• Kedves olvasó,

    Ahhoz, hogy a fórumon zajló beszélgetésekben részt vehess, vagy saját témákat nyithass, szükséged van egy játékbeli felhasználói fiókra. REGISZTRÁLJ ITT!

Húsvéti történetmesélő játék

Státusz
Nem lehet hozzászólni.

DeletedUser3

Vendég
Kedves Elfek és Emberek,

Mivel közeledik a húsvét, itt az ideje egy kis fellendülésnek. A feladat egyszerű, írjatok egy Elvenarhoz kapcsolódó húsvéti történetet.
Terjedelembeli megkötés nincs.
A játék ideje: 2016. 03. 23 - 2016. 03. 31 0:00
Nyeremények: Legyen meglepetés. ;)

Felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy egy személy csak egy azonosítóval vehet részt a játékban. Aki több azonosítóval próbál meg részt venni a játékon, az kizárásra kerül.

A történeteket ebbe a témába várjuk. Elég egyszer elküldeni a történetet. Elküldés után nem fog megjelenni, csak a játék lezárása után. A sorrend nem számít, így nyugodtan használjátok ki a rendelkezésre álló időt! :)
 

DeletedUser256

Vendég
Húsvét & Honalia

Nardien körülbelül berúgta az ajtaját, majd fáradtan zuhant az ágyába. Nem volt valami ünnepi hangulatban. A szomszéd város ember-ura - valamilyen Keni - megkérte Vargát, annak a városnak a vezérét, ahol az elf fiú élt, hogy segítsenek egy kicsit a húsvéti előkészületekben, mert a Honaliát már sikerült megszervezniük és előkészíteniük. Így hát Nardien napja azzal telt, hogy a Húsvétra, arra az ember-ünnepre, amiről eddig még nem is hallott, gigantikus nyuszis hőlégballonokat varázsolt, meg gyerekeket nyugtatott, hogy ne engedjék fel azt, amivel már készen volt. Nardien sokkal jobban szerette a saját, kellemes kis munkáját, hogy parkokat ápolt; mostanában például a Harmónia-kerteknél volt rá szükség. És másnap majd megint vissza kell menjen, ezúttal csokinyuszikat varázsolni az embergyerekeknek. Vagyis Keninek, aki majd húsvéti nyusziként odaadja a gyerekeknek. De azután már végre itt a Honalia. Bonthatják a virágok a szirmaikat, a fák duzzadó rügyeiket, párosodhatnak az állatok, hogy benépesítsék Elvenar erdejeit. A Honalián ebben segítettek az elfek a természetnek: gyönyörű dalokkal összehívták az állatokat, a sebesülteket meggyógyították, a fáknak új ágakat és leveleket énekeltek, a virágoknak pedig szirmokat. Ilyenkor az egész természet megtelt erővel, pezsgéssel; az emberek meg ezalatt, ahelyett, hogy kimennének az erdőbe ezt csodálni, léghajóztak, csokinyuszikat, és -bárányokat tömtek magukba és tojásokat festettek. Hiába, ha az emberek ettől érzik jól magukat!... Gondolatmenete ennél a pontnál megszakadt, mert álomba szenderült. Másnap még dolga volt…
Az elf srác reggel kipihenten ébredt. Lassan kimászott az ágyából, és evett egy kevés málnát mentaöntettel. Ez a finomság mindig jókedvre tudta deríteni. Kinézett a parányi ablakán. Látta, hogy mindjárt felkel a nap, tehát lassacskán indulnia kell a szomszédságba. Fogta a batyuját, és elindult a hegyeken átvezető, gyönyörű kis ösvényen. Fél óra múlva ott is volt. Varga és Keni a hídnál várták az érkező segítőket, és köszöntötték őket. Nardien is köszönt, meghajolt, majd ment a dolgára. Úgy tűnik, ő érkezett elsőként. A városba beérve a gyerekek tapsikolva fogadták, és kórusban követelték a csokit. Nem mindenki bírt hétfőig, még két teljes napot várni. Néhányan a hegyes fülét vagy a hosszú haját akarták feltétlenül fogdosni. Ezen nem lehetett nem nevetni. Gondolta, kihasználja az alkalmat, és megkérdezi őket, hogy miből is áll a húsvét, mert igen érdekelte. De nem válaszoltak, csak zsibongtak tovább. Néhányan az kiabálták, hogy tojj nekünk tojást, húsvéti nyuszi! Ezen is nagyot nevetett, majd elkezdett nekik csokikat és más csecsebecséket varázsolni. De tudta, hogy nem a gyerekeknek kellene varázsoljon, hanem Keninek... Így elköszönt a kicsiktől, és ment megkeresni.
Estefelé, a munkája végeztével hazaindult. A város szélén meglátott egy tízéves-forma fiút, aki láthatóan nem volt valami vidám. Gondolta, felvidítja, és talán cserébe szerez egy kis infót az ünnepről.
- Szia!
- Szia… - hangzott a bús válasz.
- Miért vagy szomorú? Kérsz valami finomságot?
- Nem, köszi.
Nardient meglepte a válasz. Eddig mindenki a csoki körül rajongott.
- És mi a baj?
- Tudod, holnapután lesz locsolóhétfő.
- Én eddig annyit tudtam belőle, hogy hétfő lesz. Mi az a locsolóhétfő?
- Régebben ez volt a szokás. Most már a húsvéti nyuszi hozza a tojást. Néhányan azért még tartjuk a hagyományt, és elmegyünk locsolkodni.
- És mi az a locsolkodás? - Nardiennek úgy tűnt, csak harapófogóval lehet kihúzni a kissrácból a szavakat.
- A fiúk elmennek a lányokhoz, elmondanak nekik egy verset és rózsaillatú vízzel lespriccolják őket, a lányok pedig festett tyúktojást adnak cserébe, amiből kifújták a sárgáját és a fehérjét. De már nagyon kevesen locsolkodunk. A lányok sem festenek tojást, csak csokitojást adnak. Azt mondják, hogy két-három locsolóért nem csinálják meg, mert nagy munka.
Nardiennek elf léte miatt a tojások elpusztítása nem volt valami szimpatikus, tetszett a hagyomány, és továbbra is segíteni akart. Bár azt még nem tudta, hogyan.
- És te mit fogsz szavalni?
- Éppen ez az, amit nem tudok. Idén szeretném én megírni a versikét, de még alig tartok valahol…
- Felolvasod? Talán tudok segíteni benne.
- Oké. „Nézzed, itt a kikelet, / bimbót bont már sok virág.” Hát, eddig jutottam benne. Még se rím nincs benne, se semmi.
Az elfnek ettől függetlenül tetszett a versike eleje. Elhatározta, hogy segít a fiúnak.
Majdnem fél órába beletelt, mire befejezték, de mindkettejüknek nagyon tetszett. A gyermek felolvasta a kész verset:
- Nézd, itt van már a kikelet,
Bimbót bont már sok virág,
Hadd hintselek meg Tégedet
Rózsavízzel, szép leány!
Hogy holnapra, pirkadatra
Bontsd szét te is szirmaidat,
Hadd lássa az egész világ,
Milyen is egy csodás virág!
- Szép vers lett.
- Igen, az lett. Köszönöm a segítséget, ööö… Hogy hívnak? Még be se mutatkoztunk egymásnak. Engem Silonak hívnak.
- Én pedig Nardien vagyok, egy elf a szomszéd városból.
- Eddig elmeséltem, hogy mi hogyan ünnepeljük a húsvétot. És ti, Nardien?
- Nálunk a húsvét neve Honalia. Ilyenkor segítünk az erdőnek felébredni a téli álmából. A növényeknek erőt adunk mágikus énekeinkkel, az állatoknak pedig olyanokat éneklünk, amit nagyon messziről is meghallanak és idejönnek. Itt megetetjük őket, ellátjuk a sebesülteket és itt könnyebben szaporodhatnak is, mert itt elég meleg van, valamint van sok táplálékforrás és patak is.
Nardien még mesélt volna, de jó füle meghallotta, hogy Silot keresik.
- Silo, majd máskor fojtatom, mert hallom, hogy keresnek. Úgy tűnik, túl sokáig elmaradtál. Eredj haza!
- Szia, Nardien! Köszönöm a segítséged!
- Szia, Silo! Jó locsolkodást! - mondta Nardien, majd hazaballagott ő is az éjszakában.

[A vers is saját kútfőből van, úgyhogy úgy tessék értékelni! :D]
 

DeletedUser434

Vendég
Az első Húsvét Elvenarban


Végre elolvad a hó, és télen ejtett vadak sonkája is, megpácolva, megfüstölve várja, hogy a hosszú, ínséges tél után, megtöltse az éhes Elf - bendőket. Az idei, az első tavasz ünnep, mióta az Elfek letelepedtek Elvenar földjén. Kikeltek a kiscsirkék is, az első fészkekben, melyeket a gyermekek virággal díszítettek fel, megszülettek az első kisbárányok, és az első kisnyulak is. És, – mintha csak a természet is ünneplőbe öltözött volna – , virágot bontottak a fák is, a várost körülvevő erőkben.

– Milyen szép is a tavasz! – gondolta a kis Elfy, miközben szökdécselve halad a piactér felé.

Esteledett már. A lágy szellő, a frissen nyíló virágok illatát sodorta, szinte harapni lehetett a mézédes levegőt. A lenyugvó nap fénye, meleg-, barátságos árnyalatokkal töltötte fel, a házakra függesztett színes szalag-; és virágfüzéreket.
Már alig várta, hogy játszhasson még egyet Thorennel, kis törp barátjával, mielőtt útra kelnek.

– Igen, elmennek! – vidámságába, némi szomorúság vegyült. – Találtak új hazát a hegyek alatt, ahol sok hófehér márványt, és csillogó drágaköveket rejtenek a sziklák. Holnap reggel indulnak. – De, aztán újra mosoly futott végig, a halványlila arcocskán, hiszen a mamája megígérte, hogy sokszor meglátogatják majd egymást, mivel Thoren édesapja is – akárcsak az övé – kereskedő, így minden héten hozni fogja a hegyekből, a frissen fejtett márványt a piacra, ahová elkísérheti majd, fiacskája is.

A mai, nagy tavasz – ünnep lesz, az már bizonyos, elkészült a Portál végre, és a mágusok már meghirdették, hogy este Feltámadás – ceremóniát tartanak a Főtéren, mivel e mágikus Portálon keresztül, visszahozzák az életbe a Tündéreket. És egyben, ez az utolsó este a Törpökkel, akik új hazára leltek a hegyek alatt, és valljuk meg, a Tündéreket sem szívlelik túlzottan, így elhagyják a várost. Jönnek az emberek is a városukból, hiszen, csak az ő Mágusaikkal közösen tudják végrehajtani, a Feltámadás – szertartást, nélkülük nem menne! A Tündérek, az eddig Törpök által lakott városrészbe költöznek majd, hogy ne maradjon üresen. Állítólag, ők nagyon értenek a növénynemesítéshez, a finom kelmékhez, és a különleges eszenciákhoz.

- Gyere – ragadta meg a kezét egyszer csak valaki – etessük meg a kisnyuszikat, hoztam répát! – mondta Thoren, barátságos vigyorral a képén.
- Na, Te aztán jól megijesztettél! – nézett rá Elfy megszeppenve, kikerekedett szemekkel.
- Így jár, aki folyton álmodozik! – dugta ki gúnyosan a nyelvét Thoren. – Sietnünk kell, mert hamarosan kezdődik a Feltámadás – ceremónia, most jöttem el mellettük, már minden készen áll, csak a Főmágusra várnak!
- No, add akkor azt a répát! – nyújtotta kezét Elfy, a nyírfavesszőből font kicsiny karám mellé lépve, amelyben boldog ugrándozással játszottak, a kisbárányok, és kisnyulak.
- Csak vigyázz, meg ne harapjon! Amilyen kicsi, olyan élesek a fogacskái! – mondta Thoren, kiemelve egy kisnyulat a karámból.


Ekkor hirtelen megszólaltak a fanfárok, a tér másik végében, a Portál előtt elhelyezett pódium mellett. Elült a lázas zsibongás, elhallgatott az ütemes rágás hangja is, amit a tömegben osztogatott, sonkás szendvics fogyasztása okozott. Mindenki megigézve meredt a pódiumra, ahová besorjáztak az Elf, és az Ember Mágusok. A Főmágus jött utolsónak, a feszült csendben, még palástja finom anyagának suhogását is hallani lehetett, ahogy a Mágusok alkotta kör közepére lépkedett.

A Mágusok halk kántálásba kezdtek, az ősi, titkos nyelven, melyből az összegyűltek, semmit nem értettek. A Főmágus magasba emelte varázsbotját, melynek végén, az öklömnyi varázsrubin felragyogott. A bot végéből kilépő, vöröses fénycsóva, a Portál elé terített óriási levélen állapodott meg, éteri ragyogással vonva be azt.

Majd tisztán, élesen felcsendült a Főmágus hangja:



„Hajad árvalányhajból, a napfény adjon neki életet,
Ruhád harangvirágból, a Hold varrta a szövetet,
Orcáid rózsa hamvasította, szárnyaidon harmatcseppek,
Szóltalak Tündér Úrnőm, keljen új életre, halott lelked!”​


Hirtelen, éles villanás tört ki a Portálból, összekapcsolódott a Főmágus botjából áradó fénnyel, és megállapodtak a levélen, ahol ebben a pillanatban, egy test körvonalai kezdtek kibontakozni.

A tömeg ijedten felhördült, és hőkölt hátra, majd, amikor az éles fény kihunyt, mocorgás támadt a levélen.


- Hol Vagyunk?!?! – kérdezte, egy vékonyka hang.


By Macipiri
 

DeletedUser513

Vendég
"Enar ébredése"​

Lassan gördül tovább az idő roppant kereke. Korábban hasad már a hajnal, s a nap lassan felbukkanó korongja langy intelemmel szólítja távozásra a tél hideg leheletét. Éjjelente még dacolni próbál a fagyos úr a tavasszal, de Enar egyszarvújának csillagképe sem hagyja nyugodni, míg a nap a horizont alatt pihen. Épp egy hónapja, hogy eme nemes lény képe megjelent a keleti égbolton, és találkozóra hívta az elfek városaiba a környék entjeit (treantjait). Ennek a találkozónak célja nem más, mint a tél száműzése, és egyben a természet újjáéledésének megünneplése. Az elf kalendáriumok ezt "Enar ébredése"-ként jelezték, és az egyik legjelentősebb, és leghosszabb ünnep volt mind közül az arendyll-i elfek életében. Az entek megérkezésétől számítva ez egy teljes hetet ölelt körül...
Ahogy megfáradt entek a városba érnek, már mély áhítattal átitatott csendesség fogadja őket. Az élet kicsit lelassul, és az egyszerű mindennapi teendőkön túl, imák és várakozás töltik ki a napok java részét. Még a többi mágikus lény is félrevonul. A gólemek ilyenkor az Arany fáklyatorony kristályánál teszik tiszteletüket, míg a varázslónők a Korok templomában, vagy a Varázsakadémiában tanulással töltik idejüket.
A treantok a Suttogó fák rejtekében gyülekeznek, mely még az elfek számára is rejtélyes helynek számít. Senki sem tudja, hogy pontosan mi zajlik odabent, hiszen ahogy az utolsó ent is megérkezik, a rejteket ölelő gyökerek, növények, fák erős, mágikus falat alkotva elzárnak minden utat az érdeklődő tekintetek elől. Egyesek viccesen úgy tartják, hogy az első napon még csak üdvözölgetik egymást az út során megfáradt fapásztorok. Mert, bizony az entek lassú, nehéz nyelvén - azaz onodrim nyelven - nehéz bármit is elmondani. Egy dolog azonban bizonyos - amint azt egy-két ősi tekercs is homályosan megemlíti: "... az entek egy évben csupán ezen alkalomkor mély, álomszerű állapotba kerülve szólítják ébredésre Enar szellemét."
Az erdő istenének ünnepe a hetedik napon csúcsosodik ki, mikor napkeltével a terantok elhagyják a Suttogó fák rejtekét. Odakint már jókora gyülekezet fogadja őket. A rejtektől végig, a feldíszített főutca mentén térdre ereszkedve a kardtáncosok szegélyezik az utat, két kezükben a kardjaikat előre tartva jelképes felajánlásként. Ezzel a gesztussal a természetnek, és népüknek ajánlják szolgálataikat, és emlékeznek meg az egykori nagy erdőpusztulásra, mely időkben Enar sokat szenvedett. Mögöttük az íjászok állnak sorfalat, kik az erdő lombkoronáit is oly jól ismerik, mint más a tenyerüket. A vonuló entek mögé lassan felzárkózik az ünneplő tömeg, és kísérik őket mindenhová...
A fapásztorok első körben - a tél végét - a feltöltődést élik át, két fontos helyen. Előbb a Lebegő szigetek kútjánál nagyokat kortyolva a friss vízből töltődnek fel a hosszú napok után - még a testüket szórványosan fedő mohák is élénkebb zöld színt kapnak. Ezt követően a menet tovább halad a Fák védelmezőjéhez, ahol a főnix isteni fénysugaraiban fürdetik meg kérges lényüket, és kapnak igazán új erőre.
Innen elindulva tiszteletüket teszik Enar egyszarvújának szobránál, majd elérkeznek az egyik legfontosabb helyhez, Enar szentélyéhez. Nagy meghajlás után a főpapok imára intik a gyülekezetet, majd a városlakók földet, vizet, magvakat ajánlanak fel ajándékként az istenségnek - bizakodva a jó termésben, és a természet újjászületésében. A kardtáncosok - nevükhöz méltóan - a fényben szikrázó pengék összehangolt forgatagában ámulatba ejtő előadással mutatják be harctudásukat zenés kísérettel Enar előtt. A gólemek is megmutatják erejüket: látványos, mágikus gömböket lövellnek az égbe, vagy épp hatalmas sziklákat emelnek a fejük fölé. A varázslónők pillangókat varázsolnak melyek örvénylő táncba kezdenek, és szelíddé lett jószágokat hívnak elő egy sóhajtásnyi varázsigével az erdőből. A ceremónia azonban nem e helyen zárul! Egy állomás hátra van még, ami nem más, mint az Ősfa.
Ezen a helyen történik a legvarázslatosabb dolog. Megérkezés után az entek az erdő legöregebb fája köré gyűlnek - mögöttük a tömeggel -, majd egy szokatlan, és ritka dolgot tesznek: gyökeret eresztenek, és látszólag élettelen törzsekké válnak! Gyökereiket a föld alatt összefonják a vén fáéval, majd táplálni kezdik azt mindaddig, míg a hosszú álmot alvó óriás "fel nem ébred". A talaj fölött az Ősfa szinte életre kel a mágiával átitatott ébredés alatt. Nemhogy hajtásokat fakaszt, ki is virágzik! A treantok ezt követően magukhoz térve elszakadnak az anyaföldtől, és ezzel kezdetét veszi a körforgás új fejezete: Elérkezett a tavasz ideje!
A boldog városlakók ezután mennek csak igazán ünnepelni! Ételtől, italtól roskadozó asztalok között zene cirógatja a füleket, vagy épp táncra csalja a lábakat, és a mulatság egész éjjel, kifulladási tart.
 

DeletedUser3

Vendég
Kicsit kiterjesztettük a határidőt. ;)
De most tényleg lezárjuk a témát és a versenyt. Átolvassuk a történeteket és hamarosan eredményt hirdetünk. :)
 

DeletedUser3

Vendég
Megszületett az eredmény. Mindhárom beérkezett alkotás rendkívül jó lett, köszönjük és gratulálunk!

Tekintettel arra, hogy nem sok történetet kaptunk, így egyenlően, fejenként 1000 gyémánt jutalomban részesült mindenki. :)
 
Státusz
Nem lehet hozzászólni.
Fent