bere007
Veterán
Az elejétől kezdve nem értettem, hogy miért van az, hogy ha harcolok és kikapok (vagy visszavonulok), akkor a védők száma miért nem csökkent le az előbb megöltekkel. Hiszen ennyi erővel, ha nyerek, akkor nekem kellene visszaadni a teljes seregemet, így lenne igazságos. A javaslatom az lenne, hogy a már megölt embereket a védők ne kapják vissza (játszanak azokkal a szabályokkal, amikkel mi is), így ha első körbe nem tudok nyerni (ez lehet azért, mert túlerőben voltak, amatőrként harcoltam, vagy a végén félre kattintottam és ezért megölték az utolsó osztagomat), akkor ott lesz a következő esélyem rá. Ezt így tartanám igazságosnak.
Pozitív hatás játékos szemszögből:
Lenne értelme harcolni, mert ha elsőre nem is de másodikra, vagy harmadikra sikerülnie kell. Így nem veszítjük el a harcolást mint opciót, (persze vannak akiknek így is megy, de szerintem ők vannak kevesebben) igaz lassabban megy majd, mint a változtatások előtt, de a fő az, hogy menni fog. Egy picit akciódúsabb lesz a játék, visszanyeri a harc az értelmét.
Módosítás kijátszása:
Sokan mondhatjátok, hogy persze, megölsz párat amíg a védő nem lép és gyorsan visszavonulsz. De a visszavonulás sem maradna olyan, mint eddig. Aki visszavonul a teljes kiválasztott seregének elveszíti egy részét pl 20%-át. Így nem éri meg visszavonulgatni, mert elbuksz nem is oly kevés embert.
Tervezők nemtetszése:
Mondhatják, hogy így megint felgyorsul a játék, mert mindenki nyerni fog. No de kérem, amíg annyi embert legyárt valaki, az nem 5 perc. Számoljunk csak, kinek meddig tart 1 osztag legyártása. Nekem személy szerint 1 osztag kb 4 óra. Ha ott elbukok 5 osztagot, akkor 20 óra kiképzése ment hiába, utána lehet, hogy már csak 1 osztag hal meg és nyerek. Tehát 1 találkozó legyen 6*4=24 óra kemény kiképzés. 8 találkozó van egy tartományban az már 8*24 óra, ez kemény 8 nap. 8 nap/ tartomány, ez szerintem már elég lassú. Persze, aki többet tud gyártani, jobban tud harcolni (nagyobb osztagméret miatt, nagyobb rutin miatt) annak gyorsabban megy majd, de ilyen mindig is volt, meg lesz is. Ezt a problémát nem ezzel kellene megoldani, hanem felderítési korlátozásokkal, ahogy azt régebben írtam.
Terület megnézése:
Eddig én úgy szoktam megnézni, hogy milyen a terület, hogy kiválasztottam a leghamarabb lépő embert, elindítottam a harcot és visszavonultam, hogy lássam a pályát. De mivel a visszavonulás módosulna, nem lenne jó elvenni ezt a harcolni vágyóktól. Ezt 3fajta képen lehet orvosolni. Megoldani valahogy, hogy a harc előtt megtudjuk nézni a pályát (ez lenne a játékosok számára a legegyszerűbb) A másik az, hogy ne kelljen teljes osztagmérettel harcolni, hanem kiválasztok 1 íjászt megnézem a pályát visszavonulok, aztán az se nagy baj, ha azt elbukom. Vagy pedig az olyan visszavonulás, amin nem került sor lépésre ne járjon a levonási szankciókkal (ez szerintem nehéz programozás lenne, bár nem értek hozzá)
Összegezve:
- Harc során a védők megölt emberei ne támadjanak fel, ha nem nyersz a találkozón.
- A harc során való visszavonulás a kiválasztott katonák 20%os elvesztésével járna.
-A pályát láthassuk előre, vagy lehessen tetszőleges számú embert kiválasztani, ne kelljen teljes osztagmérettel pályára lépni, vagy a lépés nélküli visszavonulás ne járjon levonással.

Utoljára szerkesztve: