• Kedves olvasó,

    Ahhoz, hogy a fórumon zajló beszélgetésekben részt vehess, vagy saját témákat nyithass, szükséged van egy játékbeli felhasználói fiókra. REGISZTRÁLJ ITT!

Kibeszélő Fejezet Felgyorsítás

Rikari

Veterán
Üdvözlöm a fejezet felgyorsítást, mert így nagyobb lendületet adhattok azoknak a játékosoknak, akik az érintett fejezetekben építik a városaikat. A sikertelenség, a nagyon hosszúra nyúlt, készlethiány okozta várakozások kedvét szeghetik az Elvenart nemrég kezdő társainknak. Jó ötlet ha marasztaló könnyítéseket kapnak, miután a cél az, hogy minél többen legyünk és a játékidőnk jó hangulatban teljen. Ennek pedig csak egy lényeges pontja van, az pedig a haladás, és a fejlődés útja. Minél kevesebb bukdácsolás kíséri a menetelésüket, annál biztosabb az öröm abban, amit csinálnak. Az mindenkinek jó, ha gyorsabb a felzárkózás, még akkor is ha ezt a lazább elvárásokkal éritek el.
A bejegyzésed olvasásakor természetesen eszembe jutott, hogy nem voltak hasonló kedvezmények az én időmben, és mindenért jobban meg kellett dolgoznom, de nem bánom, hiszem már mögöttem van. Mindenből tanulhattam pont azért, mert minden nehezebb volt. Olyan elemek vannak már a játékban, melyekről akkor nem is álmodhattunk, ahogyan arról sem, ahová már ejutottunk.
Minden segítségnek örülök amit adni tudtok a játékosoknak, függetlenől attól, hogy melyik fajban kutatnak és építkeznek.
Ha Elvenar népe elégedett, akkor jó helyen vagyok én is.
 

Calyr

Veterán
Ejha, ezek azért komoly támogatások! Nem irigylem senkitől, legyünk minél többen, az a jó - de az azért felmerült bennem, hogy így vajon mennyi időre lehet levinni az első pár kor végigvitelét. :) Érdekes lenne kipróbálni (tudom, hogy bármikor lehetne új várost regisztrálni, de az engem nem vonz, majd ha esetleg lesz valamikor egy új magyar világ, akkor...)
Szóval ha akad versenyző típus, aki most belevág, és szívesen megosztaná itt a tapasztalatait, akkor ne fogja vissza magát. :)
 

Herannin

Erős harcos
Hát nekem 2.5 év volt, hogy a száműzött bosszújának befejezésével kimaxoljam a játékot. Mire végzek a 20. korral, 3. éve lesz, hogy játszok.
Szerintem fontos, hogy az új játékosok számára a fejezetek gyorsuljanak, mivel ma már nehezebb hosszabb időre lekötni a frissebb játékosokat. Viszont nem látom, hogy a jövőben a későbbi korokat milyen változások érintenek. Nekem még annó havi 1 kor volt a játéksebességem. Viszont a XV. fejezetnél hirtelen nagy lassulás volt érezhető, mivel nem lehetett csak portálprofittal, vendégépületek lerakása nélkül végig tolni a kort. Nem azt mondom, hogy ezen változtatni kellen, de mindenképp érdemes figyelembe venni azt, hogy ha valaki megszokja a gyors fejlődési ütemet, majd hirtelen falba ütközik, az hirtelen nagyon visszavetheti a motivációját.
A "Nagykövetségek" fejezetig gyakorlatilag alig volt fegyvertáram és csak kereskedtem meg áldásból termeltem a kalapácsot is, aztán jött egy fejlesztés ami hirtelen 240k orkot kért és kb 2-3 hét volt mire sikerült összeszednem. Meg persze jöttek a nagy mennyiségű ork igények a műhelyekhez is, ami nekem tökre belassított mindent. Érdemes lehet a játékosokat már az azelőtti korokban küldetésekkel, vagy mással arra motiválni, hogy katonai épületeket is fejlesszenek, mert amikor hirtelen kiderül, akkor az szívás.
Szerintem az "Unur Kereskedői" fejezetre kifejezetten ráférne egy renováció/gyorsítás, mert szerintem az a fejezet játékélmény szempontjából nagyon kényelmetlen volt mivel a leghatékonyabb termeléshez gyakorlatilag online kellett lenni egész nap. "Csapatszellem" már szinte könnyű volt ahhoz képest.
 
Fent