Nagyon sajnálom, hogy ez az és/vagy még mindig porondon van.
Hónapokkal ezelőtt jeleztem és szinte ugyanazt a levezetést írtam, amit Lupuj is, ennek ellenére nem javítják, arra hivatkozva, hogy az angolban is így van! Szeretném ismételten felhívni a figyelmeteket arra, hogy ez a fajta megfogalmazás sem az angolban, sem a magyarban és egyetlen nyelven sem azt jelenti ami a tényleges feladat.
Simple, csak arra hívnám fel a figyelmed, hogy az ilyen hibát addig kell ismételten elküldeni, amíg nem kerül javításra.
Azt gondolom, "nekünk" kell arra figyelni, hogy a magyar nyelv szabályainak megfelelőek legyenek a megfogalmazások.
Ebben is történtek már előrelépések, de sajnos, ha Te is így állsz hozzá, akkor ezt nehéz lesz megvalósítani.
Kérlek, hogy inkább azt az irányt képviseld, hogy minél kevesebb helytelen megfogalmazás kerüljön be a feladatok közé.
Amennyiben szükséges Lupuj fenti magyarázatát is mellékelni kell a kéréshez.