Húsvét & Honalia
Nardien körülbelül berúgta az ajtaját, majd fáradtan zuhant az ágyába. Nem volt valami ünnepi hangulatban. A szomszéd város ember-ura - valamilyen Keni - megkérte Vargát, annak a városnak a vezérét, ahol az elf fiú élt, hogy segítsenek egy kicsit a húsvéti előkészületekben, mert a Honaliát már sikerült megszervezniük és előkészíteniük. Így hát Nardien napja azzal telt, hogy a Húsvétra, arra az ember-ünnepre, amiről eddig még nem is hallott, gigantikus nyuszis hőlégballonokat varázsolt, meg gyerekeket nyugtatott, hogy ne engedjék fel azt, amivel már készen volt. Nardien sokkal jobban szerette a saját, kellemes kis munkáját, hogy parkokat ápolt; mostanában például a Harmónia-kerteknél volt rá szükség. És másnap majd megint vissza kell menjen, ezúttal csokinyuszikat varázsolni az embergyerekeknek. Vagyis Keninek, aki majd húsvéti nyusziként odaadja a gyerekeknek. De azután már végre itt a Honalia. Bonthatják a virágok a szirmaikat, a fák duzzadó rügyeiket, párosodhatnak az állatok, hogy benépesítsék Elvenar erdejeit. A Honalián ebben segítettek az elfek a természetnek: gyönyörű dalokkal összehívták az állatokat, a sebesülteket meggyógyították, a fáknak új ágakat és leveleket énekeltek, a virágoknak pedig szirmokat. Ilyenkor az egész természet megtelt erővel, pezsgéssel; az emberek meg ezalatt, ahelyett, hogy kimennének az erdőbe ezt csodálni, léghajóztak, csokinyuszikat, és -bárányokat tömtek magukba és tojásokat festettek. Hiába, ha az emberek ettől érzik jól magukat!... Gondolatmenete ennél a pontnál megszakadt, mert álomba szenderült. Másnap még dolga volt…
Az elf srác reggel kipihenten ébredt. Lassan kimászott az ágyából, és evett egy kevés málnát mentaöntettel. Ez a finomság mindig jókedvre tudta deríteni. Kinézett a parányi ablakán. Látta, hogy mindjárt felkel a nap, tehát lassacskán indulnia kell a szomszédságba. Fogta a batyuját, és elindult a hegyeken átvezető, gyönyörű kis ösvényen. Fél óra múlva ott is volt. Varga és Keni a hídnál várták az érkező segítőket, és köszöntötték őket. Nardien is köszönt, meghajolt, majd ment a dolgára. Úgy tűnik, ő érkezett elsőként. A városba beérve a gyerekek tapsikolva fogadták, és kórusban követelték a csokit. Nem mindenki bírt hétfőig,
még két teljes napot várni. Néhányan a hegyes fülét vagy a hosszú haját akarták feltétlenül fogdosni. Ezen nem lehetett nem nevetni. Gondolta, kihasználja az alkalmat, és megkérdezi őket, hogy miből is áll a húsvét, mert igen érdekelte. De nem válaszoltak, csak zsibongtak tovább. Néhányan az kiabálták, hogy tojj nekünk tojást, húsvéti nyuszi! Ezen is nagyot nevetett, majd elkezdett nekik csokikat és más csecsebecséket varázsolni. De tudta, hogy nem a gyerekeknek kellene varázsoljon, hanem Keninek... Így elköszönt a kicsiktől, és ment megkeresni.
Estefelé, a munkája végeztével hazaindult. A város szélén meglátott egy tízéves-forma fiút, aki láthatóan nem volt valami vidám. Gondolta, felvidítja, és talán cserébe szerez egy kis infót az ünnepről.
- Szia!
- Szia… - hangzott a bús válasz.
- Miért vagy szomorú? Kérsz valami finomságot?
- Nem, köszi.
Nardient meglepte a válasz. Eddig mindenki a csoki körül rajongott.
- És mi a baj?
- Tudod, holnapután lesz locsolóhétfő.
- Én eddig annyit tudtam belőle, hogy
hétfő lesz. Mi az a locsolóhétfő?
- Régebben ez volt a szokás. Most már a húsvéti nyuszi hozza a tojást. Néhányan azért még tartjuk a hagyományt, és elmegyünk locsolkodni.
- És mi az a locsolkodás? - Nardiennek úgy tűnt, csak harapófogóval lehet kihúzni a kissrácból a szavakat.
- A fiúk elmennek a lányokhoz, elmondanak nekik egy verset és rózsaillatú vízzel lespriccolják őket, a lányok pedig festett tyúktojást adnak cserébe, amiből kifújták a sárgáját és a fehérjét. De már nagyon kevesen locsolkodunk. A lányok sem festenek tojást, csak csokitojást adnak. Azt mondják, hogy két-három locsolóért nem csinálják meg, mert nagy munka.
Nardiennek elf léte miatt a tojások elpusztítása nem volt valami szimpatikus, tetszett a hagyomány, és továbbra is segíteni akart. Bár azt még nem tudta, hogyan.
- És te mit fogsz szavalni?
- Éppen ez az, amit nem tudok. Idén szeretném én megírni a versikét, de még alig tartok valahol…
- Felolvasod? Talán tudok segíteni benne.
- Oké. „Nézzed, itt a kikelet, / bimbót bont már sok virág.” Hát, eddig jutottam benne. Még se rím nincs benne, se semmi.
Az elfnek ettől függetlenül tetszett a versike eleje. Elhatározta, hogy segít a fiúnak.
Majdnem fél órába beletelt, mire befejezték, de mindkettejüknek nagyon tetszett. A gyermek felolvasta a kész verset:
- Nézd, itt van már a kikelet,
Bimbót bont már sok virág,
Hadd hintselek meg Tégedet
Rózsavízzel, szép leány!
Hogy holnapra, pirkadatra
Bontsd szét te is szirmaidat,
Hadd lássa az egész világ,
Milyen is egy csodás virág!
- Szép vers lett.
- Igen, az lett. Köszönöm a segítséget, ööö… Hogy hívnak? Még be se mutatkoztunk egymásnak. Engem Silonak hívnak.
- Én pedig Nardien vagyok, egy elf a szomszéd városból.
- Eddig elmeséltem, hogy mi hogyan ünnepeljük a húsvétot. És ti, Nardien?
- Nálunk a húsvét neve Honalia. Ilyenkor segítünk az erdőnek felébredni a téli álmából. A növényeknek erőt adunk mágikus énekeinkkel, az állatoknak pedig olyanokat éneklünk, amit nagyon messziről is meghallanak és idejönnek. Itt megetetjük őket, ellátjuk a sebesülteket és itt könnyebben szaporodhatnak is, mert itt elég meleg van, valamint van sok táplálékforrás és patak is.
Nardien még mesélt volna, de jó füle meghallotta, hogy Silot keresik.
- Silo, majd máskor fojtatom, mert hallom, hogy keresnek. Úgy tűnik, túl sokáig elmaradtál. Eredj haza!
- Szia, Nardien! Köszönöm a segítséged!
- Szia, Silo! Jó locsolkodást! - mondta Nardien, majd hazaballagott ő is az éjszakában.
[A vers is saját kútfőből van, úgyhogy úgy tessék értékelni!
]