Vanek
Veterán
Nem is tudom, hogy nem jött eddig fel (legalábbis remélem, hogy még nem; annyi ötlet lett már leírva, lassan számunkra követhetetlen ); de akad egy nagy hiányosság az alsó menüsorban a térképnézetnél. Ez pedig mind a fejlesztési-, mind pedig a kereskedelmi gomb megléte.
Nem tudom, mi ötletből lett kivéve ez a két gomb; de szerintem nagyon jól jönne mindkettő. Hogy miért? Az ember (vagy elf) csatázgat, csatázgat; és szerez sok-sok TP-t. Ezt ha el akarja költeni, be kell lépni a városba, ott el kell költeni, majd vissza a térképnézetre, és megkeresni, hogy éppen utoljára hol is csatázott az adott játékos, és ott visszalépni a harcmezőkhöz. Ezt lehetne elkerülni a térképnézet esetén használható fejlesztési gombbal. Illetve hasonló analógiával élve, ha valaki nem harccal, hanem árukkal akarja megvenni a területet; akkor neki egy-egy kisebb nyersanyaghiány esetén be kell lépni a városba, ott kereskedni, majd vissza a térképnézetre, keresgélni, majd be az adott területre (és ezt annyiszor ismételgetni, ahányszor hiány akad) - ezt is le lehetne rövidíteni a közvetlen kereskedési gombbal. És mivel a gombok nem 'új' találmányok lennének; és még a helyüket sem kellene kitalálni, mert a városnézetben már mindez tökéletesen ott van készen; így elég lenne csak a a térképnézetnél is engedélyezni ezeket.