Vanek
Veterán
Nem tudom, csak nekem vannak ilyen jellegű gondjaim, de ha piacolok, akkor sokszor előfordul, hogy sok azonos ajánlatnál elkezdek vásárolni, majd egy idő után hirtelen megváltozik az adott oldalon az ajánlatok nagy része. Ezzel még nem is lenne baj, csak amikor az egyszeri piacoló sietne, és kiszámolta, hogy van három ajánlat, gyorsan megveszem őket, vagyis háromszor kattint - és mondjuk a második vásárlás után megváltoznak az adott oldal ajánlatai, akkor a harmadikat rossz helyre kattintja az ember, és olyan ajánlatot fogad el, amit nem is szándékozott (konkrét példa: most a bétán nem volt vasam, majd elkezdtem vásárolni, és a ~8 ajánlat közül az 5. után az első helyre (ahol addig a vasat áruló ajánlatok voltak) beugrottak a márványt ajánló, de vasat kérők is; így a nagy nehezen megszerzett vasat egyből el is adtam).
Erre a problémára lenne egy olyan javaslatszerűségem, hogy ha változik a piaci helyzet (előbukkanak, vagy elrejtődnek ajánlatok), akkor jól jönne egy felugróablak, amiben tudatosítják a vásárlóban, hogy változtak az elérhető ajánlatok (így nem fogja a nagy nehezen összekapart termékeit egyből el is adni).
Tudom, erre lehetne azt is mondani, hogy figyeljen oda mindenki jobban, és nem lesz ilyen gond. Csakhogy ha az egyszeri piacoló rendszeresen sok ajánlatot akar megvenni (mert ezresével vannak kirakva, és nem nagyobb tételben), akkor nem lesz arra ideje, hogy minden ajánlat elfogadása után nekiálljon várakozni, hogy van-e változás.