DeletedUser
Vendég
Véleményem szerint elég a 10 láda, nem támogatom a növelésüket. Az aránytalanság miatt. Megindokolom.
Amúgy sem biztos, hogy a ládák számát emelnék meg, lehet, csak a pontokon tolnának felfelé. Ez pedig, a csekély (jelzem, össz játékoshoz mérten csekély) harcos lelkületű nagy játékosnak előnyt jelenthet, de a többségnek nem. Ha a ládák számát emelnék, azzal szintén a meglévő különbségek méretét növelhetnék csak, szóval megint az van, a legnagyobb harcosok elhúzhatnak, míg a később kezdő kisebbek egyre messzebb kerülnének a sor elejétől.
Ha megnézzük, az összes aktív játékos igen elhanyagolható % tudja csak elérni rendszeresen a 10 ládát. Ami szép, és dicséretet érdemel, de valóban csak csekély % a többséghez képest. Hiszen a nagyok sem mind harcos szelleműek. Sokan bajnokiznak, de nem viszik túlzásba. Megelégednek a 600-1000 pont elérésével. Lásd: Bajnoki pontlista.
Ez nem kifejezetten harci játék, ez egy városépítő fantasy, aminek egyik vonala harcolható. Az arányokat figyelembe kell venni, nem lehet aránytalanul elvinni a csata felé. Nem tolódhat el a mérleg nyelve, egyensúlyt kell találni a játék többi elemével.
Az erősen harcos lelkeknek javaslok az Elvenar mellé egy olyan Innogames játékot, amiben javarészt a csatáról szól a játék, és elhanyagolhatóbb a városépítési vonal.