DeletedUser
Vendég
Javasolnám a fejlesztőknek, nézzék már át, hogy mennyire reális az, hogy a 9. fejezetben 11 kockával bővülő területhez (ami nagyon kell ekkora méretű erdei elfes épületek esetén) a tech. fán mindössze 3 városbővítés szerezhető.
Az épületek méretei egyre nagyobbak, a tartományi bővítések egyre elérhetetlenebbek felderítési időben.
Tudom, bevételt jelent, ha megvesszük gyémántért az új kockákat (bár most ezt is bekorlátozzák), de nem reális, hogy az előző fejezetekben sokkal több városbővítés volt elérhető a tech. fán, mint most. Pedig akkor még kevesebb volt az adott fejezetekkor kapott bővítési kockák száma.
1. fejezetben 2 bővítés
2. fejezetben 3 bővítés
3. fejezetben 4 bővítés
4. fejezetben 5 bővítés
5. fejezetben 6 bővítés
6. fejezetben 6 bővítés
7. fejezetben 5 bővítés
8. fejezetben 4 bővítés
9. fejezetben 3 bővítés
Javaslom ezek számának növelését, az épületek méretének és a bővíthető kockák számának növekedésének arányában. Aránytalanul kevésnek érzem az erdei elfes 3 bővítési lehetőségét a törpös fejezet 6, a tündéres fejezet 5 bővítéséhez képest.