpeny szegélye villant el szemei előtt. S a következő pillanatban egy ismerős hang ütötte meg a fülét: maradtunk volna a sakktáblánál!- dohogott a kovácsmester, egy pálinkás butykost nyújtva felé.

 

[DeletedUser]

Elvette a feléje nyújtott butykost és jót húzott belőle. Gondolta, ez már nagyon rá fért. Majd halk, vontatott hangon megszólalt.
- Nem nekem való ez. Két lábbal állok a földön, nem vagyok én madár! A repülést ezentúl meghagyom a tollasoknak.

 

[DeletedUser]

De tudod, amikor megjelent..... én már nem is értettem semmit, már nem akartam semmit, már nem reméltem semmit. És akkor csak úgy jött, elvarázsolt. És attól a hangtól - ugye te is hallottad az előbb? - attól nekem megjött minden erőm és ha először csak pillanatokra is, de tudtam, hogy elmegyek és megcsinálom. És most is, amikor eljött ez a nap, amit annyira vártam és amitől annyira féltem, most is ez a hang ad erőt, hogy felkeljek és elinduljak - az útra, a kalandra, a feladatra, amire én képes vagyok, bárki bármit is hisz rólam (főleg én magam). Úgyhogy most gyerünk, induljunk, mert nem bírom már ezt a tötymörgést!!!!!

 

[DeletedUser240]

Emberek és elfek tömegei vonultak a keskeny, girbe-gurba utcákon át a varázslónőt, és a főpapot követve. Az égből nézve olyanok voltak, mit aprócska szorgos hangyaseregek, akik teste fekete vonallal térképet rajzol a város képére.
Mindeközben a kicsinyke méretű, bár annál nagyobb hatalommal bíró törpanyó sietősre véve a lépteit, igyekezett egy szabadszemmel alig észrevehető, aprócska kék színű pont felé, barna mellénykéje alatt rejtegetve az oly sokak által áhított tekercset.