Mihaszna
Veterán
Sziasztok.
Szeretnék kérdezni valamit, de mielőtt feltenném a kérdésem és kifejteném az "indoklásomat", szeretném leszögezni, hogy nem akarok SENKIT megbántani, és nem áll szándékomba pocskondiázni a játékot se!
Szóval a kérdésem a következő lenne: Várható-e a (közel) jövőben esetleg olyan Event, ahol nem egy épület a megnyerhető, amit fejleszteni lehet/kell, hanem épületegyüttes, amit össze kell pakolni, mint például a tavalyi Téli varázs és az idei évi Karnevál?
Azért kérdem, mert: Amikor a PHOENIX Event megjelent, újdonságnak számított. Egy db épület, amit fejleszteni kellett, és előre meghatározott szintekhez kapcsolódóan adott végleges bónuszokat, más néven jutalmakat. Utána jött a Nyár Napforduló. Szintén egy db épület amit fejleszteni kellett, és előre meghatározott szintekhez kapcsolódóan adott végleges bónuszokat.. Most örömmel olvastam, hogy lesz majd egy újabb hosszú Event valamikor, "Nyári Hableányok" néven, ám látom, hogy ugyan az az eljárás, mint a PHOENIX és a Nyár Napforduló esetében. Nem szeretnék senkit megbántani (és tudom, hogy egyik Event se kötelező), de számomra ez már így monoton. Valahogy/Valahol elveszlik a varázs. A majd hamarosan kezdődő (fentebb említett) Eventben újdonság lesz, hogy nincs konkrét feladatsor, de sajnos, nem sajnos, az eljárás nem változik. Tehát ezért tettem fel a kérdést. Nem konkrét választ várok, csak valami isteni sugallatot.
P.S.: Elnézést, ha mégis sikerült belegyalogolni valakinek a virágoskertjébe.
További kellemes napszakot mindenkinek!
Üdv,