Ha jól veszem le, akkor te nem elsősorban az adminisztráció, hanem sokkal inkább maga a kaland ellen vagy.
Részben megértelek. Nem az igazi a dolog. De ha már van, akkor szeretném azt megfelelően kezelni. Mivel nem lógok mindig a gépe előtt egyéb elfoglaltságok miatt, így nem tudom hogy szintlépés előtt nem-e rakott valaki valamit valamelyik pontba. Volt már aki arra hivatkozott, de tanú az persze nem volt. Ezért lenne jó egy utólagos összesítő valamilyen formában.
Mi már csak azt vezetjük hogy, ki tett és ebből adódóan látjuk hogy ki az aki még nem. Vele beszélünk, kihagyjuk a helyét, megvárjuk, hogy ő is tehessen átlépés előtt. Nyilván ehhez alap, hogy kapcsolatban legyünk más csatornákon is egymással, ha éppen nincsen játékban a hiányzó tesónk. Miután ez egy kifejezetten csapatjáték (új testvériségeknek egy nagyon jó csapatépítő tréningnek is megfelelhet), számunkra az a lényeges, hogy mindenki részesüljön az adott térkép ajándékában. Ha nem akar, az az ő döntése, akkor megyünk tovább.
Nem célunk egymást méregetni, hogy bezzeg én, meg bezzeg te...ennek semmi értelme, csak konfliktust szül, amire senkinek nincsen szüksége. Játékosan fogjuk fel és nem halunk bele már a kalandokba, van ettől sokkal lényegesebb feladatunk is a játékban.
Ladiszlausz egyébként nagyon jól látod, hogy a kaland nem az álmaim netovábbja és amíg ezt nem teszik értékesebbé, addig nálam mindig kukoricán térdel a sarokban, sötét szobában. Ez így ahogyan van egy időrabló taposómalom, és ettől nem több. Egy idő után kénytelen vagy mérlegelni mindent, mi éri meg, mennyi időt akarok belefeccolni, mi az amit még képes vagyok teljesíteni és mi az amit nem. A Kaland nagyon hátul kullog a sorban, mert annyira elhanyagolták a fejlesztését, hogy teljesen leértékelődött a szememben.
Már arra sem veszik a fáradtságot, hogy a kívánalmakon változtassanak. Az utóbbi három kaland egyformán arról szólt, hogy minden jelvényből kért. Eddig legalább ez változott. Viszont rálapátoltak még több elvárást minden úton és az örvényben. Egy rápillantással eldöntöttem, hogy akkor ezért sem rázom meg az Inno fejlesztőinek ügyes kis kezét. De mint már kiderült a leírásomból a kaland nem hat meg. Tegyék jobbá és akkor talán nem azt látják a statban, hogy egyre kevesebb testvériség hajt ranglistára. A versenyszellemet ébren kell ám tartani és táplálni, de nem így.