Az épületben...

[DeletedUser7]

A magyar Elvenar szerver indulása után szeretnénk játékra invitálni benneteket, melyben megmutathatjátok kreativitásotokat.

Válasszatok ki a városotokból egy épületet, s írjatok egy rövid, legalább 10 összefüggő mondatból álló történetet, mely a választott épületen belül, vagy a körül történhetett, mióta nekikezdtetek a játéknak. A történetekben a kreativitást és a megszerkesztettséget értékeljük, ha tehetitek az egy gépelt oldalt ne haladja meg a történetetek.

A megoldásotok elfogadásához három dolgot feltétlenül küldjetek be:

• a városotok képét az üzenethez csatolva, vagy valamely képtároló programra feltöltve (bizonyosdj meg, hogy a képed a játék után legalább 2 hétig elérhető legyen)
• a városodban is megtalálható, általad választott épület neve, szükség esetén a poziciója (ha a történtedben ez szerepet játszik)
• a legalább 10 összefüggő mondatból álló történet, mely a választott épülethez kapcsolódik

A megoldásodat erre a témára válaszolva tudod beküldeni, ezt a többi játékos nem látja a játék lezárulásáig, de te sem tudod szerkeszteni azt, így jól fontold meg hogy beküldöd-e.

• Egy játékostól csak egy történetet értékelünk, ha több történetet küldesz be egyértelműen jelöld hogy melyikkel kívánsz a játékban résztvenni.
• Ha a történetedet szerkeszteni szeretnéd, legfeljebb egy alkalommal megteheted a témára való újabb válaszolással. Ekkor az első változatot nem értékeljük. További változtatásokat nem eszközölhetsz, minden további választ kizárjuk a versenyből.
  • Amennyiben egy játékos a témába egyszeri felszólítás után továbbra is javításokat ír, a versenyből kizárjuk, figyeljetek arra mit küldötök be!
• A versenyben csak olyan művet értékelünk, mely a fórum szabályzatának megfelel!
• A nyereményeket csak magyar szerveren osztunk! A nyereményeket másra át nem lehet ruházni!
• A verseny 2015. július 19-én, délután 16.00-kor lezárul. Az ezek után érkezett megoldások nem számítanak az értékelésben, nyereményre nem jogosultak.
• A közönségszavazást várhatóan 2015. július 20-án nyitjuk meg 10 órakor, s 2015. július 23-án zárjuk 16.00-kor. A szavazás során a support döntése, valamint a versenyzők neve nem lesz ismert, csak a történetek. A legtöbb szavazatot kapó versenyzőt díjazzuk.
• Terveink szerint az eredményhirdetésre 2015. július 24-én kerül sor.

A support által legjobbnak ítélt mű 500 gyémántot kap.
A közönségszavazáson legtöbb szavazatot elért mű 500 gyémántot kap.
A további versenyzők között 4-szer 200 gyémántot sorsolunk ki.

 

[DeletedUser69]

Az építők kunyhójában, egy ködös hajnalon, Kutyalföldön


A vontatottan mozgó építőmunkás leroskadt az asztal mellett a lócára, és csüggedten nézegette az ott heverő vastag köteg tervrajzot. Fáradtságát lassan legyűrte a felháborodás, a felső lapot mérgesen összegyűrte és a kandallóba hajította.
Boszúsan nézte, ahogy a parázs fellobban és elemészti a tervet.

-Elvandor, BuildOner!- reccsent rá egy hang az ajtóból.- Riadtan összerezzent, hátrapillantott.
-Á, máris itt vagy, BuildTwor? Hellroon, neked is…. Megijesztettél!
-Nocsak- az újonnan jött építő vigyorgott.-Rossz a lelkiismereted?
-Nos, ha volna lelkiismeretem, már beépítettem volna ebbe a városba,–morgott BuildOner- de most égettem meg egy tervrajzot, amit elf nagyurunk, Kutja ma dobott ide, a halom tetejére, sürgős jelzéssel….

-Felségsértés!- a másik döbbenten nézett- Mire vetemedtél?
-Felségsértés?- üvöltött rá a másik.- Tudod, mi volt rajta? Enar szentélye!
-Nem mondod… -BuildTwor ámult-bámult- De hát az…
-Az bizony, fiacskám, gyémántból épül… Nem elég, hogy összesen ketten vagyunk, leszakad kezünk-lábunk, folyamatosan dolgozunk, hogy legyen elf népünknek enni-innivalója, legyen hol nyugovóra hajtani szegény fejünket, ez meg? A magasságos Kutja Úr? csak urizál… Enar szentélye…tán még Arany fáklyatorony is kéne neki… Na nem, fiacskám. Ameddig én vagyok az Első Építő, addig itt gyémántért csak a Harmadik Építő lesz felfogadva… Erről jut eszembe, te tegnap délután a Nagyúrnál jártál… Mit mondott, felvesz valakit? Lesz segítségünk?

BuildTwor legyintett:
-Nem mondott semmi konkrétumot… Csak hímez-hámoz… Hogy most nem alkalmas, meg hogy likviditási gondjai vannak… és a végén kibökte, hogy folyamodjunk az istenekhez vagy e világ népeihez, ha még egy építőt akarunk, ő ugyan ki nem nyitja a kincsesláda zárját…

-Hát akkor mit tehetnénk mást… -Az Első Építő kissé meggörnyedt- Dicsérjük az isteneket s a jóravaló embereket, hátha megszánnának minket, s nemes lelkük adományával lehetővé tennék, hogy Kutja Nagyurunk még felvehessen egy-két munkást… Mert én már nem soká bírom ezt a hajtást… Elvandor, BuildTwor…Lefekszem, próbálok hunyni egyet, mielőtt folytatom a munkát….

A másik munkás bólintott, és kifelé indult, ahol egy újabb rezidencia építése várta:

-Hellroon, BuildOner… Legyenek hát velünk Elvenar istenei..-azzal eltűnt a ködben, s munkája nyomán nemsokára épülni kezdett a szállás…


Új napra virradt Elvenar.

 

[DeletedUser94]

A márványmanufaktúra titka
Ilvar már három napja ült a márványmanufaktúra mellékhelységében, kisebb megszakításokkal. Nem volt elég, hogy emiatt a nyomorult hasmenés miatt nem tudott hazáig elvergődni, hanem most már biztos volt, hogy Gyémántvár szerte mindenki rajta nevet.
-Mi hasamentünk! - kiáltották oda neki immár harmadszor Olláék, majd hangos kacagással távoztak az épületből. Mindennek az a nyavalyás merigbogyó az oka, mérgelődött Ilvar. Ki gondolta volna, hogy 73 darab elfogyasztásának ilyen hatása lesz. A bogyó egyszerűen etette magát, no, én nem is voltam olyan falánk. Bár eszébe jutott az is, hogy Lamya figyelmeztette, ne egyen többet 12 -nél. De hát kicsoda Lamya, hogy megmondja neki, Ilvarnak, hogy mit csinálhat. Kokka, a gyógyító nem jött el, hogy megvizsgálja, csak azt üzente, a rengeteg merigbogyó hatása annyira büdös, mint a szomszéd falu biogazdasága és ő nem hajlandó azt szagolni. Meg azt is, hogy ellenszer nincs, a tünetek négy nap múlva tűnnek el teljesen. Még egy éjszaka a budin, sóhajtott Ilvar, majd a hasmenéstől kimerülten elszenderedett.
Másnap, mikor felébredt, csodálkozva állapította meg, hogy nem Olláék ébresztették, pedig már bőven dologidő volt. Ugyanakkor azt is, hogy már nem csikar a hasa. -No végre! -kiáltott fel,, majd eszébe jutott, jobb ha nem hangoskodik, hanem szépen kioson a hátsó ajtón a műhelyből. Így is tett, de nem vette észre, hogy a márványfaragó szerszámokhoz még senki sem nyúlt. A hátsó ajtó egy bokorba nyílt, ahonnan -biztosra vette, hogy erről rajta kívül nem sokan tudnak - szép csendben hazamegy, hogy senki ne tudjon rajta élcelődni. De amikor kilépett a bokorból szembe találta magát egész Gyémántvár lakosságával. Közvetlenül előtte pedig ott álltak Olláék, hatalmas vigyorral az arcukon. Mindenki kezében ünnepnapi kupa volt. Lamya lépett ki a többiek közül és magasra emelt kupával azt kiáltotta: - Éljen Ilvar, a falu legszorgosabb embere, bocsánat, elfje! Mindenki nevetett és Ilvar már tudta, az eset soha nem fog a feledés homályába merülni.

 

[tabbycat]

A suttogó fák rejteke


A suttogó fák rejteke régóta üresen állt. A cirmóriai szögletes erdő harcosai a szomszédos királyság törpéivel folytattak harcot immáron második esztendeje. Tabbycat-et az erdő királynőjét Bíbor, az utolsó kereskedő sárkány tájékoztatta a harcok állásáról és az elfeket ért veszteségekről. Egy szép napon futár hozta a hírt, hogy a törpék királyának, Skribohnenak a leghatalmasabb mágusát az elfek csapatainak legtehetségesebb varázslótanoncai hosszú küzdelemben megadásra kényszerítették, és hajlandó megállapodást kötni a királyságok között. A szerződéskötés hosszú éjszakákon át elnyúló alkudozások után jött létre. A férfiak fáradtan vágtak neki a háromnapi járóföld leküzdésének. A nap éppen a horizont fölé emelkedett a lágy fátyolfelhők mögül.Az összes elf asszony nagyon várta már hogy megérkezzenek a bátor harcos férfiak a csatamezőről. Tabbycat a suttogó fák rejtekének lépcsőjén ült, amikor megérintette a finom szellő, amit Bíbor szárnyainak suhogása hozott létre. Kedvese lassan lecsúszott a nyeregből. Lágy csókot lehelt az ajkára, és a suttogó fák rejtekének mélyén rejtőztek el. Ám a ciklámen szín flamingóvirágok halk suttogása azonban elfedte a beszélgetések zaját, amit meghallhattam volna...,akkor az én mesém is tovább tartott volna.

 

[ferrari13]

Spoiler: Város

Választott épület: Főépület

szereplők:

• Mr. F. - Magic Elf Town vezetője
• Surra Magge - egykori vezér, Mr. F. "ellensége", gonosz
• Smirghhirdt - Mr. F. hűséges segédje, nyomozó

Surra Magge bosszúja

Nem túlságosan régen létrejött egy új város, Magic Elf Town néven, amely egy hatalmas selyemgyárként is elképzelhető. A város irányítója Mr. F. lett, az ő ötlete volt "selyemnagyhatalommá" válni. Célja nem csak a város fejlesztése, ellátása és megvédése volt, ezen felül a szomszéd városok fejlődését és ellátását is szerette volna segíteni. Ez azonban nem mindenkinek tetszett. A város alapítását az egykori vezér, Surra Magge is tervezte, teljesen más célokkal. A szomszédokat hátráltatni akarta, katonákkal akarta védeni területét és hatalmát. Hatalmas pusztító eszközöket épített: repülőket, páncélkocsikat, melyek segítségével el akarta pusztítani az embereket. Szerencsére az elfek kedves lények, így Mr. F. lett a város vezetője, segédje pedig a nyomozó, Smirghhirdt lett - sokan csak "smirgli"-nek szólították, mert nem tudták kimondani a valódi nevét - aki mindenben segítségére volt, hihetetlenül értett a város vezetéséhez. Surra Magge pedig el lett űzve a városból, de megígérte, hogy visszatér, hatalmas pusztításokat fog okozni a városnak, tönkreteszi annak gazdaságát, s a szomszéd városokat is megkárosítja.
Nem sok idő telt el azóta - mindössze néhány hét. Ekkor a város már igen fejletté vált, rengeteg selymet és pénzt tudtak felhalmozni a főépületben, hogy szinte már el sem fért ott. Ekkor éjszaka két óra huszonhét perckor hatalmas robajra kelt fel a város. A hangok a főépületből szűrődtek ki. A lakosságot félelem szállta el. Sajnos gazdasági város lévén nem volt elég védelmük, és a néhány hűséges kardtáncosnak is nyoma veszett, nem tudni hova tűntek. A várost idegen erők lepték el, a főépületet és a környező házakat támadták. Nem sokkal később már érkezett is a szomszéd városokból a segítség, de már késő volt. Egy nevető hang repült ki a főépületből hatalmas repülőjén, magával víve a város összes selyemkészletét, pontosan 10754 selymet, illetve több, mint 300 ezer aranyat. Rengeteg házat felgyújtottak, az utcák romokban álltak.
Mr. F. nem tudott semmit tenni, fel kellett deríteni az ügyet, bár mindenki tudta ki volt a tettes, de bizonyítékok nélkül semmit nem tudtak tenni. Reggelre hazaért Mr. F. helyettese, Smirghhirdt. Éjszaka új szövetségeket kellett kötnie a szomszéd városokkal. Azonnal küldött - hadsereg híján - egy csapat lakót Surra Magge lakhelyére, hogy próbáljanak bizonyítékot szerezni ellene. Eközben Mr. F. a főépületben nézett szét nyomok után kutatva. Nagy nehezen, több óra vizsgálódás után talált egy ruhadarabot. Nem volt túl nagy, szakadt is volt, de igazi jelentőséggel bírt. Arról a köpenyről származott, amelyet Surra Magge viselt száműzetése kezdetén. Mindenki nagyon boldog volt - már amennyire ilyenkor lehet. Smirghhirdt azonnal el is indult Surra Magge után. Mr. F. nem tartott vele, őrizte a várost.
Valami azonban nem tetszett neki, nagyon különösnek találta a körülményeket és az események sorozatát. Jobban körülnézett a főépületben és a környékén, míg végül hirtelen megvilágosodott. Azonnal összehívta a lakókat, visszahívta hűséges nyomozóját, s a nyomozást végző lakosokat.
Miután megérkezett mindenki, Mr. F. elmondta gondolatait. Véleménye szerint nem Surra Magge volt a bűnös. Mindenki meglepődött, főleg Smirghhirdt, aki még sohasem tévedett egy ügyben sem. A bűntett elkövetője egy olyan személy, akire senki nem gondolt volna. Bármilyen meglepő is, ez a személy Smirghhirdt volt. Azon az éjszakán nem tárgyalni ment, hanem kifosztotta a várost, s ezzel hatalmas károkat okozott. A védő hadsereget elküldte messzire egy tartományt felderíteni. A köpenydarabot pedig még akkor szerezte meg, amikor száműzték Surra Maggét. De egy dologra elkerülte figyelmét. Egy távolabbi szövetséges elfek által épített város fele haladt el menekülés közben. Ez az egész világ egyik legfejlettebb városa volt, a legmodernebb technológiákkal rendelkeztek, ott találták fel a biztonsági varázst. Mindenki, aki engedély nélkül lép be a területükre - vagy a területük fölött halad át - károkat szenved el: egy bizonyos időre romlik a látása. Mr. F. ezt észrevette rajta, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Ám amikor Smirghhirdt elindult Surra Magge rejtekhelyére, akkor már egészen jó volt a látása, s ez látszott is a mozdulataiból. Ezt senki nem vette észre, egyedül Mr. F.
Smirghhirdt megdöbbenve bevallott mindent. Az egészet azért tette, mert az emberek smirglinek csúfolták. Megkapta megfelelő büntetését, tanult a történtekből. Mr. F. új segéd után nézett, aki azóta is megfelelően segíti Mr. F. munkáját.

 

[DeletedUser112]

Naplótöredék egy kereskedőtől​

I. Reggel már megint elkéstem, a tűző Nap a szemembe világított, kapkodva öltözködtem fel, az emberek furcsán néztek rám az utcákon keresztülhaladva. Nincs mentség, ismét egész álló nap Marina szövegelését hallgathattam a pontosságról és hogy az elfecsérelt idő alatt - amit alvással töltöttem - mennyi pénzt kereshettünk volna. Nem győztem bocsánatot kérni, ez már a sokadik alkalom, szégyellem magam miatta. Később persze megbocsátott. A szokásos tanokat ma is meghallgattuk tőle, Erennel persze már csak mosolyogtunk rajtuk, már kívülről fújtuk mindet, egy tannal mégis teljes mértékben egyetértettünk, miszerint "Az idő pénz". Kemény napnak néztünk elébe. Amiért nem jelentem meg időben, ma is nekem kellett a hajónk padlóját fényesre sikálnom. Ezt Eren sem könnyítette meg nekem, sáros cipőjével "véletlenül" mindig a már felmosott részekre tévedt, majd bocsánatkérés gyanánt szélesen a képembe vigyorgott. Semmi baj, ezt majd visszakapja holnap - hacsak nem alszom el megint. Dél körül Marina összehívott minket. A város növekedésével új embereket osztottak be hozzánk, akik kicsit sem értettek az üzlethez, ráadásul még gyerekek voltak. Egy testvérpár, Mark és Lisbeth. Mark Erenhez került (az istenek óvják meg szegény fiút), Lisbeth pedig az én szárnyaim alá. Lissy alig beszélt valamit, még tőlem is félrehúzódott, nézelődött, mindent megtett, hogy ne kelljen rám figyelnie. Igazán feldühített még borzasztó szokása is, miszerint semmi jelét nem adta annak, hogy megértette, amit éppen magyarázok neki. A főnök szerint a tanulás legjobb módja, ha a mélyvízbe dobunk valakit. Ezzel mi is egyetértenénk, ha nem pénzről lenne szó. Így hát Marina fantasztikus ötletéből kifolyólag ma többet vesztettünk, mint amennyit nyertünk, a kicsi Lissy ugyanis tíz acélöntecset vett huszonöt tömb márványért. Ennek is én ittam meg a levét, hiszen én "tanítottam" a lányt. Büntetésképpen az én hasznomból vonták le az okozott kárt. Pocsék nap. Mikor a hajónk visszaérkezett, még mindig füstöltek a műhelyek kéményei. Eren meghívott egy pókerjátszmára az éjszakára, de ehelyett inkább az alvást választottam. Semmi kedvem holnap ismét a hajó padlóját sikálni.

II. Reggel kipattantak a szemeim. Ismét elaludtam, de még nem volt késő, menthető volt a helyzet. Kapkodva szedelőzködtem össze, rohanva szeltem át a lakókerület utcáján egyenesen a főépület felé. A főépület órájára pillantottam. Már nem sok időm maradt. Az utolsó pillanatban - valami isteni csoda gyanánt - mégis elértem a hajónkat. Eren egészen addig vigyorgott, míg háttal állt nekem, mikor megpillantott, egyből lehervadt a mosolya. Alig győztem a már felmosott részekre elegendő sarat és koszt hordani, gyilkos tekintetét félénk, kedves mosollyal viszonoztam. A főnök tanításait a két kis újonc értetlenül hallgatta végig. Majd ők is megtanulják, mennyire igazak. Marina délben ismét összehívott minket. Messzi városokba megyünk, így az éjszakát a hajó gyomrában töltjük. A véget nem érő leltározás után a hajó oldalkorlátjára támaszkodva vártam az éjszakára. A hajó sebesen szelte át az eget, lassan leszállt az éj. A hajó legalsó szintjén helyezkedett el a lakrészünk, az évek során egész otthonosra rendeztük be. Lissyt az ágyamba fektettem, meg kellett várnunk, míg elalszik. Eren eközben a góré szobájánál hallgatózott. Végül mindenki nyugovóra tért, csak én és Eren maradtunk fel. A szobájában már mindent kikészített a kártyajátszmánkhoz, a fémtálak már csak rám várnak, hogy egy kis tömjént gyújtsak bennük. Ma az egész éjszakát átvirrasztjuk, holnap reggelre pedig enyém lesz a győzelem, egy hétig Eren kezében fog korhadni a felmosónyél.

III. Vesztettem. Egész este nem aludtunk, most még egy hétig takarítanom is kell. Két nap múlva érkezünk meg a célhoz. Ma nem történt semmi, azt leszámítva, hogy a kölyköknek bemutatkozóestet rendezett a főnök, így most én is a társaimról mesélnék. Kezdetben négyen voltunk. Az egész kereskedősdi ötlet Marina fejéből pattant ki, így őt illette a vezető szerepe is, mikor nekikezdtünk. Tizenegy évvel idősebb nálunk, anyáskodó jellemű, jámbor természet. Korábban volt egy "bejárónőnk", Elisa, ő azonban nem sok időt töltött velünk, nagyjából egy hónappal a kezdés után férjhez ment és elhagyott minket, így bővebben nincs értelme szót ejteni róla. Ó, drága fivérem, Eren. Ő hozta a tőkét a vállalkozásunkba, így ő amolyan felettes-féleség. Igazából nem a testvérem, csupán együtt nevelkedtünk, ennyi idő alatt pedig igazán a szívemhez nőtt. Nem is tudom, milyen jelzőt aggathatnék rá, hívjuk talán "Mókamesternek", ám a valódi jellemét ez a szó egyáltalán nem fejezi ki. Valójában egy igazi lovag, kedves is tud lenni, ha nagyon akar. Csak ugyebár sosem akar. Mark és Lisbeth. Két napja érkeztek hozzánk. Lissy legfeljebb Elisa nyomdokaiba léphet, semmi vénája nincs a kereskedelemhez. Ha drága parancsolónk mégis úgy akarná, hogy üzletkötő legyen, bármi áron megakadályozom ebben, ugyanis Lissy kezéből csak úgy folyik a pénz. Markról nem sokat tudtam meg, felesleges, érdektelen mondókája közepén elbóbiskoltam, emellett Eren sem beszél sem róla, sem vele. Csöndben van. A fiú sokkal inkább művész, mintsem kalmár, azt hiszem, ezzel mindent elmondtam róla.

...​

A helyszín: Kereskedő​

 

[DeletedUser108]

Az Építők Kunyhója


Réges-régen, egy nagyon távoli földrészen, egy elfelejtett birodalom határán, pár szorgos építő összefogott és a környékbeli építőanyagokból felépített egy kunyhót.

Már kívülről is látszott az a fajta mérhetetlen kreativitás, amely az épület belsejét, és az ott dolgozó építők alkotó szellemét és elhivatottságát jellemezte. Ezek a lojális szakemberek megegyeztek abban, hogy amennyiben a sors lesz olyan kegyes és megismerteti őket azzal az elszánt birodalom építővel, akivel szívesen együtt tudnak dolgozni azért, hogy felépítsenek egy virágzó várost és egy jól működő birodalmat, akkor hűségesen követni és szolgálni fogják őt.
Minden szakmai tudásukat és idejüket alárendelik e város urának, csakis azért, hogy napról-napra egyre szebb és biztonságosabb, stabil birodalmat építsenek ki. A város felvirágoztatásának érdekében, a birodalom ura, hogy minél rövidebb idő alatt elérje célját, elszánta magát arra, hogy kihirdeti az uralma alatt lévő és a szomszédságaitól távolabb eső területeken, hogy amennyiben van még olyan építő aki szívesen dolgozna az ő városában, akkor megfelelő gyémánt fizetség fejében alkalmazná őket.
Ezek után természetesen csak úgy özönlöttek a távoli vidékekről a jobbnál jobb városépítők, akik közül a birodalom ura csakis a legjobbakat választotta ki. Mivel ezen szakemberek közül csakis egy szűk csoport osztozhatott, különös megbecsülés övezte őket, és a városban előkelő szerepkörben tevékenykedhettek, miközben munkájuk önmagukért beszéltek. Hírük az elfelejtett birodalmak határán túl is ismertté vált, és arra sarkallta a környező szomszédságok urait, hogy ők is toborozzanak ilyen elszánt, elhivatott és kiváló szaktudással rendelkező építőket.
Miután megfelelő számú építő állt rendelkezésre a birodalmak urainak, megindulhatott az egészséges versengés a különböző városokra épülő birodalmak között.
Nos, ha azon a nagyon távoli földrészen a történet előtti időkben, nem fogott volna össze az a pár szorgos építő és építette volna meg a saját kunyhóját, talán ma egyetlen nagy és virágzó birodalom sem épülhetett volna ki.
Mivel azonban az Építők Kunyhója felépült, a városok továbbfejlődhetnek és virágozhatnak...

 

[DeletedUser108]

Az Építők Kunyhója


Réges-régen, egy nagyon távoli földrészen, egy elfelejtett birodalom határán, pár szorgos építő összefogott és a környékbeli építőanyagokból felépített egy kunyhót.

Már kívülről is látszott az a fajta mérhetetlen kreativitás, amely az épület belsejét, és az ott dolgozó építők alkotó szellemét és elhivatottságát jellemezte. Ezek a lojális szakemberek megegyeztek abban, hogy amennyiben a sors lesz olyan kegyes és megismerteti őket azzal az elszánt birodalom építővel, akivel szívesen együtt tudnak dolgozni azért, hogy felépítsenek egy virágzó várost és egy jól működő birodalmat, akkor hűségesen követni és szolgálni fogják őt.
Minden szakmai tudásukat és idejüket alárendelik e város urának, csakis azért, hogy napról-napra egyre szebb és biztonságosabb, stabil birodalmat építsenek ki. A város felvirágoztatásának érdekében, a birodalom ura, hogy minél rövidebb idő alatt elérje célját, elszánta magát arra, hogy kihirdeti az uralma alatt lévő és a szomszédságaitól távolabb eső területeken, hogy amennyiben van még olyan építő aki szívesen dolgozna az ő városában, akkor megfelelő gyémánt fizetség fejében alkalmazná őket.
Ezek után természetesen csak úgy özönlöttek a távoli vidékekről a jobbnál jobb városépítők, akik közül a birodalom ura csakis a legjobbakat választotta ki. Mivel ezen szakemberek közül csakis egy szűk csoport osztozhatott, különös megbecsülés övezte őket, és a városban előkelő szerepkörben tevékenykedhettek, miközben munkájuk önmagukért beszéltek. Hírük az elfelejtett birodalmak határán túl is ismertté vált, és arra sarkallta a környező szomszédságok urait, hogy ők is toborozzanak ilyen elszánt, elhivatott és kiváló szaktudással rendelkező építőket.
Miután megfelelő számú építő állt rendelkezésre a birodalmak urainak, megindulhatott az egészséges versengés a különböző városokra épülő birodalmak között.
Nos, ha azon a nagyon távoli földrészen a történet előtti időkben, nem fogott volna össze az a pár szorgos építő és építette volna meg a saját kunyhóját, talán ma egyetlen nagy és virágzó birodalom sem épülhetett volna ki.
Mivel azonban az Építők Kunyhója felépült, a városok továbbfejlődhetnek és virágozhatnak...

 

[DeletedUser]

Épület: Repülő Hajó


Nagy nap volt ez Eren Durdinath életében: a terjeszkedő elf város új Főtere ünnepélyes felavatásának napja.

Az emberi városoktól eltérően, a természettel szoros harmóniában élő elf váross esetén a Főtér szó szerint a város szíve, amelynek állapota valóban kihat az egész településre: ha tiszta, rendezett és egészséges, az egész várost áthatja a harmónia, lakói pedig elégedettek és boldogok. Ha azonban koszos és rendezetlen, akkor maga a város is „beteg”.

A mostani avatónak ráadásul egy hozzá kapcsolódó különleges szertartás további komoly jelentőséget kölcsönzött. Egy szertartás, amely ha sikeres, akkor a város szívének hatalmas szakrális energiát és jelentőséget is ad. Egy szertartás, amely ha sikeres, akkor az annak bizonyítéka, hogy a város jó irányban fejlődik, és Enar, az erdő istene helyeslését és pártfogását élvezi; ha azonban sikertelen, akkor a város rossz irányban halad és lakóinak eddigi erőfeszítése valószínűleg hiábavaló volt.

Az elfek ösztönösen sokkal harmonikusabb viszonyban álltak a környező természettel, mint az emberek, de a természettel való összhang kialakításában közülük is kiemelkedtek a varázslók, akik olyan szinten ráhangolódtak a természet energiaáramlataira, hogy azokat befolyásolva, „új mederbe terelve”, magát a valóságot változtatták meg (azaz mágikus hatásokat hoztak létre). Az eren durdinathi varázslók közül Livurien tudott a leghatékonyabban ráhangolódni a természetre, így az ő feladata volt a szertartás előkészítése és lefolytatása. Már a város alapítása, építése és terjeszkedése közben Livurien tárgyalt a környező természetszellemekkel, ő szerezte meg segítségüket és beleegyezésüket az épületek megfelelő helyének kijelöléséhez és megépítéséhez.

Idáig úgy tűnt, hogy tökéletes munkát végzett, hiszen a város példátlanul harmonikusan beilleszkedett a környező természet életébe, de a mostani szertartás célja nem „egyszerű” szellemlények tanácsának és jóváhagyásának megszerzése volt, hanem magának az erdő istenének, a mérhetetlenül hatalmas Enarnak a figyelmét és jóindulatát kellett elnyerni. Márpedig egy ilyen jelentőségű túlvilági lénnyel folytatott tárgyalás, még a legfelkészültebb halandó lény számára is erősen kétesélyes, hiszen még ha esetleg sikerül is felkelteni egy isteni figyelmét, akkor is lehetséges, hogy ami a környező természetszellemek számára megfelelő, az isteni léptékkel tekintve valamiért nem kívántos, így jóindulat helyett inkább isteni helytelenítés és elutasítás lesz a város osztályrésze.

A város lakói mégis gondolkodás nélkül vállalták ezt a kockázatot, hiszen a nyereség az erdő istenének személyes figyelme, jóváhagyása és jóindulata volt.

Livurien varázsló hosszú hónapokon keresztül egész heteket meditált a lila lombú fák között, hogy tökéletesen ráhangolódjon a természetre, a benne élő lények logikai- és fogalomrendszerére, hogy képes legyen majd egy halhatatlan lény számára is érthetően megfogalmazni és átadni a város kérését. Nagy gonddal összeválogatott egzotikus anyagokból saját kezűleg készítette el azokat a füstölőket, amik illata a leginkább megkönnyíti majd tudatának a másik síkra történő utaztatását.

Most, a Főtér-avató „világi” előkészületei (ünnepélyes beszéd, ünnepi vásár, előadások, zene, tánc, stb) után, a város népe félkörben összegyűlt a tér közepén álló gyönyörű Hajó körül és visszafojtott lélegzettel figyelték, ahogy Livurien lassan a félkör közepére, a Hajó elé sétál, elhelyezkedik, füstölőket gyújt, majd a teljes csendben lassan meditatív transzba mélyed és tudatát asztrális utazásra küldi Enar síkjára, miközben a teljes lakosság néma imádságba merülve próbálta segíteni útját.

Körülbelül 3 teljes óráig tartott a néma csend és koncentráció, amikor Livurien lassan kinyitotta szemét és az előtt álló Hajóra szegezte tekintetét.

A másodpercek szinte óráknak tűntek , ahogy a város népe – ki-ki vérmérseklete szerint: feszülten, aggódva, bizakodva – figyelte a Hajót, amely még pár másodpercig mozdulatlan maradt, majd lassan elvált a talajtól és még mindig nagyon lassan, de biztosan emelkedett egyre magasabbra, miközben az alatta lévő eddig kopár földön máris kibújtak az első fűszál-és virág kezdemények…

 

[DeletedUser]

Épület: Repülő Hajó


Nagy nap volt ez Eren Durdinath életében: a terjeszkedő elf város új Főtere ünnepélyes felavatásának napja.

Az emberi városoktól eltérően, a természettel szoros harmóniában élő elf város esetén a Főtér szó szerint a város szíve, amelynek állapota valóban kihat az egész településre: ha tiszta, rendezett és egészséges, az egész várost áthatja a harmónia, lakói pedig elégedettek és boldogok. Ha azonban koszos és rendezetlen, akkor maga a város is „beteg”.

A mostani avatónak ráadásul egy hozzá kapcsolódó különleges szertartás további komoly jelentőséget kölcsönzött. Egy szertartás, amely ha sikeres, akkor a város szívének hatalmas szakrális energiát és jelentőséget is ad. Egy szertartás, amely ha sikeres, akkor az annak bizonyítéka, hogy a település jó irányban fejlődik, és Enar, az erdő istene helyeslését és pártfogását élvezi; ha azonban sikertelen, akkor rossz irányban halad és lakóinak eddigi erőfeszítése valószínűleg hiábavaló volt.

Az elfek ösztönösen sokkal harmonikusabb viszonyban álltak a környező természettel, mint az emberek, de a természettel való összhang kialakításában közülük is kiemelkedtek a varázslók, akik olyan szinten ráhangolódtak a természet energiaáramlataira, hogy azokat befolyásolva, „új mederbe terelve”, magát a valóságot változtatták meg (azaz mágikus hatásokat hoztak létre). Az eren durdinathi varázslók közül Livurien tudott a leghatékonyabban ráhangolódni a természetre, így az ő feladata volt a szertartás előkészítése és lefolytatása. Már a város alapítása, építése és terjeszkedése közben Livurien tárgyalt a környező természetszellemekkel, ő szerezte meg segítségüket és beleegyezésüket az épületek megfelelő helyének kijelöléséhez és megépítéséhez.

Idáig úgy tűnt, hogy tökéletes munkát végzett, hiszen a város példátlanul harmonikusan beilleszkedett a környező természet életébe, de a mostani szertartás célja nem „egyszerű” szellemlények tanácsának és jóváhagyásának megszerzése volt, hanem magának az erdő istenének, a mérhetetlenül hatalmas Enarnak a figyelmét és jóindulatát kellett elnyerni. Márpedig egy ilyen jelentőségű túlvilági lénnyel folytatott tárgyalás, még a legfelkészültebb halandó lény számára is erősen kétesélyes, hiszen még ha esetleg sikerül is felkelteni egy isteni figyelmét, akkor is lehetséges, hogy ami a környező természetszellemek számára megfelelő, az isteni léptékkel tekintve valamiért nem kívánatos, így jóindulat helyett inkább isteni helytelenítés és elutasítás lesz a város osztályrésze.

A város lakói mégis gondolkodás nélkül vállalták ezt a kockázatot, hiszen a nyereség az erdő istenének személyes figyelme, jóváhagyása és jóindulata volt.

Livurien varázsló hosszú hónapokon keresztül egész heteket meditált a lila lombú fák között, hogy tökéletesen ráhangolódjon a természetre, a benne élő lények logikai- és fogalomrendszerére, hogy képes legyen majd egy halhatatlan lény számára is érthetően megfogalmazni és átadni a város kérését. Nagy gonddal összeválogatott egzotikus anyagokból saját kezűleg készítette el azokat a füstölőket, amik illata a leginkább megkönnyíti majd tudatának a másik síkra történő utaztatását.

Most, a Főtér-avató „világi” előkészületei (ünnepélyes beszéd, ünnepi vásár, előadások, zene, tánc, stb) után, a város népe félkörben összegyűlt a tér közepén álló gyönyörű Hajó körül és visszafojtott lélegzettel figyelték, ahogy Livurien lassan a félkör közepére, a Hajó elé sétál, elhelyezkedik, füstölőket gyújt, majd a teljes csendben lassan meditatív transzba mélyed és tudatát asztrális utazásra küldi Enar síkjára, miközben a teljes lakosság néma imádságba merülve próbálta segíteni útját.

Körülbelül 3 teljes óráig tartott a néma csend és koncentráció, amikor Livurien lassan kinyitotta szemét és az előtt álló Hajóra szegezte tekintetét.

A másodpercek szinte óráknak tűntek , ahogy a város népe – ki-ki vérmérséklete szerint: feszülten, aggódva, bizakodva – figyelte a Hajót, amely még pár másodpercig mozdulatlan maradt, majd lassan elvált a talajtól és még mindig nagyon lassan, de biztosan emelkedett egyre magasabbra, miközben az alatta lévő eddig kopár földön máris kibújtak az első fűszál-és virág kezdemények…

 

[DeletedUser115]

Elvenarban sosincs igazán csend, a béke hangja hallatszik. A Repülő Hajóban békésen ringatózol, fejed felett csillagok, lila virágú fák édes illatát hozza a meleg esti szellő, lentről pedig a neszek: a fa ropogása, ahogy deszka formájú faágakat, mint valami gyümölcsöt növesztenek a fák, hallod a kristályok növésének csilingelő hangját, a fegyverteremben összecsendülő acélkardok hangjait. Érzed, hogy minden a lehető legnagyobb rendben. A környező földeken rablók és vadak garázdálkodnak, de a te csapataidat nem fenyegeti veszély, tartományról tartományra járva tisztítod meg az utakat és kötsz szövetséget a békés helyiekkel, akik áldják a neved.

Nem volt ez mindig így. Ahol most a városod növekszik, nemrég még puszta volt, hosszú-hosszú időn át sivatag, a régmúlt romjai felett. Háború volt, borzalmas, mindent felemésztő háború, ahol a fegyverek az életet oltották ki, a tűz az épületeket marta hamuvá, de mind közül a legrosszabb a mágia volt, amelynek megbomlott az egyensúlya és féktelen, esztelen módon a gyökereinél fogva tépte ki a földből a józanságot, rémálmokat hagyva ott, ahol egykoron álmok voltak. Emlékszel egy másik Repülő Hajóra, amelyben kisgyermekként, mit sem értve sodródtál a semmibe, haldokló édesanyád földön görnyedő alakja lassan a semmibe veszett és te akkor nem értetted, miért láttál békét az arcán: mert tudta hogy te és az örökségedet jelző ősi kard, amelyet még Elvenar elő korának delén kovácsoltak, ott van melletted a kosárban. A halálba indulók szeme előtt, mondják, fellebben a fátyol és meglátják, mit hoz a jövő. A te jövőd pedig egy új birodalom ígéretét tartogatta.

Most ismét csend van, a béke csendje, a fájdalom már csak emlék. De ami volt, megismétlődhet – rajtad is áll, hogy ne történjen meg. A jövőt nem látod; de a te kezedben van, nem a sors sodor téged, magad kovácsolod a jövőt, egész Elvenar jövőjét. Felállsz, a Repülő Hajó magasából nézel végig az országodon. Megmarkolod kardodat és halkan mormolod: Soha többé.

 

[DeletedUser7]

Kedves Elfek és Emberek!

A nyereményjáték első szakaszának határideje lejárt, a témát az elkövetkezendő napokra zárolom, további történeteket nem tudunk elfogadni. Holnap terveink szerint 10 órakor megnyitjuk a szavazást, a történetek akkortól lesznek elolvashatóak.

Köszönjük mind a 8 történetet, reméljük ti is élveztétek a megírásukat, s a jövőben is részt vesztek játékainkban.

További szép napot,
Enamel

 

[DeletedUser7]

Köszönjük még egyszer a történeteket, de nem is szaporítanám a szavakat, jöjjenek az eredmények.

A support által legjobbnak ítélt mű díját kapja...

A közönségszavazáson elért első helyezésért díjban részesül...

A következő négy név került sorsolásra melyek 200-200 gyémántot jelentenek a játékosoknak:

• tabbycat
• ferrari13
• Toren
• Corax

Remélem, hogy legalább ennyire sikeresek lesznek további játékaink is, a győzteseknek gratulálunk, reméljük találkozunk még műveitekkel.