Vanek, és társainak hozzászólásaival nagyon is egyet értek. Én még egyet sem dobtam el. Fel sem merült bennem, hogy kellene. Azonban van pár, amit biztos el fogok dobni. Az egyik a - fentebb kivesézett - nem bónuszos manufaktúra építése. (Ha majd el tudom dobni.)
A másik a "Fejlessz x épületet, y szintűre, vagy magasabbra!" típusúak. Ezzel több problémám is van, amiről Hoshival beszéltem is, bár ő nem értett meg, illetve nem értett velem egyet. Ezt a küldit eddig egyszer kaptam meg, de akkor, mikor a szintemhez képest épp "maxon" volt minden olyan típusú épületem. És messze lett volna a techfába a következő fejlesztés. Hely meg másra kellett. A pazarlás meg nem az én játékom (épít, lebont). A másik, hogy igazából nem x épületet kell fejleszteni. Mivel akár ugyanazt az épületet is lehet y, és fölé emelni x szer. Elfogadja.
Én igazából meghatároznám először is azt, hogy mire is akarjuk tartani a küldetéseket?! Ha a játékosokat akarjuk terelni, hogy tudja mi a következő fontos dolog, amivel foglalkoznia kellene, akkor kőkeményen adott játékos, adott helyzetét kell néznie a programnak, mielőtt kiad egy küldit. Ezt nem teszi. Ráadásul aki komolyan játszik, mégha naponta csak egyszer is jön, 3 nap alatt tudja, hogy mi kell neki. Akkor viszont sokkal általánosabb küldik kellenek! A "Fejlessz" kezdetűek törölhetők is, és a harcra buzdítóak is.
Azaz kufárkodással, és harccal is lehet tartományokat pucolni. De mindenki dönthesse el, hogy melyik szimpi. Nem feltétlen kell ezért katonaság. Az olyan küldiket is játékosonként le kéne válogatni. És még lehetne párat mondani. De másról szeretnék már írni.
A techfáról.
Nem értem, hogy miért kell kikutatni, olyan manufaktúrákat, amiket sosem fogok megépíteni. Jobb lenne, ha csak lehetőség lenne. De nélkülük nem lehet tovább haladni rajta. Viszont nem is egy bővítési hely kihagyható...
Hát nem hiszem, hogy sokan teszik.
Ha nem akar valaki katonaságot, miért kell több tucat fejlesztést végig szenvednie?
És azt sem értem, hogy miért nem szabadabb egy kicsit a techfa. Azaz adott vonalon előbb szeretnék fejlesztéseket, mint egy másikon. De nagyon köti a dolgokat egymáshoz.
Nem rég a "fejlett kaszárnya"-'s oszlopig jutottam, de kellett további bővítés, hogy egyáltalán a 2-es szintű manufaktúrából építeni tudjak egyet, ám már nem volt mit kaszabolni. Túl erősek voltak már. (Ráadásul 6 tartomány hiányzott) A lényeg, hogy kivételesen hagyta, hogy oszlopot váltsak. Kettőt is. A kardtáncosok előléptetésével, és egy osztagméret növeléssel is. Persze nem kevés idő volt. És alapvetően nem így van kialakítva a techfa Most szerencsém volt. Persze ezzel lehet vitatkozni. Előre gondolva pár kultúrális fejlesztést is kihagynék.
Persze ennyi bajom legyen. Nem akkora baj, hogy mindent ki kell fejlesztenem, de nagyon más sorrendet választanék. És, mint mindenki lakoshiánnyal, meg hely hiánnyal küzd. Nem mondom, hogy változtatnék ilyen szempontból a techfán, mert ezek miatt van kihívás is a játékban. Egy darabig.
----
Kicsit eltértem a tárgytól, de rengeteg koncepciós "problémám" van. Persze még fejlesztik a játékot.
Ám nem látom, hogy bizonyos dolgok hova is fognak tartani, avagy mire, mit is fognak kitalálni.
A megmaradt 6 ereklye valaha jó lesz valamire is? Miért érzem úgy, hogy pont az én bónuszaimhoz tartozó tartományi ellenfelek a legnehezebbek? Már kezdetleges szinten is varázslót, meg lovagot, és mozsárágyúst ad oda nem is kis létszámban.
Ha az összes bővítési helyet megszerzem mi lesz? Nem kell többet harcolnom, mert nem éri majd meg?
Ugyan ilyen problémám van a küldetésekkel is. A koncepció. Miért vannak? Ha erre a kérdésre választ adnak, akkor majd megoldást is lehet rá keresni.
Ilyen szempontból nem tartom jó ötletnek, hogy eldobhatók, és mindenféle korlátozás nélkül kap az ember újat. Mondjuk lehetne egy eldobás után 1 nap pihi, mint büntetés. Azonban a mostani küldik mellett nem tartanám ezt sem jó ötletnek.
-----
Egy picit kifejteném, hogy miért is aggódom a koncepciók miatt a küldetésekkel összefüggésben.
Nos, jó innos szokás szerint valószínű itt is 1000*1000 méretű a térkép. Kiszámolható, hogy ebből 900 000 a tartományok száma. Ha nem is így van, szép nagy számra kell gondolni. Ennek töredékének kitakarítása után, már nem kapunk majd több bővítési helyet. Plusz olyan seregeket kellene legyőzni, amit lehetetlen. Ebből következik, hogy nem kell majd sereg. Ami alapanyagot is emészt egyben. A techfa előbb-utóbb nem kerül majd fejlesztésre, valahol vége lesz. Ahol megint alapanyagot lehet emészteni. 2 dolog lesz, amire alapanyag kell majd. Az egyik az áruk gyártása, a másik pedig az ereklyegyűjtők részére a tartományokban csencselni. Azonban, ahogy néztem eddig egyre drágább lesz. A főhadi is korlátolja... Tegyük fel, hogy nem kell több ereklye. Mert baromi drága lesz. Akkor viszont csak adott műhelyt tart fent az ember, amivel az árutermelőket kiszolgálja adott idő alatt. Akkor meg már a kultúra bónusz sem kell, mert 70%-ért irdatlan mennyiségű kell. És műhelyek építésével még mindig jobban fog járni az ember. Persze így már az is felmerül az emberben, hogy mi is lesz a játék vége, mert az árut sem fogja tudni mire költeni, ha teljesen kiépíti a városát.
-----
És a küldetések. Azok is alapanyagot adnak, ha felépítem a megfelelő mennyiségű műhelyt, akkor pont nem fog érdekelni senkit a küldetés. Max, mint írtam, arra lesz jó, hogy az ereklyéket vásárolja belőle az ember. De kérdéses, hogy minek, mert nem tud majd mit kezdeni a sok áruval...
A továbbiakban kérlek, ne írj egymás után több hozzászólást, ha a tiéd volt az utolsó. - Hoshi