• Kedves olvasó,

    Ahhoz, hogy a fórumon zajló beszélgetésekben részt vehess, vagy saját témákat nyithass, szükséged van egy játékbeli felhasználói fiókra. REGISZTRÁLJ ITT!

Kibeszélő A Száműzött Bosszúja

Erica

Veterán
A tárgyalást a toronynál írtam nem a bajnokságra.
Ott is csak tárgyalok amióta a Torony megjelent. Kisebb városoknál azért ez jóval könnyebb, kevesebb árut kér. Tehát itt is mint a Bajnokságban, ha termel a játékos eleget, akkor halad.
Nem szerencse kérdése volt a 3 főnix beszerzése, hanem a konvertálásnak köszönhetően lett meg. Ez is adott volt mindenkinek.
 
Burney

Felderítő
Ha már mindenki kérdez, nekem is lenne egy nagyon jó: Miért gondolják a fejlesztők azt, hogy jó ötlet rákényszeríteni minden játékost a harci épületek kötelező felépítésére? Éppen elég baj volt, hogy hosszú éveken át kötelező volt a kaszárnyát fejleszti, ha haladni akartál a történettel, de erről az utóbbi fejezetekben végre leszoktak, és már csak a lebonthatatlansága zavart, erre most bejön a kötelezően felépítendő Kiképzőpálya.És ha jól tippelek a Zsoldostáborral is ugyanaz lenne a helyzet, ha hajlandó lennék engedni a kényszernek.
És nem, ne jöjjön senki azzal, hogy majd ha átlépek a következő fejezetbe, akkor elutasíthatom, mert az nem megoldás, a megoldás az, hogy csak azok a küldetések kötelezőek, amik valóban szükségesek a játék folytatásához. Én pedig több mint hat évig tökéletesen elvoltam katonák nélkül.

Végülis az okosok azt mondják, hét év után ideje munkahelyet váltani, és az utóbbi időben már tényleg csak annak érződik ez a játék....

Én sem szeretek harcolni, Zsoldostáborom csak kezdetben volt de aztán csak a helyet foglalta és lebontottam :) Zsoldostábort ha netán harcolni akarsz, simán ki lehet váltani pár Zsoldostábori katonát adó event épülettel ;)
Kaszárnya meg a Kiképzőtábor épp elég azokban lehet képezni az alap katonákat, de főként az event feladatok miatt vannak, bár néha a Torony első szintjénél használom őket ha már vannak :)
Katonai csodáim egyáltalán nincsenek, ha harcolni kell akkor ott van a Főnix és a Szabadonengedett egység, vagy ha a Torony ad néha Törp páncélkészítőt, akkor azt is lepakolom és kis helyen nagy támadóerőt kapok ;)
 
Burney

Felderítő
Sziasztok!
Kérdésem azokhoz akik már bőven benne járnak a XIX-ik szintben :)
Az előző szintet 1 új manuval (márvány manu volt) végigcsináltam, de ahogy nézem itt a Bosszú erődjének felhúzásához is mát százezres nagyság kell az előző fejezet Felemelkedett áruiból.
A közepes ütemű haladáshoz átlag mennyi manu kell ami felemelkedett árut gyárt??
Az előzőből 2 márvány és a mostani fejezethez 1 (kristály manu az én esetemben) elég, vagy több kell??
 
Deathfolk

Kérdés mennyi mannát termelsz vagy mennyi bűbáj van raktáron amit majd át lehet alakítani a sárkány apátsággal mannára... mert az lesz a fő lassító tényező az építkezésekhez. A fejezethez tartozó portál út 1 kocka 450k manna. Tenyészeti központ építése 510k manna és minden szinthez egyre több kell, 4es szinthez már 1 millió felet... :D Szerintem kell vagy 30-40 millió manna... Nekem van 4db T1 es felemelkedett, nálam ez acél, és 2db T2 kristály, a 4db T1 felesleges volt, általában nem is gyártottam mindbe, elég lett volna ebből is 2db, igaz én kb csak bűbájolva gyártottam bennük, de így is rendszeresen ott állt a raktárba mind 2ből több 100 ezer, volt hogy éteri permetezőből (kristálymanus felemelkedett) 800 ezer volt raktárba mert nem tudtam elhasználni, mert soha nem volt elég mannám, pedig napi valami 700k-t gyártok. A másik meg hogy a piacon át is kell cserélgetni arra ami ép kell és ez nem megy olyan gyorsan ha a csapatba nincs valaki akivel nagy tételben át lehet cserélgetni. Szóval 2-2db szerintem elég lehet, esetleg ha rengeteg mannát tud valaki termelni mert van raktárba sok mannát adó eventes épület, láva tojás, rája vagy egyéb ami sokat ad és kitudja tenni és ezek mellé rengeteg bűbája van és naponta több 100at elhasznál akkor lehet 3-3 felemelkedett, én vagy 1500 bűbájt nyomtam el hogy legyen elég mannám, de tudok olyanról aki több mint 3000et :D A sárkány apátság kb kötelező ehhez a fejezethez... Én szerencsére már ezen a részén túlvagyok, nem kell semmit építenem csak termelni és várni, de nagyon lassú ez a fejezet, katasztrófa, nagyon unalmas így, 1-1 kutatáshoz még 15db lv4-es tenyészetivel is napokig vagy akár 1 hétig is kell termelni hogy meglegyen 1db kutatás :( Nem tudom ki volt az aki ezt kitalálta de biztos csuklik... Szerintem itt sokan felfogják adni...
 
GreenKnight

Veterán
Én szerencsére már ezen a részén túlvagyok, nem kell semmit építenem csak termelni és várni, de nagyon lassú ez a fejezet, katasztrófa, nagyon unalmas így, 1-1 kutatáshoz még 15db lv4-es tenyészetivel is napokig vagy akár 1 hétig is kell termelni hogy meglegyen 1db kutatás :( Nem tudom ki volt az aki ezt kitalálta de biztos csuklik... Szerintem itt sokan felfogják adni...
Szerintem aki eljutott idáig az nem fogja ezért feladni. De el kell dönteni, hogy leteszel 15-20db központot, ami rengeteg felemelkedett áruba és manába kerül vagy kivárod az 1 hét-10 napos kutatási időket. Esetleg gyorsítót/gyémántot használsz. Még mindig jobb, mint a 15 perces termelések, amikor WC-re is sietve ment el az ember. :D
Amúgy meg feltételezem, hogy ez az idő kell a fejlesztőknek a következő faj kigondolásához, megtervezéséhez és egyben segíti a később kezdett játékosok felzárkózását is.
 
Deathfolk

Veterán
Még mindig jobb, mint a 15 perces termelések, amikor WC-re is sietve ment el az ember. :D
Jó mondjuk ez igaz... :) A kishajoktól a mai napig rémálmaim vannak :D Ráadásul akkor még tömeges gyártás se volt, lehetett egyenként végig kattintgatni 30+ hajót :D Mire a végére értem az elsőbe már majdnem félig készvolt a termelés XD De ettől független régebben nem éreztem ezt hogy túlságosan belassítanak, csak az utóbbi 3 fejezetben lett ez idegesítő... Én a játéknak azt a részét szeretem a legjobban mikor ép nincs aktív fejezet, akkor teli építhetek minden helyet azzal amivel akarok, kifuttathatom az időlimites épületeimet stb, mindig alig várom hogy beérjem a végét és legyen pár szabad hónapom a következő fejezetig, ami mostanában egyre rövidebb idő, mert elhúzzák az időt a végtelen gyártással... De persze kinek mi, lehet más meg azt utálja ha ép nincs azonnal új fejezet...
 
Burney

Felderítő
Kérdés mennyi mannát termelsz vagy mennyi bűbáj van raktáron amit majd át lehet alakítani a sárkány apátsággal mannára... mert az lesz a fő lassító tényező az építkezésekhez. A fejezethez tartozó portál út 1 kocka 450k manna. Tenyészeti központ építése 510k manna és minden szinthez egyre több kell, 4es szinthez már 1 millió felet... :D

Köszi, mannám az van közel 8 milla (meg mannát adó felfejlesztett eventesek is le vannak pakolva) az nem lesz gond ,)
A magokkal meg az unurral küzdök, pedig még meg sem építettem a Bosszú erődjét csak kikutattam :)
De akkor a lényeg hogy 2 márvány meg 1 kristály elég lesz. Az idő az nem gond már megszoktam hogy fél-háromnegyed év egy fejezet a Nagykövetségek után..... ;) :D
 
Szia!
Az Unurium sem lehet gond, ha a Szellemek temploma csoda meg van építve. Enélkül a csoda nélkül nem is érdemes az utolsó fajba kezdeni, vagy nagyon döcögős lesz. Nálam a csoda 26-os szinten minden toronyládáért ad: 14053 db Unuriumot, és minden event felröppenők után ad: 7027 db Unuriumot. Így a kereskedőm csak a magot termeli. Nagyon fontos csoda, és innentől minden fajnál szükség lesz az Unuriumra,.... és egyre több.
 
Ferenc99

Erős harcos
Tetszik ez a faj remélem bőven meg lehet csinálni gyorsítók , portál profit és bűbájok használata nélkül is mielőtt folytatódik a következő fejezettel és kiváncsi vagyok vajon bonyolódik e a történet vagy ideiglenesen helyre áll a béke Elvenarban ?
Egyébként nagyon szép minden faj ha rendesen kipakolja az elf vagy az ember :) Majd rakok fel egy jó képet , de még az odébb van .
 
Ferenc99

Erős harcos
Persze hogy meglehet, csak időközben nézz egy nyugdíjas otthont magadnak ki, hogy mire végzel, legyen helyed is.
Bocs nem írtam pontosan igazad van , használok bűbájokat az event miatt az árukérés vagy alapanyagkérés növeléséhez és a 21 db manatermelőmre is rakok így dupláját termelnek , de elszórni nem fogom nekem kellenek a többezres bűbájaim mert túlzott biztonságmániás vagyok . Szóval tényleg nyugdíjjas otthon lenne .
 
Calyr

Én extra sóher szoktam lenni a gyorsítókkal, szóval ha nem muszáj, nem használom el :D - és megéltem már néhány macerásan lassú haladást, de ez szerintem minden eddigi rekordot megdöntött. Még a pár korral ezelőtti hajókázás negyed óránkénti leszedéseinek is több volt a haladás érzete (de mondjuk azt nagyon remélem, hogy ahhoz sem térünk vissza soha többet :) ).
Szóval a nyugdíjas jelleg abszolút pontos definíció, de egyben felveti azt a kérdést is, hogy a végéig is életben kell maradni valahogy. :D
 
SirSmithy

Gyorsitoval én is sógor vagyok… ezért bosszant fel a kereskedő bevezetése. Egyszerűen nem jutok hozza elegendő érző áruhoz. Mindneki viaszt kér öntvényért. Pont ez a 2 amit termelek.
otletem sincs, h honnan fog összejönni az a milliós tétel a vendég épületek fejlesztéséhez. Talán majd a síron túlról nyomkodom meg ezt az elmebajos kereskedőt.
 
Kira7

A " kalapos" nélkül el se tudnád adni. Nem a "kalapos" a fő gond hanem hogy a mit a kereskedőnél egyszerre el tudsz adni az köszönő viszonyba sincs a fejlesztésekhez kért árú mennyiséghez és úgy oldották meg a tervezők a vendégépületekhez kért felemelkedett árukat , hogy torzították rendesen a piacot. Nagymértékben befolyásolja a haladást kinek milyen bónuszos termelése van felemelkedett árúból.
Amennyiben nem hozták volna be a "kalapost" , akkor itt is tele lenne a piac "hiénákkal", nekik tudnád eladni vagy a kufárnál 1,5 váltásba
 
Calyr

Veterán
Gyorsitoval én is sógor vagyok… ezért bosszant fel a kereskedő bevezetése. Egyszerűen nem jutok hozza elegendő érző áruhoz. Mindneki viaszt kér öntvényért. Pont ez a 2 amit termelek.
otletem sincs, h honnan fog összejönni az a milliós tétel a vendég épületek fejlesztéséhez. Talán majd a síron túlról nyomkodom meg ezt az elmebajos kereskedőt.
Én 17 db tenyészközpontot húztam fel négyesre két hét alatt, szóval meg lehet ezt oldani, de abba tuti beleőszülsz. :) Ahogy látom, a legtöbben azt a megoldást követik, hogy
- kell a negyedik és ötödik kereskedési lehetőség gyémiért, ez kb. megúszhatatlan
- T2 felemelkedett áruigényhez legalább két maxos manu kell (de ha jobban előre gondolkodok, hárommal megyek neki)
- emellett kell T1 árut is termelni, és T2-re beadni a Kereskedőnek, így nagyobb mennyiséget be lehet venni
- a T1 termeléshez is legalább két manu kell
- minden felemelkedett termeléshez mindenképpen FF bűbáj (egész napos időtartamra, reggeltől éjfélig, ahhoz legalább 11. szintű EKK csoda kell), és ha van maxos viharfőnix a reggeli két beszedésre, az az igazi
- rá kell érezni, ki kell tapasztalni, mikor megy jobban a piac. Szerintem ez a kora reggel/éjfél után. Vagy! Keresni kell olyan játékost, akikkel pont keresztbe tudtok termelni egymásnak, lebeszélni vele a nagy értékű cseréket, aztán a lebeszélt időben ujjpercnyíróan végigkattogtatni a sok százezres össz. cseréket 2200-anként. Alig pár óra alatt meg is lehet. :D
Kitartást és hajrá!
 
Calyr

Veterán
Nagymértékben befolyásolja a haladást kinek milyen bónuszos termelése van felemelkedett árúból.
Mindenkinek cserélnie kell, így ez kb. mindegy szerintem. Bár ha arra gondolsz, az tény, hogy T1-ben és T2-ben is látványosan van "legritkább" cucc.
 
SirSmithy

Veterán
Én 17 db tenyészközpontot húztam fel négyesre két hét alatt, szóval meg lehet ezt oldani, de abba tuti beleőszülsz. :) Ahogy látom, a legtöbben azt a megoldást követik, hogy
- kell a negyedik és ötödik kereskedési lehetőség gyémiért, ez kb. megúszhatatlan
- T2 felemelkedett áruigényhez legalább két maxos manu kell (de ha jobban előre gondolkodok, hárommal megyek neki)
- emellett kell T1 árut is termelni, és T2-re beadni a Kereskedőnek, így nagyobb mennyiséget be lehet venni
- a T1 termeléshez is legalább két manu kell
- minden felemelkedett termeléshez mindenképpen FF bűbáj (egész napos időtartamra, reggeltől éjfélig, ahhoz legalább 11. szintű EKK csoda kell), és ha van maxos viharfőnix a reggeli két beszedésre, az az igazi
- rá kell érezni, ki kell tapasztalni, mikor megy jobban a piac. Szerintem ez a kora reggel/éjfél után. Vagy! Keresni kell olyan játékost, akikkel pont keresztbe tudtok termelni egymásnak, lebeszélni vele a nagy értékű cseréket, aztán a lebeszélt időben ujjpercnyíróan végigkattogtatni a sok százezres össz. cseréket 2200-anként. Alig pár óra alatt meg is lehet. :D
Kitartást és hajrá!
A kereszt ajanlatok miatt van a legnagyobb szívás. Szóval ha lehet, azt annyira ne hirdessük.
ha a kalapos mondjuk 5szor ennyit cserélne egyszerre, akkor meg el is tudnám fogadni. De ebben a formában inkább kalap szaros, mint kalapos.
Ja, és akkor is meg kell várni azt a 6 órát, míg a szerencsétlen banda visszatér és újra tud adni neked 3xmegengedett mennyiséget.

szerintem a kalapos nélkül is meg lehetett volna oldani az érző áruk 1:1 kereskedését. Csak akarni kellett volna.
 
Deathfolk

Veterán
Keresni kell olyan játékost, akikkel pont keresztbe tudtok termelni egymásnak, lebeszélni vele a nagy értékű cseréket, aztán a lebeszélt időben ujjpercnyíróan végigkattogtatni a sok százezres össz. cseréket 2200-anként. Alig pár óra alatt meg is lehet. :D
Kitartást és hajrá!
Én cseréltem át 1x konkrétan 600 ezer árút így 1 emberrel, kb 5-10 perc volt :D De pár naponta 200-400 ezret mindig átcseréltem csapaton belül, a rendes globális piacot kb nem is használtam, vagyis oda csak értéktelenebb dolgokat raktam ki, volt hogy napközbe el is felejtetettem és csak éjjel raktam ki, akkor meg mindegy mit mert reggelre úgyis lejár az idő. A készletem 95%-át csapaton belül cseréltem át arra ami kellett, pár perc alatt, így soha nemvolt hiányom, sőt folyamatosan túltermelésem volt, a saját 2 bonuszos termékemből volt hogy 800k is volt raktáron, úgy hogy az összes többiből meg 200k, ez volt kb végig, engem a manna fogott meg, hiába nyomtam el vagy 2000 bűbájt hogy legyen belőle manna, és még termeltem is napi kb 800k-t rengeteg rájával, így is mindig a manára kellett várnom hogy tudjak épületet fejleszteni, igaz 18db lv4es tenyészetit húztam fel. Már régóta nem gyártok felemelkedett árút mert már nem kell, de még mindig 400+ ezer van, annyi többletem volt, én végig FF-el gyártottam. Szóval ez a párba állás 1 jól működő gyors megoldás, legjobb csapaton belül megoldani, de ha senki nem gyártja azt ami ép kellene akkor viszont gond lehet, idegent biztos nehéz találni, nekem szerencsére nem kellett keresgélnem.
De az igazi lassulás amúgy csak ezek után jön :) hiába lett meg a 18db tenyészeti ez így is brutálisan lassú, szerintem még több mint 2 hónap mire befejezem :D
 
Utoljára szerkesztve:
Fent