• Kedves olvasó,

    Ahhoz, hogy a fórumon zajló beszélgetésekben részt vehess, vagy saját témákat nyithass, szükséged van egy játékbeli felhasználói fiókra. REGISZTRÁLJ ITT!

A természet újjáéledése [történetírás]

DeletedUser7

Vendég
Közeledik az új év kezdete.
Az elfek megünneplik a természet megújulását, s ezért összegyűltek, hogy egy régi mondával emlékezzenek meg a régmúlt hőseiről.
A feladat: Írjunk egy történetet a régmúlt nagy népéről, Elvenarról, kikről világunk is el van nevezve.
Formai követelmények: Egy játékos egy hozzászólása legalább egy, de legfeljebb 3 mondatot tartalmazhat, mely a történetbe tökéletesen bele kell illeszthető legyen.
Ezen kívül mindig jelezzük hogy kinek a történetét folytatjuk, elkerülve azokat a helyzeteket amikor ketten egyszerre válaszolnak ugyan arra az üzenetre. Mindig a legutolsó üzenetre válaszoljunk ha kérhetem, ne ugorjunk át semennyi üzenetet, de ha véletlen lenne egy olyan alkalom ahol 2-en ugyan azt a hozzászólást folytatják, megvan a lehetőségünk, hogy a két történet közül a számunkra tetszőt folytassuk.
Egy játékosnak mindenképp várnia kell legalább 2 másik hozzászólásra, mire újból folytatja a történetet.

Kerüljük az off topicot, egyértelműen jelöljük a történetet, ha azon kívül reagálunk valamire a kommentünkben.

Remélem hogy nem lesz ilyesmi, de ha valaki szándékosan próbálja szabotálni a játékot, azt a súlyosságtól függően büntetni fogjuk.

A történet melyet az igen bölcsek kezdtek, s közszájra adtak:
Réges-rég, Elvenar bolygóján történt egykoron a következő.
 

DeletedUser

Vendég
Ősz volt Elvenárban. A suttogó fák már elhullajtották színpompás leveleiket, és a vörös virágok is már hervadásnak indultak. Az éjszakai csípős hidegben már lehetett érezni a tél közeledtét.
 

DeletedUser

Vendég
Ezen a Gonosz markolta tájon, hegyormok kusza labirintusában, Titokzatos Ciklonok fáradt hordái úsztak Elvenar rúnaszilánkká olvadt népeit szállítva. Az utolsó találkozóra igyekeztek. Az utolsó nagy találkozásra, az egykor oly dicső, de mára megfakult fényű, omladozó Főtér hívta őket.
 

otherworld

Felderítő
A halvány hold fénye megcsillant a fák árnyékából kibukkanó elfek fegyverein. Léptük sietős volt.
 

DeletedUser

Vendég
- Sakk! - mondta az építőmester, aki állandóan matatott, izgett-mozgott, nyughatatlanul, majd előkotort egy répát a zsebéből, amibe rögtön bele is harapott.
- Mitől riadtak meg? - kérdi a tagbaszakadt, hallgatag kovácsmester, aki nem is a játékra figyel, hanem az elfek tömött sorait nézi, ahogy a város szélső utcáiba érnek. Az építőmester fel sem nézett a játékból, úgy vonta meg a vállát, miközben hatalmas ropogások közepette rágta az egyik kezében tartott répát, míg a másikkal lenyúlt a csizmájához és ott babrált valamit.
 

DeletedUser

Vendég
Enar Szentéjének kulcsát kereste. Ő is rég elfelejtette már, hogy sem elf, sem ember, se más, e föld szülötte, nem járulhat a Főtér elé, ha nincs birtokában a legnagyszerűbb, legcsodálatosabb...
 

DeletedUser

Vendég
Idáig jutott gondolatban, amikor először elszakította a tekintetét a sakktábláról és a kovácsra pillantott. Hirtelen megdermedt és egy végtelennek tetsző, hosszú percen keresztül nem mozdult más, csak a rövidnek nem mondható orrának csúcsán rángatódzott a bőr, alig észrevehetően.
- Elvesztetted?! - húzta fel nagyon lassan szemöldökét a kovácsmester és a kérdés inkább kijelentés volt, egy vészjósló konstatálása az elkerülhetetlen események bekövetkezésének.
 

DeletedUser240

Vendég
Kint, a fáklyáktól fényesen ragyogó, díszes kőkockákon puhán, mégis határozottan lépdelt tovább a tömeg. Arcukhoz hajtva köpenyük széles gallérját, ezzel is csitítva kissé a hideg szél marásán. Ahogyan a főtér felé tartó menet a kivilágított utcákba ért, úgy a kovácsmester arcát is elkezdte marni valami, bár a hideg az épületbe nem tudott behatolni. A szégyenérzet volt az, ami vöröslő foltként terült el cserzett bőrén. Az építőmester a répa maradékát az asztalon lévő tábla közepére tette, összevonta bozontos szemöldökét, majd hirtelen felállt...
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

DeletedUser

Vendég
Felkapta a sakktáblát, a répát és a söröshordót amin eddig helyet foglalt és kitört a félelmetes komorságba, ahol a Fák Védelmezői nem lengették már szárnyaikat a Lebegő Fellegvárak mozdulatlanságba dermedve várták az elkerülhetetlent.
- Talán még nem késő!- lökte szét a körülötte lépegető Enteket és a Szentély felé nyargalt. Tudta, hogy a szentély őrzi az imát, amely újra éleszti az Arany fáklyatornyot, de nem tudta, hogy valami több kell már, valami más, amit rég elfeledtek.
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

DeletedUser

Vendég
Nem, nem tudta, hogy tétova lépteivel nem csak a saját jövőjét változtatja meg, és gyerekkori jó barátjáét, a kovácsét, hanem az emberekét is és az elfekét is. Belülről olyasfajta kétségbeesés járta át, mint amikor valaki ráészmél, hogy elvesztett valami nagyon fontosat, amit vissza is tud szerezni, ha még oda ér ahhoz a ponthoz, ahol a legjobb tudomása szerint az elveszett. Ekkor már a sietős léptei rég rohanásba csaptak át, melyet a falusiak értetlenül és megbotránkozva figyeltek, hisz a szertelen, nyurga építőmester az állandó izgő-mozgó, szinte külön életet élő végtagjaival együtt sem volt mondható hebehurgyán nyargalászó bakfisnak.
 

DeletedUser69

Vendég
A kovács egy pillanatig döbbenten bámult utána, azután- felfogva, mi is történt- az építőmester után rohant. Sejtette, hogy barátja valami végzetes tettet készül elkövetni...
-Elian, a hordómat add vissza előbb!- kiáltotta- Minek vinnéd magaddal?
 

DeletedUser

Vendég
De az csak rohant és mindenki előtt érte el a szentélyt. Az ajtó előtt letérdelt, egy pillanatra megtorpanva körülpillantott. Enart az Öreg Sárkányok sem látták nyitva, pedig ők még az elfeknél is több selyemgubó szüretre vigyáztak.
 

DeletedUser

Vendég
Még egyszer végigtapogatta a zsebeit, hátha mégiscsak ott lapul a kulcs, de hiába. Mély sóhajjal a szentély ajtajának támasztotta a homlokát, mikor a háta mögött valaki megszólalt.
- Ezt keresed?
 

DeletedUser256

Vendég
A titokzatos idegen rekedtes hangon beszelt. Elian lassan megfordult. Az ijeszto ferfin fekete csuklya volt, igy arcat nem lathatta.
 

DeletedUser

Vendég
De a szentély bejáratához lépve levette a kámzsát. Az emberek főpapja. Két kezét magasba emelve a tömeg felé fordult :
- Bótya rityő, - kántálta
- Abargyovó - hörögték megrészegülve az emberek
- Tyigyő nyekáááá - folytatta a főpap
- Nyikasszanóóóó
Az elfek soraiból zúgolódás hallatszott, de a főpap nem hagyta abba :
- Hugya retye
- Setye renyó
- Tyegye noé
- Ubaty satyó
Egy öreg ent elkiáltotta magát. :- Valaki nyelvet írt az embereknek! -és ezzel kitört a háború, az irigység háborúja...
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

DeletedUser7

Vendég
A hangzavart kihasználta az építőmester, s egy gyors mozdulattal kikapta a főpap kezéből a kulcsot. Egy szökenéssel a kapunál termett, s mire a tömeg felfogta hogy valami történt, az ajtó másik oldalán volt, bezárva azt.
 

DeletedUser256

Vendég
Az elso gondolata az volt, hogy megmenekult. De aztan elfogta a felelem. Csaladja es baratai odakinn voltak. Tudta, hogy valahogy meg kell mentenie oket.
 

DeletedUser

Vendég
Fülében még mindig ott csenget a főpap rekedtes hangja, így nehezére esett tiszta fejjel gondolkodni. Halványan még emlékezett nagyapja meséire a törpékről, és más titokzatos lényekről, virágzó városokról, ahol a körülölelő sziklákba monumentális épületeket alkottak az ott lakók.
-De hát... ez csak mese... -suttogta maga elé.
 

DeletedUser

Vendég
Kinn még paprikás volt a hangulat, de idebenn csontig hatolt a hideg. Körülnézett. A Szentélyben villódzó fénypászmákon keresztül, egy kristályvitrint pillantott meg, benne egy tekercsszerű egylapos könyvvel.
 

DeletedUser240

Vendég
Elindult hát arra felé, mert a vitrinben fekvő írás úgy vonzotta, mintha mágiával volna teleírva. Odaérve látta csak, nem véletlen a vonzalom. Az ősi szövetség által készített, tiszta kézműves munka volt, amiben minden nép megcsillogtatta tudásának legjavát.
 
Fent