Kedves Elfek és emberek,
Köszönjük, hogy ismét ilyen sokan játszottatok velünk!
Nem gondoltuk volna, hogy ilyen sok helyes megfejtés születik, de úgy látszik, nem lehet túl járni az eszeteken.
Most pedig nézzük, hogy ki-ki hova ült le.. vagyis, kit, hova kellett ültetni. A legegyszerűbb az, ha a történet alapján oldjuk meg, nem pedig a Beküldési minta szerint:
Linsee ragaszkodik hozzá, hogy az egyik lány a közelébe lehessen:
Ugye a történetben 3 lány van. Linsee (anya), Lizzi (ő az egyik goblin kislány), és Garm (ő a másik goblin kislány)
Gram-ot már elhelyeztük, ezért Linsee nyugodtan leülhet mellé a 2-es székre, mivel nem említett konkrét nevet, hogy melyik lánya legyen a közelében.
Lizz nem akar Garm mellett ülni, mert szerinte csámcsog:
A gyerekek már csak ilyenek, de van az az eset is, amikor a már a tesó sem bírja
Ha nem akar mellé ülni, akkor várja ki a sorát, hogy hol marad neki hely
Tird nem szeretné, ha ülnének mellette:
Trid a 3. (fiú) gyermek. Kissé elvont személy, de nem közveszélyes.
Nem szeretné, ha ülnének mellette (sem a jobb, sem pedig a bal oldalán). Vagyis 3 széket is kiakar sajátítani magának. Szerintem ez nem korrekt..
Garm nem akarja, hogy Trid a közelébe legyen:
Garm az 1-es széken ül. Ha minél távolabb szeretné tudni magától, akkor a legideálisabb hely Trid számára az 5-ös vagy 6-o szék lenne.
Arlox (az apa) a felesége mellett szeretne ülni, és szeretné, ha Garm is a közelében lenne:
Arlox kívánsága csak akkor teljesül, ha a 3-as székre ül le, így Linsee mellett ül, és Garm is a közelében van.
Tehát, eddig:
1. szék: Garm
2. szék: Lensse
3. szék: Arlox
Marad tehát Lizzi és Tird.
Lizzi ha nem szeretne Garm mellett ülni, akkor hagyjon ki egy helyet mellette, és üljön le a 7-es székre.
Tird 3 helyet is szeretne magának. Ez csak akkor jön neki össze, ha az 5-ös székre ül le, mert a 7-es és a 3-as már foglalt.
A végeredmény:
1. szék: Garm
2. szék: Lensse
3. szék: Arlox
4. szék: -
5. szék: Tird
6. szék: -
7. szék: Lizzi
8. szék: -
Ha így oldottad meg és küldted be a megfejtést, akkor sajnos elrontottad.
Ugyanis a történetből kihagytál valakit: A nagyapát, Zoing-ot. Ő a csavar a feladványban, őt is el kellett helyzni az asztalnál, mivel ő is családhoz tartozik Trid kivételével senki nem ellenzi, ha ülnek mellette, de mivel már csak egy szabad hely van az asztalnál, így ő Lizz, és Gram között tud helyet foglalni a 8-as széken.
Vagyis a megfejtés:
1. szék: Garm
2. szék: Lensse
3. szék: Arlox
4. szék: -
5. szék: Tird
6. szék: -
7. szék: Lizzi
8. szék: Zoing
A feladványnak több helyes megfejtése is volt (a forgás miatt),
természetesen ezek is elfogadásra kerültek! Minden beküldött megfejtést külön-külön került kiértékelésre. Bízunk benne, hogy senki nem maradt ki, ha ne adj isten mégis így lenne, kérlek jelezzétek a kibeszélőben. Köszönjük.
A feladványt helyesen megfejtették és ezáltal 110 gyémántot nyertek:
Susanh
Kzwarez
manhuria
Pele pali
Melkor
Deadboy86
vitildi
Marmeny
Atti77
Venusz
sandi8
MonaDrazse
B i l l K a p u
WarJuu
Szenilla
Headstrong
Szultan2
bujti
Bibinka
Krisziana
gaula
WolfGirl25
Ashlyn505
Zsootli
Migur
Samas
ceres
QasiTanus
Köszönjük, hogy velünk játszottatok, a nyerteseknek szívből gratulál az Elvenar csapat!
Találkozunk Augusztusban!