• Kedves olvasó,

    Ahhoz, hogy a fórumon zajló beszélgetésekben részt vehess, vagy saját témákat nyithass, szükséged van egy játékbeli felhasználói fiókra. REGISZTRÁLJ ITT!

2020 Mágikus ereklyeminta

mmzs

Újonc

Mágikus ereklyeminta

Kedves Elfek és Emberek,

Városod lakói között akadnak olyanok akik nagyon szeretik a dolgokat minták szerint rendezni. Az imént is ez történt, egyik városlakód kicsit játszogatott a megszerzett ereklyéiddel és egy minta alapján rendezte őket sorba. Kevesen tudták, de egy ősi mondás szerint ebben a sorrendben szerencsét hoznak annak, aki kirakta. Eleinte senki se hitte el, mindaddig amíg az alkotóval a szokásosnál is jóval több varázslatos, nem mindennapi esemény történt. A városod lakóit felkeltette a kíváncsiság és szerették volna megtudni, hogy igaz-e az ősi szólás, így az egyikük titkokban kicserélte az egyik ereklyét, így felbontva a mágikus mintázatot. Ezt követően egyből megszűnt a minta ereje; a városlakók próbálták visszaállítani az eredeti mintát, de nem találták meg, hogy min változtattak, így rád hárul ez a feladat.

Az alábbi képen az ereklyék egy mintát követnek, viszont egy ereklye nem talál a mintába, és helyére egy másik ereklye lenne szükséges. Találd meg melyik ez az ereklye, és írd le azt is, hogy melyik lenne a helyes helyette, hogy a minta helyes legyen és vissza nyerje mágikus erejét!

Ereklyek%20nyeremenyjatek.png

Nyeremények

  • Az összes helyesen válaszoló közül kisorsolunk 20 szerencsés nyertes, akik fejenként 150 Gyémánttal
    diamond.png
    gazdagodnak.

Versenyszabályok

  • Minden játékos egyetlen választ küldhet be, a válaszok nem módosíthatóak a beküldést követően.
  • A helyes válasz megosztása másokkal vagy több fiókkal való részvétel a versenyről való diszkvalifikációhoz vezethet.
  • A nyeremények nem átadhatóak más fióknak, arra a fiókra írjuk jóvá, amelyen részt vesztek.
  • Jelen versenykiírás bármikor módosítható az Elvenar Csapat által.

Beküldési információk

  • Beküldési határidő: 2020-08-31 23:59
  • Beküldés helye: ebben a topicban, hozzászólás formájában.
  • A beküldés akkor fogadható el helyes válaszként, ha ez tartalmazza a rossz ereklye nevét, és azt hogy milyen ereklyével kéne ezt kicserélni, ahhoz hogy a minta helyes legyen.
  • A beküldések a játék időtartama alatt nem nyilvánosak, így csak a beküldő és a moderátor csapat látja. Minden hozzászólás engedélyezésre kerül az eredményhirdetéskor.
Esetleges kérdéseiteket feltehetitek a kibeszélőben.

Sok szerencsét kíván,
Az Elvenar Csapata
ThreadFoot.png
 
mmzs

Újonc
Ereklyeminta.
Alulról a 4. sor, 8. ereklyéje hibás. Varázsital helyett tündérkport kell használni.
 
DeletedUser4720

Vendég
8. oszlop 9. sor elixír ereklye helyett varázspor ereklye kellene legyen
 
Deleted User - 848869411

Vendég
Kedves Játékosok!
A Mágikus ereklyeminta fórumjáték lezárult.
A helyes megfejtés: Elixír ereklye helyett varázspor ereklye.
Köszönjük szépen a sok helyes választ!
A szerencsés húsz nyertes 150 gyémánt tulajdonosa lett:

@Luna Nyx
@ervinerik
@Nazaroff
@bandrea
@Barackmoly
@Mila 8710
@Wawerly
@Bereny
@sanyi493
@Corvo
@Melan
@Andrew Boy
@bagameri
@Don Hamaride
@Grega
@Jenet
@Janoska74
@Stasa98
@muter1
@Hunorkoma

Szívből Gratulálunk a Nyerteseknek, és köszönjük szépen a részvételt!
Üdvözlettel
 
Lupuj

Erős harcos

Sziasztok!

Csak egy kis pontosítás: nem az a jó megoldás, hogy "Elixír ereklye helyett varázspor ereklye.", mivel - ha jól tévedek - 52 db. Elixír ereklye van a képen. Akkor melyiket is kellene kicserélni Varázspor-ereklyére?

Tehát aki CSAK EZT írta, az nem adta meg a pontos és elfogadható választ.
(olyan ez, mintha a vadász a "selejt" őzbak helyett kilőhetné BÁRMELYIKET, mert az is őzbak)

A helyes válaszban benne KELL lennie a pontos sor és oszlop pozíciónk is.
Nem néztem még végig - később megteszem -, de BIZTOS, hogy CSAK ezek a pontos megoldások lettek díjazva !!! :rolleyes:
 
Syntex

Ex-Csapattag

Ahogy a feladat leírásában is áll, csak ennyit kellett válaszolni a megfejtés elfogadásához. "A beküldés akkor fogadható el helyes válaszként, ha ez tartalmazza a rossz ereklye nevét, és azt hogy milyen ereklyével kéne ezt kicserélni, ahhoz hogy a minta helyes legyen." Nem volt szükséges más adatot megadni.
 
Lupuj

Erős harcos
Sziasztok!

Syntex ... ott a pont! ;)
Ettől függetlenül ... ebben a formában akkor már maga a kérdés és a feladat megfogalmazása IS pontatlan, és a TÉNYLEGES helyreállításhoz nem elégséges csak a két minta megnvezése, hiszen ettől még nem áll helyre az EREDETI minta, mivel 52 lehetséges pozíció van a cserére, amiből csak egyetlen egy a jó.
Ehhez viszont kell a pontos pozíció. :rolleyes:
 
Vicacica1

Erős harcos
TÉNYLEGES helyreállításhoz nem elégséges csak a két minta megnvezése, hiszen ettől még nem áll helyre az EREDETI minta, mivel 52 lehetséges pozíció van a cserére, amiből csak egyetlen egy a jó.

Szerintem meg pont elégséges mivel egyetlen hiba van amit javítani kell,a többi nem játszik mivel jó helyen vannak így azok nem szorulnak javításra...
 
unseen

Veterán
Sziasztok!

Syntex ... ott a pont! ;)
Ettől függetlenül ... ebben a formában akkor már maga a kérdés és a feladat megfogalmazása IS pontatlan, és a TÉNYLEGES helyreállításhoz nem elégséges csak a két minta megnvezése, hiszen ettől még nem áll helyre az EREDETI minta, mivel 52 lehetséges pozíció van a cserére, amiből csak egyetlen egy a jó.
Ehhez viszont kell a pontos pozíció. :rolleyes:
Leszögezem: - Igazad van!
Másrészről fura olvasni, hogy itt rugózol egy hibás megfogalmazáson, amit az összes többi résztvevő (köztük te is) jól értelmezett, megértett és sikeresen játszott. Igazi felesleges szőrszálhasogatás (bolhából elefánt készítés vagy egyéb, tetszőleges közmondás) ez így utólag. Főleg annak a tükrében zavaró picit, hogy egy fórumon zajló játék leírása, nem pedig a világbékét megőrző alapszerződés fogalmazványa volt hibás. Fel lehet akadni mindenen, de néha érdemes lehet elengedni, a tét nélküli dolgokat. :)
VILÁGBÉKE!
 
Fent