• Kedves olvasó,

    Ahhoz, hogy a fórumon zajló beszélgetésekben részt vehess, vagy saját témákat nyithass, szükséged van egy játékbeli felhasználói fiókra. REGISZTRÁLJ ITT!

Játék lassítása

Státusz
Nem lehet hozzászólni.

bere007

Veterán
Meglátásom szerint még mindig túl gyorsan haladunk, így a következőket javasolnám ahhoz, hogy a normál fejlődési sebességet betarthassuk és ne száguldhassunk ész nélkül előre, mint az üldözött vadkan.

Építés:

A mai világban nincsen megfelelő szakember, így minden harmadik épületed rosszul lesz felépítve így azokat le kell rombolni. Ezen kívül egy jó kőműves nem veti meg az italt. Minden egyes óra után el kell őt látnod, de sajnos amit ő kér, azt csak a kufár tudja adni neked, persze nem olcsón. Minden egyes épület, ami meghaladja a 8 óra építési időt, ott túlóradíjat kell fizetni kőművesnek és a culágernak is.

Lakóépületek befogadóképességének módosítása:

A katonák is itt lesznek elszállásolva, tehát önmagában így is csökkenni fog, de ezen kívül mivel jó világ van és minden harmadik ember túlsúlyos, nekik külön helyet kell biztosítani, így a befogadóképesség 33%-al csökkenni fog.

Termelés csökkentése:

Legyen a ”világ” közepén egy nagy fekete vár, amiben Hunyadi fekete serege lenne. Köztudott, hogy ez egy zsoldos sereg volt. Ezt a sereget nekünk kellene eltartanunk, minden megtermelt javunk 40%-a azonnal levonásra kerülne. Amennyiben kevesebbet termelnénk, mint az elmúlt 1 hét átlaga, úgy nagyobb mennyiséget vinnének el. Ha nem termelnénk, akkor meg viszik az épületeket, persze nem szabadulna fel új hely ahelyett, hanem szétnyílna a föld és vulkán emelkedne a helyükre.

A munkásoknak kelljen bért fizetni és ingyen szállást biztosítani. A megtermelt javak 20%-a lenne a fizetségük. Emellett jár nekik évi 100 nap szabadság, éjszakai, hétvégi pótlék, mely az elvenari munkakönyv által megadott 400%-os.

Mivel emberek dolgoznak, legyen gyártási hiba, gyártási selejt. Javaslom, hogy mivel a 0ppm tarthatatlan egy vállalatban (mivel a kis városkánk egy vállalatnak minősül) minden termelés 20%-a legyen selejt.

A katonáknak ellátást, szállást kell biztosítani és a ”pap sem prédikál ingyen” minden katonának fizetést kell adni, ez legyen a termelés 10%-a. Ezen kívül a papoknak/mágusoknak külön templomot kell építeni és minden nap friss misebort kell nekik szállítani ez a termelésünk 5%-a.

Kutatás visszafogása:

Külön kutatókat kell felbérelni ahhoz, hogy hitelesítsék az általad kikutatott találmányt, ez a kutatási díj 50%-a lesz.

Kultúra csökkentése:

Minden kulturális épület köré kell építeni utat, nem elég egy bejárat, hiszen az épületet körbe is kell járni. Ezen kívül foglaljon nagyobb helyet, mert hogyan néz ki, hogy egy kaszárnya nagyobb, mint a Szent Szűz Temploma.

Katonák kiképzése:

Mi az, hogy egyszerre olyan sok ember legyen kiképezve? Szépen egyesével csak és tartson tovább, hiszen a jó munkához idő kell.

Szomszédi segítségnyújtás:

Az igazi segítségnyújtás az önzetlen segítség, így ne is várj érte ajándékot. Sőt ha valakit kihagysz a segítségnyújtásból Hunyadi serege meglátogat és elveszi a vagyonod 50%-át.

Ősi csodák:

Mi az, hogy hasznot akarsz húzni egy csodálatos épületből? Örülj neki, hogy felépíthetted. Minden szintlépés csak akkor engedélyezett, ha az összes azt megelőző ősi csoda fel van építve.

Felderítés:

Valaki hallott már olyanról, hogy minden sikerül? Legyen a felderítőnek sikertelen küldetése, persze ez csak az idő lejárta után derül ki és a pénzt sem adja vissza. Ha messze küldöd hazafelé lehet, hogy eltéved és 1 hétbe telik mire hazavergődik. Munkavégzés közben érhesse baleset (pl. rálép egy ork a kislábujjára) és ezért mehessen betegszabadságra 1 hétre.

Tartományok megoldása:

Tárgyalás? Mi az, hogy tárgyalás? Terroristákkal nem tárgyalunk.

Minden tartományban az egyik találkozónál a seregek élén áll egy rusnya főgenerális isten császár nagyúr, aki egy Sith nagymester. Sérthetetlen páncélja van neki, átéri az egész pályát, mivel nem fénykardja, hanem fényostora van. Őt csak Joda győzheti le, de sajnos az a karakter még fejlesztés alatt van.

Harcok:

A Sith ellen nincs esélyed, de a többieket még legyűrheted. Azonban sajnálatos módon előfordulhatnak a következő esetek:

Ha nagy az ellenállás a katonáid átállnak hozzájuk és vesztettél.

Embereid mérgezett szamócát esznek az erdőben és vesztettél.

Embereid összevesznek azon, hogy ki a nélkülözhetetlenebb, egymásnak esnek, megölik egymást és vesztettél.

Szembe süt a nap harc közben, megvakulnak és könnyű szerrel esnek áldozatul a támadásoknak és vesztettél.

Ahol elhelyezed az embereidet becsap egy meteor és vesztettél.

Így talán megfelelő sebességgel fogunk haladni, ám ha ez is gyors, vannak még ötleteim.
 
Utoljára szerkesztve:

liliputy

Mi az, hogy hasznot akarsz húzni egy csodálatos épületből? Örülj neki, hogy felépíthetted. Minden szintlépés csak akkor engedélyezett, ha az összes azt megelőző ősi csoda ki fel van építve.

Felderítés:

Valaki hallott már olyanról, hogy minden sikerül? Legyen a felderítőnek sikertelen küldetése, persze ez csak az idő lejárta után derül ki és a pénzt sem adja vissza. Ha messze küldöd hazafelé lehet, hogy eltéved és 1 hétbe telik mire hazavergődik. Munkavégzés közben érhessen baleset (pl. rálép egy ork a kislábujjára) és ezért mehessen betegszabadságra 1 hétre.

Tartományok megoldása:

Tárgyalás? Mi az, hogy tárgyalás? Terroristákkal nem tárgyalunk.

Minden tartományban az egyik találkozónál a seregek élén áll egy rusnya főgenerális isten császár nagyúr, aki egy Sith nagymester. Sérthetetlen páncélja van neki, átéri az egész pályát, mivel nem fénykardja, hanem fényostora van. Őt csak Joda győzheti le, de sajnos az a karakter még fejlesztés alatt van.

Harcok:

A Sith ellen nincs esélyed, de a többieket még legyűrheted. Azonban sajnálatos módon előfordulhatnak a következő esetek:

Ha nagy az ellenállás a katonáid átállnak hozzájuk és vesztettél.

Embereid mérgezett szamócát esznek az erdőben és vesztettél.

Embereid összevesznek azon, hogy ki a nélkülözhetetlenebb, egymásnak esnek, megölik egymást és vesztettél.

Szembe süt a nap harc közben, megvakulnak és könnyű szerrel esnek áldozatul a támadásoknak és vesztettél.

Ahol elhelyezed az embereidet becsap egy meteor és vesztettél.

Így talán megfelelő sebességgel fogunk haladni, ám ha ez is gyors, vannak még ötleteim.

Nnnnaaa....., most röhögtem halálra magam :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D, esetleg nem osontál be a Parlamentbe? ;)
 
DeletedUser902

Vendég

:D :D :D :D :D ........

Annyira édes, hogy a túlsúlyosokra már a legelején gondoltál! :p :D
Háháháháháháhhááh :D
Köszi! Nagyon jót mulattam! :D Főleg a mérgezett szamócánál, már potyogtak a könnyeim! :D
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Próbáltam szisztematikusan felépíteni. :D

Na ilyet még életemben nem olvastam!!!! 10 perce egyfolytában mosolygok!!!!!!!! Biztos van felvétel a fejlesztő csapatba!!! Ha szavazatokat kell gyűjteni hozzá, hát rám számíthatsz!!!!;):p:D:D:D:D:D:D:D

Köszönöm. :D
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

DeletedUser1114

Vendég
...amúgy vannak benne jó ötletek. Pár mellék várossal (vagy város melléklettel - kiegészítővel)tök jó lehetne. Külön kis katonai erődítmény - amiben a katonai dolgok mennének. Külön farm ahol kaját kéne termelni. Külön iskola kutató-fejlesztő részleg. (mint oly sok jó másik játékban - csak hogy ne mondjak példákat vagy de ? XXXXXX - Moderálva! - @Gorduin - és ez itt nem a reklám helye (tényleg nem, de mégis idekerült) csak abba vannak ezek a mellék izék ami jó példa lehetne ide
Pluszba a térképen lehetnének főgenyák időnként pl sárkányok , óriások amikre lehetne vadászni + jutalomért (arany kalapács , nyersi) meg barlangok szörnyekkel amikre szintén lehetne vadászni. (nem azért nincs seregem mert béna vagyok katonáskodni, hanem mert még nem jött meg hozzá a méltó ellenfél XD)
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

liliputy

Veterán
...amúgy vannak benne jó ötletek. Pár mellék várossal (vagy város melléklettel - kiegészítővel)tök jó lehetne. Külön kis katonai erődítmény - amiben a katonai dolgok mennének. Külön farm ahol kaját kéne termelni. Külön iskola kutató-fejlesztő részleg. (mint oly sok jó másik játékban - csak hogy ne mondjak példákat vagy de ? NORDs - és ez itt nem a reklám helye csak abba vannak ezek a mellék izék ami jó példa lehetne ide
Pluszba a térképen lehetnének főgenyák időnként pl sárkányok , óriások amikre lehetne vadászni + jutalomért (arany kalapács , nyersi) meg barlangok szörnyekkel amikre szintén lehetne vadászni. (nem azért nincs seregem mert béna vagyok katonáskodni, hanem mert még nem jött meg hozzá a méltó ellenfél XD)

Ha már a jó ötleteknél tartunk, akkor szerintem elkélne a városunkban egy "nyilvános illemhely" :D is, hisz minden valamire városban van és ezt is lehetne fejleszteni, mert először csak pottyantós lenne, aztán jöhetne bele a többi felszerelés, a végére talán már egy bidét is behelyeznék :D Ja és hogy ne legyen koedukált külön-külön kéne egy női és egy férfi :p:D:D:D:D
 
Ezeket kötelező jelleggel meg kell építeni és folyamatosan növelni kell a számukat, de viszont drasztikus mértékben csökkenti a kultúrát, mivel hogyan néz ki a szép épületek mellett egy büdös budi. :D :D

...amúgy vannak benne jó ötletek. Pár mellék várossal (vagy város melléklettel - kiegészítővel)tök jó lehetne. Külön kis katonai erődítmény - amiben a katonai dolgok mennének. Külön farm ahol kaját kéne termelni. Külön iskola kutató-fejlesztő részleg. (mint oly sok jó másik játékban - csak hogy ne mondjak példákat vagy de ? XXXXXX - Moderálva! - @Gorduin - és ez itt nem a reklám helye (tényleg nem, de mégis idekerült) csak abba vannak ezek a mellék izék ami jó példa lehetne ide
Pluszba a térképen lehetnének főgenyák időnként pl sárkányok , óriások amikre lehetne vadászni + jutalomért (arany kalapács , nyersi) meg barlangok szörnyekkel amikre szintén lehetne vadászni. (nem azért nincs seregem mert béna vagyok katonáskodni, hanem mert még nem jött meg hozzá a méltó ellenfél XD)

Ez részben igaz a XXXXXX - Moderálva! - @Gorduin . Régebbi fajtáját hajtom néha, a 3. részét. Nincsen sok gépigény szerencsére, mondjuk egy több mint 10 éves játéknak ne is legyen. :D Szörnyek őrzik a kincseket, ereklyéket (abban hasznosabbak, főleg ha jót fogsz ki). Ha szereted ezeket a fajtákat és esetleg még nem próbáltad ezt, ajánlom. :)

Az egymásra épülő dolgokhoz, meg a XXXXXX - Moderálva! - @Gorduin ajánlanám. Ebben aztán tényleg szinte mindenhez kell minden... :D

...jaj,ne adjatok már ötleteket a fejlesztőknek,mert még képesek lesznek bevezetni:rolleyes::eek:;)..különben nagyon tetszett:p:D:D:D

Ha ez sem lesz jó nekik, akkor folytatom a további ötletekkel. A pozitívak úgysem lesznek elfogadva. Nagy részét már a fórumozók sem támogatják, mondjuk indokot nem tudtak mondani, hogy miért nem tetszik nekik... na de mindegy is. Ezek meg támogatásra kerültek. :D Talán még Királynő is támogatná ezt, ami meg valljuk be nagy dolog!! :D
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

DeletedUser

Vendég
Meglátásom szerint még mindig túl gyorsan haladunk, így a következőket javasolnám ahhoz, hogy a normál fejlődési sebességet betarthassuk és ne száguldhassunk ész nélkül előre, mint az üldözött vadkan.

Építés:

A mai világban nincsen megfelelő szakember, így minden harmadik épületed rosszul lesz felépítve így azokat le kell rombolni. Ezen kívül egy jó kőműves nem veti meg az italt. Minden egyes óra után el kell őt látnod, de sajnos amit ő kér, azt csak a kufár tudja adni neked, persze nem olcsón. Minden egyes épület, ami meghaladja a 8 óra építési időt, ott túlóradíjat kell fizetni kőművesnek és a culágernak is.

Lakóépületek befogadóképességének módosítása:

A katonák is itt lesznek elszállásolva, tehát önmagában így is csökkenni fog, de ezen kívül mivel jó világ van és minden harmadik ember túlsúlyos, nekik külön helyet kell biztosítani, így a befogadóképesség 33%-al csökkenni fog.

Termelés csökkentése:

Legyen a ”világ” közepén egy nagy fekete vár, amiben Hunyadi fekete serege lenne. Köztudott, hogy ez egy zsoldos sereg volt. Ezt a sereget nekünk kellene eltartanunk, minden megtermelt javunk 40%-a azonnal levonásra kerülne. Amennyiben kevesebbet termelnénk, mint az elmúlt 1 hét átlaga, úgy nagyobb mennyiséget vinnének el. Ha nem termelnénk, akkor meg viszik az épületeket, persze nem szabadulna fel új hely ahelyett, hanem szétnyílna a föld és vulkán emelkedne a helyükre.

A munkásoknak kelljen bért fizetni és ingyen szállást biztosítani. A megtermelt javak 20%-a lenne a fizetségük. Emellett jár nekik évi 100 nap szabadság, éjszakai, hétvégi pótlék, mely az elvenari munkakönyv által megadott 400%-os.

Mivel emberek dolgoznak, legyen gyártási hiba, gyártási selejt. Javaslom, hogy mivel a 0ppm tarthatatlan egy vállalatban (mivel a kis városkánk egy vállalatnak minősül) minden termelés 20%-a legyen selejt.

A katonáknak ellátást, szállást kell biztosítani és a ”pap sem prédikál ingyen” minden katonának fizetést kell adni, ez legyen a termelés 10%-a. Ezen kívül a papoknak/mágusoknak külön templomot kell építeni és minden nap friss misebort kell nekik szállítani ez a termelésünk 5%-a.

Kutatás visszafogása:

Külön kutatókat kell felbérelni ahhoz, hogy hitelesítsék az általad kikutatott találmányt, ez a kutatási díj 50%-a lesz.

Kultúra csökkentése:

Minden kulturális épület köré kell építeni utat, nem elég egy bejárat, hiszen az épületet körbe is kell járni. Ezen kívül foglaljon nagyobb helyet, mert hogyan néz ki, hogy egy kaszárnya nagyobb, mint a Szent Szűz Temploma.

Katonák kiképzése:

Mi az, hogy egyszerre olyan sok ember legyen kiképezve? Szépen egyesével csak és tartson tovább, hiszen a jó munkához idő kell.

Szomszédi segítségnyújtás:

Az igazi segítségnyújtás az önzetlen segítség, így ne is várj érte ajándékot. Sőt ha valakit kihagysz a segítségnyújtásból Hunyadi serege meglátogat és elveszi a vagyonod 50%-át.

Ősi csodák:

Mi az, hogy hasznot akarsz húzni egy csodálatos épületből? Örülj neki, hogy felépíthetted. Minden szintlépés csak akkor engedélyezett, ha az összes azt megelőző ősi csoda fel van építve.

Felderítés:

Valaki hallott már olyanról, hogy minden sikerül? Legyen a felderítőnek sikertelen küldetése, persze ez csak az idő lejárta után derül ki és a pénzt sem adja vissza. Ha messze küldöd hazafelé lehet, hogy eltéved és 1 hétbe telik mire hazavergődik. Munkavégzés közben érhesse baleset (pl. rálép egy ork a kislábujjára) és ezért mehessen betegszabadságra 1 hétre.

Tartományok megoldása:

Tárgyalás? Mi az, hogy tárgyalás? Terroristákkal nem tárgyalunk.

Minden tartományban az egyik találkozónál a seregek élén áll egy rusnya főgenerális isten császár nagyúr, aki egy Sith nagymester. Sérthetetlen páncélja van neki, átéri az egész pályát, mivel nem fénykardja, hanem fényostora van. Őt csak Joda győzheti le, de sajnos az a karakter még fejlesztés alatt van.

Harcok:

A Sith ellen nincs esélyed, de a többieket még legyűrheted. Azonban sajnálatos módon előfordulhatnak a következő esetek:

Ha nagy az ellenállás a katonáid átállnak hozzájuk és vesztettél.

Embereid mérgezett szamócát esznek az erdőben és vesztettél.

Embereid összevesznek azon, hogy ki a nélkülözhetetlenebb, egymásnak esnek, megölik egymást és vesztettél.

Szembe süt a nap harc közben, megvakulnak és könnyű szerrel esnek áldozatul a támadásoknak és vesztettél.

Ahol elhelyezed az embereidet becsap egy meteor és vesztettél.

Így talán megfelelő sebességgel fogunk haladni, ám ha ez is gyors, vannak még ötleteim.
Lehet, hogy én vagyok túl fáradt ma, de az is lehet, hogy az inteligenciám szintje nem megfelelő... de ez ugye most irónia volt a részedről??? Mert nem értem... Azt meg remélem, hogy ezt nem gondoltad komolyan! Mert ha igen és esetleg ebből bármi bevezetésre kerül, akkor kérvényezni fogom a játékosok elleni harc bevezetését és esküszöm csinálok egy légiónyi sereget (pedig útálok harcolni!!!) és eltűntetlek vele a térképről, hogy többet ne legyenek ilyen ötleteid! :D :D :D
 
Én ezt teljesen komolyan gondoltam. :D :D És ha ezek nem teljesülnek, írok újabbakat. :D
Gyere nyugodtan, várlak sok szeretettel. ;) :cool:
 
bere007

Veterán
Utoljára egy moderátor szerkesztette:
Státusz
Nem lehet hozzászólni.
Fent