Nem támogatom, s ennek 2 oka van.
1. Jelenleg a végtelenség tornya lett a helyszíne az általad felhozott ötletnek, az új játokosok segítésére (felzárkóztatására)
2. A régi játékosok nem szívesen játszanának le még egyszer egy olyan meccset, amit már egyszer lejátszottak. (persze vannak kivételek, de abba inkább nem mennék bele)
Az Inno nem tudja egyensúlyba tartani ezt a régi vs. új játékosok dolgot (egyenlőre ez látszódik). Új játékosok voltak, vannak, s lesznek. S ha minden héten/hónapban valaki feldobaj ezt a "régi cuccokat szeretnék én is" témát, soha nem fogunk előre haladni. A régi játékosok pedig előre tekintenek, s nem hátra. Megmondom őszintén, hogy én simán sztornóznám ezt az egészet. Illeszkedjen be mindenki, s fogadja el, hogy nem lehet ugyan városa, mint a szomszédé. Érthető, hogy a régebbi cuccok erősebbek, viszont ha így haladunk ahogy most, akkor a jövőre nézve elmondható, hogy amiket most nyerhetnek az új játékosok, azoknak az értéke megegyezik azzal, amiket mi évekkel ezelőtt nyertünk. Vagyis nem kerül senki hátrányba, csak gondozni kell. A gondozáshoz pedig nem kell a boltba menni, elég, ha rendelkezik elegendő mennyiségű KR-rel. Fejlődni, fejleszteni, azonosulni. Ennyi a titok.
Üdv,
Mihaszna