MesterAlma13
Erős harcos
Jelenleg sokan kijátsszák a lehetőséget és olyan ajánlatokat tesznek fel, amitől az övék nagyon jónak, azaz 3 csillagosnak látszódik
Azzal alapból nincs gond, hogy aki a JOBB ARÁNYÚ (és KISEBB TÉTELŰ) ajánlatot teszi, az kerüljön előrébb, mert ott vagy az elején jár, vagy nagyon szüksége van arra a kereskedésre, tehát jobban kell neki az árú, az viszont már baj, hogy mindjárt három csillagosnak látszódik az az ajánlat.
Véleményem szerint nem érdemel senki azért három csillagot, mert ő kér valamiből 100 és 102-t kínál cserébe.
Ez a jelenlegi helyzet, és lentebb a javaslatom:
javaslatom az arányokra, amennyiben valaki 100-at kér egy áruból:
ha ő 79-et vagy kevesebbet kínál, akkor nulla csillag
80-99-ig egy csillag
100-119-ig két csillag
120-tól három csillag
alap megjelenési sorrendre pedig (ha mégsem így lenne,. de ha jól látom így van)
ARÁNY szerint rendezni alapból a listát, és azon belül a LEGKISEBB tételt előre venni

Csatolmányok
Utoljára szerkesztve: