ha elolvasod Putyika linkjét , ott van a több milla dolláros bevétel és az egész sztori , egyébként szimpatikus a történet .
Ezt eddig is tudtam.
Összességében olvasva a bejegyzéseidet, kettőnk közül te vagy az örök elégedetlen, ami önmagában még nem lenne baj, de kivetíted a fórumozókra is a negatív hullámaidat annak ellenére, hogy mi sem oka, sem orvoslói nem vagyunk egyik hangulatingadozásodnak sem.
Teszed ezt úgy, hogy amit mások mondanak alapból el sem hiszed, amit nem is értek mi okod van rá. Amikor valaki bejegyzést ejt a fórumon a játékkal kapcsolatban, és megállapítást tesz közzé egy, a nála történt esetről, azt én soha nem vontam eddig kétségbe. Mi már ebben is különbözünk egymástól.
Aki ír valamiről, én azt elhiszem, mert senkiről nem feltételezem azt, hogy direktben félrevezetné ezt a kis közösséget. Leírja a tapasztalatát pusztán segítő szándékkal. Kiegészít egy témakört a nála látottakkal, miután a játék sokváltozós, mindenkinél más és más arcát mutatja meg a jutalmazások terén is, főként ott, ahol a véletlenszerűség szabja meg a határokat.
Vannak nekem is mérgelődéseim, kudarcaim, de ezeket mindig elmossák az örömeim, amikor sikerül valami, vagy váratlanul érkezik egy kellemes meglepetésjutalom a randomitásnak köszönhetően. Előfordul, hogy azt érzem megültem, mélypont van, de ezt eddig mindig követte a lendület és egy újabb felfutás. Nyilván ez habitus kérdése is, mert nem vagyok egy feladós fajta.
Nem kétlem, hogy vannak a játéknak "huncut" elemei, de ha igazán szereted Elvenart, ez nem szegheti a kedved. Amennyiben úgy érzed, hogy mára elérted a tűrőképességed végét, akkor legfeljebb becsukod és másnap visszatérsz egy teljesen új hangulatban. Ami tegnap felbosszantott ma már annak nyoma sincs. Ez nálam mindig működött és neked is csak ajánlani tudom.
Aztán ott van a választás végleges joga! Nem kötelező ám ezzel a játékkal játszania senkinek. Azért semmi esetre sem kellene folytatnia, hogy a fórumban legyen oka a játékot fikázni, a hozzászólókat piszkálni és a békés itteni életünket felforgatni. Hidd el, hogy nincsen attól elhivatottabb játékos, aki a szabadidejét is ránk áldozza fórummoderátorként. Szerintem neked fogalmad sincs arról, hogy ez a fórumos szerepkör mivel jár, és mennyire kell szeretnie ahhoz ezt a játékot valakinek, aki ilyenre vállalkozik. Megsúgom neked, nagyon!
Visszatérve, minél fejlettebb a városod, annál több a tapasztalatod, minél több a tapasztalatod, annál kevésbé kellene kiakadnod azon, ha a szerencsefaktor éppen adott pillanatban elkerül. Legközelebb majd egymásra találtok, mert a játékbeállítások mindenkinél úgy vannak kalibrálva, hogy a hidegzuhany után mindig kisüssön a nap, aminek a legjobb esetben szivárvány a következménye. Azt meg talán mindenki elismeri, hogy az egy csodálatos jelenség.
Tudom én, ha jól megy minden akkor az természetes, ha meg nem azt kapod, amit szeretnél, akkor harákolás van. Ha változtatsz a hozzáállásodon és minden olyan jutalomnak, amit eddig természetesnek vettél, örülni tudsz, akkor sokkal vidámabban tekintesz a játékon belüli "huncutságokra" is.