Elvenar csapat!
Nekem itt csak az tűnik fel, hogy nincs egy pozitív vélemény sem erről a "Játékegyensúlyt érintő változtatásról"!
A becstelenség csak az a dologban, hogyha előre figyelmeztettek volna erre, akkor fel sem építettem volna ezt a csodát, nemhogy még több száz, vagy több ezer forge pontot beleöljek.
Amekkora marha voltam, már költöttem erre a játékra pénzt, és nem zárkóztam el előle a jövőben sem, úgy voltam vele, hogy nem a kocsmában iszom el, hanem mondjuk költök játékokra, esetleg jóval kevesebbet, mint alkoholra költenék.
Nah, mindegy, egy a lényeg, ezek után nem nagyon fogok én itt látogatni senkit, sőt, valószínű, hogy soha többet nem fogok ezzel a játékkal játszani. Mert a játékegyensúlyra való hovatkozással lebutítjuk a játékunkat, ez az utóbbi időben elindult bosszantó divathullám.
Játéktervezők próbálnak hipnotizálni arra, hogy miért lesz nekünk jó valami, ami egyáltalán nem is jó. Az a baj, hogy ezek az emberek már egyáltalán nem játéktervezők, hanem üzletemberek politikus szöveggel.
Egy játéktervezőnek azon kellene gondolkodnia, hogy minél jobb és élvezhetőbb játékot hozzon össze. Kedvében kellene járnia a játékosainak, nem állandóan magyarázkodni az újabb játékbutítások miatt.
Még titokban, remélem, hogy vannak még igazi játéktervezők a világban.
Úgyhogy megyek, és keresek magamnak egy másik játékot, ahol a játékosok szórakoztatása az elsődleges cél, és ahol minőséget kapok a pénzemért, nem újabb csekket!
Viszlát!