Te így látod, te így játszol - és akkor mi van, ez szerinted mindenkire érvényes kellene legyen?
Érdekes az érvelésed. Nem azt írtam le, hogy hogyan játszom és azt sem írtam le, hogy kire kell hogy érvényes legyen a.. pontosan mi is?
Tényeket írtam le, hogy mi volt és mi van most.
Ezzel egyet is értettél, majd leírtad, hogy aki úgy látja, ahogy én, az "azt sem tudja, milyen rendezvényen van". Ezután azt, hogy te hogy játszol és hogy gondolod. Szóval megtetted ugyanazt, amire alapozva épp pár sorral feljebb valótlan alapokon minősítettél.
Sajnos úgy látszik, hogy néhányan ezen a fórumon, ha olyat olvasnak, amivel kapcsolatban nem azt érzik, hogy az ő nézőpontjaikat támogatja, akkor azt egy személyes támadásként élik meg és ennek megfelelően reagálnak. Elég rossz szokás, semmi jóra nem vezet.
De ettől most tekintsünk el, ha már bármire is vezető beszélgetést szeretnénk itt véghez vinni.
Ha személyes gyémántvásárlasi példákat hozunk, akkor hozom az enyémet is. Én sokkal több gyémántot vásároltam az elején, amíg még csak a kívánságkútból lehetett hozzájutni.
Mivel legtöbbször eventek alkalmával lehetett megszerezni napi nyereményként, ezért általában nem is azt választottam, mert úgy éreztem, hogy csekély az a mennyiség, amit összesen adna. A fejlődésem szempontjából jobban jártam más napi nyereménnyel.
Minden alkalommal, amikor megjelent a +X% vásárlási bónusz, olyankor vásároltam. Néha még bónusz nélkül is. Miután jött a barkácsolás, már egyre ritkábban vettem, mert úgy éreztem, hogy felesleges túl sok pénzt költeni, ha már ingyen is van esély többet is szerezni, anélkül, hogy bármi mást fel kellene áldozni cserébe.
Bár nem rég tértem vissza, de amint megláttam, hogy mennyi gyémántot lehet szerezni a toronyból és a barkácsolásból (főleg két szerveren játszva), egyből az volt a gondolatom, hogy többet nem veszek gyémántot, mert felesleges. Lehet, hogy pár hónap, esetleg év alatt, de mindenre össze fogom tudni gyűjteni szép lassan a gyémántot, amire csak szeretném.
Természetesen értem, hogy ez nem vonatkozik mindenkire, nem mindenki így éli ezt meg és ennek megfelelően ezt nem is így látja. Sehol, egy szóval sem állítottam, hogy ez egy általános igazság.
Mivel itt csak azt lehetett olvasni, hogy a fejlesztők csak elvesznek, ezért bátorkodtam leírni, hogy most valóban elvesznek egy keveset, de előtte már jóval többet adtak is.
Aztán le mertem írni, hogy SZERINTEM indokolt, hogy kicsit visszavesznek az osztogatásból. Lehet, hogy itt követtem el a hibát.
Ha ezzel nem ért egyet valaki, az teljesen rendben van. Sőt, örülök is neki, mert ha ennek hangot ad, akkor lehet, hogy felvet egy olyan nézőpontot, ami nekem eszembe se jutott, és lehet, hogy kiderül, hogy rosszul gondoltam. Így van esélye, hogy a jövőben jól fogom gondolni.
Tehát köszönöm a hozzászólásod második felét.
Ha jól értem, te azért nem veszel már gyémántot, mert "béna bajnoki, béna eventek, sablonos kalandok, fagolyó szintű kihívások+kacatgyűjtés ezerrel". Valóban meg lehetne ezeket izgalmasabbra is csinálni, annak én is örülnék. De nem hiszem, hogy az ingyen gyémánt mennyiségének növelése ezen segít.
Szóval, ha jól értem, aki rendszeresen vásárol nagy mennyiségben, azt hidegen hagyja, hogy mennyi az ingyen gyémánt a játékban. Ha állításod szerint olyan játékosokra van szükségük, akiket nem érdekel semmi, csak költenek mindenre ész nélkül, akkor ők gondolom az előbbi kategóriába tartoznak. Abba, amelyik rendszeresen vásárol nagyobb mennyiségben. Tehát őket nem érinti az ingyen gyémánt csökkentése.
Viszont, ha az olyanokat nézzük, mint én, vagy ahogy a hozzászólásodból kivettem, te is, akkor azt látjuk, hogy itt már lehet jó ötlet az ingyen gyémánt csökkentése. Hisz, ha jól értettem, a te esedben lényegtelen, te a játék minősége miatt nem vásárolsz.
SZERINTEM (igen, megint bátorkodom leírni) az ingyen gyémánt mennyisége és a játék minősége között van összefüggés. Gyémánttal könnyebb a játék.
Jól értem, hogy te nem szeretnél vásárolni, mert szerinted rossz lett a játék, de az ingyen gyémánt csökkentésével még rosszabb, mert.. miért is? Ezt a részt le tudnád írni kicsit másképp? Nekem nem teljesen volt tiszta, hogy szerinted ez miért rossz.