Épület: Repülő Hajó
Nagy nap volt ez Eren Durdinath életében: a terjeszkedő elf város új Főtere ünnepélyes felavatásának napja.
Az emberi városoktól eltérően, a természettel szoros harmóniában élő elf város esetén a Főtér szó szerint a város szíve, amelynek állapota valóban kihat az egész településre: ha tiszta, rendezett és egészséges, az egész várost áthatja a harmónia, lakói pedig elégedettek és boldogok. Ha azonban koszos és rendezetlen, akkor maga a város is „beteg”.
A mostani avatónak ráadásul egy hozzá kapcsolódó különleges szertartás további komoly jelentőséget kölcsönzött. Egy szertartás, amely ha sikeres, akkor a város szívének hatalmas szakrális energiát és jelentőséget is ad. Egy szertartás, amely ha sikeres, akkor az annak bizonyítéka, hogy a település jó irányban fejlődik, és Enar, az erdő istene helyeslését és pártfogását élvezi; ha azonban sikertelen, akkor rossz irányban halad és lakóinak eddigi erőfeszítése valószínűleg hiábavaló volt.
Az elfek ösztönösen sokkal harmonikusabb viszonyban álltak a környező természettel, mint az emberek, de a természettel való összhang kialakításában közülük is kiemelkedtek a varázslók, akik olyan szinten ráhangolódtak a természet energiaáramlataira, hogy azokat befolyásolva, „új mederbe terelve”, magát a valóságot változtatták meg (azaz mágikus hatásokat hoztak létre). Az eren durdinathi varázslók közül Livurien tudott a leghatékonyabban ráhangolódni a természetre, így az ő feladata volt a szertartás előkészítése és lefolytatása. Már a város alapítása, építése és terjeszkedése közben Livurien tárgyalt a környező természetszellemekkel, ő szerezte meg segítségüket és beleegyezésüket az épületek megfelelő helyének kijelöléséhez és megépítéséhez.
Idáig úgy tűnt, hogy tökéletes munkát végzett, hiszen a város példátlanul harmonikusan beilleszkedett a környező természet életébe, de a mostani szertartás célja nem „egyszerű” szellemlények tanácsának és jóváhagyásának megszerzése volt, hanem magának az erdő istenének, a mérhetetlenül hatalmas Enarnak a figyelmét és jóindulatát kellett elnyerni. Márpedig egy ilyen jelentőségű túlvilági lénnyel folytatott tárgyalás, még a legfelkészültebb halandó lény számára is erősen kétesélyes, hiszen még ha esetleg sikerül is felkelteni egy isteni figyelmét, akkor is lehetséges, hogy ami a környező természetszellemek számára megfelelő, az isteni léptékkel tekintve valamiért nem kívánatos, így jóindulat helyett inkább isteni helytelenítés és elutasítás lesz a város osztályrésze.
A város lakói mégis gondolkodás nélkül vállalták ezt a kockázatot, hiszen a nyereség az erdő istenének személyes figyelme, jóváhagyása és jóindulata volt.
Livurien varázsló hosszú hónapokon keresztül egész heteket meditált a lila lombú fák között, hogy tökéletesen ráhangolódjon a természetre, a benne élő lények logikai- és fogalomrendszerére, hogy képes legyen majd egy halhatatlan lény számára is érthetően megfogalmazni és átadni a város kérését. Nagy gonddal összeválogatott egzotikus anyagokból saját kezűleg készítette el azokat a füstölőket, amik illata a leginkább megkönnyíti majd tudatának a másik síkra történő utaztatását.
Most, a Főtér-avató „világi” előkészületei (ünnepélyes beszéd, ünnepi vásár, előadások, zene, tánc, stb) után, a város népe félkörben összegyűlt a tér közepén álló gyönyörű Hajó körül és visszafojtott lélegzettel figyelték, ahogy Livurien lassan a félkör közepére, a Hajó elé sétál, elhelyezkedik, füstölőket gyújt, majd a teljes csendben lassan meditatív transzba mélyed és tudatát asztrális utazásra küldi Enar síkjára, miközben a teljes lakosság néma imádságba merülve próbálta segíteni útját.
Körülbelül 3 teljes óráig tartott a néma csend és koncentráció, amikor Livurien lassan kinyitotta szemét és az előtt álló Hajóra szegezte tekintetét.
A másodpercek szinte óráknak tűntek , ahogy a város népe – ki-ki vérmérséklete szerint: feszülten, aggódva, bizakodva – figyelte a Hajót, amely még pár másodpercig mozdulatlan maradt, majd lassan elvált a talajtól és még mindig nagyon lassan, de biztosan emelkedett egyre magasabbra, miközben az alatta lévő eddig kopár földön máris kibújtak az első fűszál-és virág kezdemények…