A Mester és Tanítványa - Árnyék nélkül
Késő éjszaka volt. A Figyelmes Télibagoly nyugovóra készült, hogy kipihenhesse magát a holnapi napra, amikor az ablakon kitekintve észre vette, hogy a Tündérkertek királynője kint ül a padon, és az eget kémleli. Nem hagyta nyugodni a dolog, ezért kiment hozzá, hogy szóljon neki, későre jár már.
- Nocsak, te még itt kint?
- Igen.
- Későre jár, ideje nyugovóra térni.
- Mindjárt megyek, csak még egy kicsit kint maradok. Olyan kellemes, nyugodt az éjszaka.
- S mondd csak, mit kémlelsz annyira az égen? Telihold van, nem ritka esemény.
- Igen, tudom, de.. olyan szép csillagos ég, és csak 1-2 felhő takarja el néha a Holdat.
- Hmm.. s szerinted ez mennyire ront a látványon?
- Nem is tudom. Végül is semennyire, de sokkal szebb a csillagos ég, ha felhőtlen. Ön nem így gondolja, Bölcs Bagoly?
- Hmm.. tudod mit? Bár későre jár, Mesterem szerint, hogy az ember megértse azt, amit mondanak neki, ahhoz ébren kell lennie. Elmesélek neked egy történet, ami velem történt meg.
A Bölcs Bagoly fáradtságát és álmosságát félretéve leült a királynő mellé a padra.
- Emlékszem. Még fiatal Tanítvány voltam. A virágokat öntöztem, amikor Mesterem szólt, hogy..
- "Volna egy feladatom a számodra!"
- "Mi lenne az, Mesterem?"
- "Szeretném ha rendbe tennéd a sövénykertet."
- "Igen Mester, máris nekilátok, csak előtte befejezem a locsolást. Bár ahogy elnézem nem biztos, hogy a mai nap betudom fejezni a sövénykertet."
- "Miért?"
- "Ha jól látom a távolban már gyülekeznek a esőfelhők. Nemsokára esni fog."
- "Egy kis eső senkinek sem ártott még meg."
- Nem tagatom, kicsit meglepődtem azon, amit a Mesterem mondott, de a munka, az munka.
Így miután befejeztem az öntözést, nekiláttam a sövénykertnek. Körülbelül félóra telt el, és a távolban látott felhők megérkeztek.
- "Amíg nem esik, addig csinálom" - gondoltam magamba, de még a gondolatomat se volt időm befejezni, mert éreztem, hogy 1-2 esőcsepp a karomra hullott.
- "Még csak csepereg."
Ám a csepergésnek hamar vége lett. Mintha dézsából öntötték volna, úgy esett. Berohantam a tornác alá a Mesterem mellé.
- "Miért hagytad abba"? - kérdezte tőlem
- "De Mester.. ö is látja, hogy szakad az eső."
- "Mint mondottam, egy kis eső senkinek sem ártott még meg."
- "Most azt akarja, hogy menjek ki a szakadó esőbe és addig dolgozzak, míg be nem fejezem a munkát?"
- A Mesterem nem szólt semmi se a kérdésemre, csak nézte, ahogy esik az eső. Én meg csak álltam ott mellette értetlenül. Tekintete komor volt, mint aki haragszik. Legszívesebben bebújtam volna az odumba. Haragot éreztem iránta, mert képes lenne kiküldeni és végig nézni, hogy teljesen bőrig ázok. Gondolkodtam, hogy mitévő legyek. Annyira kellemetlenül éreztem magam, mert ugyebár mégis csak a Mesterem, és én haragudtam rá. Nem szólt egy szót se hozzám, csak az esőt nézte. Komolyan ott tartottam, hogy jó, kimegyek és befejezem a munkát, amikor megszólalt.
- "Ki ne menj! Bőrig ázol!"
- Olvasott a gondolatában?
- Nagyon úgy tűnt. Én is meglepődtem rajta.
- S ez után mi történt?
- Nagyjából egy másfél órán át esett az eső, utána kisütött a nap. A zivatar elvonult. Na, - mondom magamba - most már befejezem azt, amit elkezdtem, aztán végre lezárhatom ezt a napot. Indulni is akartam, amikor a Mesterem megálljt parancsolt.
- "Mesterem!" :O
- "Gondoltam esetleg érdekel ez a szörnyű másfél óra."
- "Öhm.. én.."
- "Nem akartam én, hogy bőrig ázz. A sövénykert sem volt sürgős. Ráért volna, hisz múlthéten tetted rendbe. Emlékszel?"
- "igen, de akkor mire volt ez jó? Nem értem egyáltalán."
- "Amikor süt nap, boldognak és gondtalannak érezzük magunkat. Mindenki mer tervezni, álmodni. Úgy vagyunk vele, senki és semmi nem ronthatja el a napunkat. Ám amikor a sötét felhők váratlanul gyülekezni kezdenek felettük, akkor elgondolkodunk, hogy hogyan tovább, mitévők legyünk, mert mégiscsak sikerült elrontani ezt a szép napot.
- "Értem, azt hiszem. De mi köze a napnak, a felhőnek és az esőnek én hozzám?"
- "Kíváncsi voltam, hogy mi fog történni ebbe a másfél órába"
- "S mi történt?"
- "Nem elgondolkodtál, hogy mit történik most, miért és, hogy mitévő legyél?"
- "De igen"
- "Tudom, hogy egyszerre éreztél némi haragot irántam és azt is, hogy szeretnéd ha ez a nap véget érne. Szükség van az ilyen helyzetekre, különben nem vesszük észre, hogy mi történik körülöttünk"
- Szóval, nem árt ha néha kilépünk az árnyékunkból és kicsit körben nézünk magunk körül, mert a világ folyamatosan változik.
Mi is részesei vagyunk a világnak, de mi döntjük el, hogy mennyire érdekel minket az, ami körbe vesz. Legyen az a családunk, barátaink vagy bármi más.
- Értem, Mester.
Tanulságos volt ez a történet, köszönöm.
- Igazán nincs mit:
Örülök, hogy a lefekvés helyett kint tölthettem veled a fél éjszakát.. hasznosan. De most már ténylég irány aludni, nemsokára felkel a nap
- igen. Jó éjt önnek.
- Neked is, Tündérkirálynőm.
A Tündérkirálynő visszavonult a szobájába. A Figyelmes Télibagoly pedig még egy utolsó pillantást vetett az égre, amikor a felhő mögül épp előbukkant a Hold. Elmosolyogta magát és halk megjegyzésként csak ennyit mondott.
- Ki mondta azt, hogy a felhők felett mindig kék az ég?
