Esemény útmutató kalauz
Kedves Elfek és Emberek,
Itt találjátok összegyűjtve az eseményekkel kapcsolatos fontosabb információkat, tudni valókat.
Mi jelent az, hogy Esemény, milyen célt szolgál?
Az Esemény - másnéven Event -, a játék egyik alapvető kiegészítő eleme, ami azt célt szolgálja, hogy segítse a játékosok fejlődését úgy, hogy hasznosabb és értékesebb épületeket nyerhessenek a játékban megszerezhető alap épületeken felül, valamint számos olyan egyéb Bűbájokat és Áldásokat, melyeknek előállítása effektív nem lehetséges. Ezen felül még nyereményként szolgálnak többek közt olyan nyersanyagok is, amelyeknek előállítása költséges és/vagy időigényes.
Hogyan tudok részt venni egy Eseményen?
A részvétel automatikus. A játékban a Profilkép mellett szokott megjeleni egy lakat, ami időzítővel van ellátva. Amint lejár a visszaszámláló, az esemény automatikusan elkezdődik. Ha ráviszitek az egeret a lakatra, kiírja az esemény nevét, illetve, hogy mennyi idő van még hátra az indulásáig.

Esemény feladatsor (információk):
Minden esemény egy sajátos feladatsorral rendelkezik, melyben előre meghatározott feladatokat kell teljesíteni.

Megjegyzés: A fejlesztő csapat által meghozott döntés alapján a feladatsort nem lehet - akár pár nap alatt is - teljesen megoldani - az esemény befejezése előtt -. Nagyjából 85% teljesítés esetén/után egy lakat jelenik meg, "A következő küldetés zárolva van" üzenettel. Ez azt jelenti, hogy csak másnap tudjuk teljesíteni. Ha eljön a másnap és teljesítettük, akkor ismételten megjelenik a lakat. Ez a jelenség az esemény utolsó napjáig elkísér minket.
Feladatsor jutalmak: A feladatok megoldásáért nem csak esemény fizetőeszközöket kapunk. Meghatározott számú feladatok megoldása után további jutalmak várnak ránk. Ezek a jutalmak eseményenként eltérnek!
Nehézségi szintek:
A feladatok nehézségi szintjét befolyásolja:
- a feladat száma (hányadik feladatnál jársz)
- a játék melyik aktuális fejezetében tartasz
Esemény (Térkép) mechanizmusok
Minden esemény egy sajátos játék mechanizmussal bír, melynek több formája is van. Ezeket most külön-külön szeretnénk nektek bemutatni.
Térkép mechanizmusok:
Jelenleg 3 féle térképes mechanizmust különböztethetünk meg a játékban.
1. Fedett térkép: A fedett térképeken különböző eszközök segítségével tudunk előre haladni. Ezeket az eszközöket meg kell vásárolnunk az eseményfizető eszközök segítségével. Esemény fizetőeszközökhöz főleg a feladatok megoldásával lehet hozzájutni, de a városok szélein is találhatunk időközönként bizonytalan mennyiségben. Maga a térkép gyakorlatilag végtelen, a térképen lévő akadályok, a különböző szimbólumok/figurák - amik a napi díjakat is tartalmazzák -, valamint a + eszközök előfordulása véletlenszerű.

2. Nyitott térkép: A fedett térképpel ellenkezőleg itt mindent láthatunk. Nincsenek akadályok, különböző szimbólumok/figurák - amik a napi díjakat is tartalmazzák -, valamint nincs szükség + eszközök megvásárlására az előrehaladáshoz. A térkép nem végtelen, 20 lépés után a bábunk automatikusan visszaugrik a kiinduló ponthoz. Minden egyes kör teljesítésével feloldunk egy nagydíjat.
3. Állandó térkép: Egy mini térkép, aminek van egy kiinduló pontja és vég pontja. Összesen 20 lépéssel lehet teljesíteni egy kört, Ha elérünk a végére, akkor a bábunk automatikusan visszaugrik a kiinduló ponthoz. Minden egyes kör teljesítésével feloldunk egy nagydíjat.

Esemény ablak áttekintő (Nyitott térkép):

Megjegyzés: A képen látható panelek elhelyezkedése eseményenként eltérhet, a funkciójuk viszont nem változik, a lentebb felsorolt mechanizmusok esetében is megtalálhatóak.
Ablak fejléc: Középen láthatjuk az aktuális esemény nevét, bal oldalon pedig, hogy mennyi idő van még hátra az esemény végéig.
Esemény fizetőeszköz: A térkép bal felső sarkában látjuk, hogy mennyi esemény fizetőeszköz áll rendelkezésünkre. Közvetlen mellette egy + jel található, amire ha rákattintunk, akkor további esemény fizetőeszközöket vásárolhatunk gyémántért cserébe. (a feltüntetett árak és a hozzárendelt mennyiségek játékosonként eltérhetnek)
Napi exkluzív díj: A bal alsó sarokban láthatjuk a Napi exkluzív díjakra vonatkozó információkat, valamit az újra sorsolási random generátort. A napi díjak - mint ahogy a nevükben is benne van - naponta változnak és 24 órán át elérhetőek. Az eseményeken előre meghatározott napi díjak vannak, ezért időközönként visszatérhetnek újra. Ilyen esetekben segítségünkre lehet az Újra sorsolási random generátor.
Újra sorsolási random generátor: Ez a funkció arra szolgál, hogy megváltoztathassuk a napi nyereményünket.
- Működési elve: A képen láthatjuk, hogy 5 pontot kell összegyűjtenünk, hogy ingyenesen használhassuk. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy a térképen folyamatosan haladunk előre. Minden előrehaladás plusz pontot ér, melynek mennyisége a felhasznált esemény fizetőeszközünktől és a lépések számától függ. Például ha a kép alapján a +3 lépést választjuk, akkor +3 pontot kapunk. Ha nincs elegendő pontunk a pörgetéshez, akkor gyémánt felhasználás segítségével ezt szintén kiválthatjuk. Fontos megemlíteni, hogy random generátorról van szó. Tehát, előfordulhat, hogy a harmadik pörgetésünk után ugyanazt a nyereményt sorsolja ki, ami éppen az aktuális napi díj - függetlenül attól, hogy ingyen, vagy gyémánt felhasználásával pörgetünk.
Megjegyzés: A napi exkluzív díjak játékosonként - fejezettől függően - eltérhetnek.
Liga rendszer: A Liga rendszer egy olyan funkció, ami az Eseményekkel párhuzamosan kezdődik és fejeződik be. A képen a jobb felső sarokban található. Ha rákattintunk, akkor egy új ablak nyílik meg, ahol számos információt kapunk az aktuális helyzetünkről és a hozzátartozó + nyereményekről. 5 kategóriája van: Hobbi, Vas, Bronz, Ezüst és Arany. Helyezésünk az eseményeben való előrehaladásunktól függ. A Ligához tartozó nyeremények eseményenként eltérnek, különösképp az Ezüst és Arany helyezés esetében. A Liga Rendszer nem minden eseményen érhető el.

Díjak: A Térkép jobb alsó sarkában láthatjuk a Díjakra vonatkozó információkat, előnézet formájában. Kétféle díj van feltüntetve. Az egyik szürkében, a másik pedig a saját színeiben tündököl. A színkülönbség azért van, mert az egyik a Királyi díjakhoz tartozik, míg a másik a Nagydíjakhoz.
- Nagydíjak: A nagydíjakat az eseményen való előre haladásoddal tudod feloldani.
- Királyi Díjak: A Királyi Díjak Feloldásához egyszeri 1500 gyémántra van szükség. Egyéb vagy más lehetőség nincs.
- Fődíjak: Minden eseményhez tartozik egy fődíj, melyeknek két kategóriája van. Fejleszthető épület(ek): A fejleszthető épület egy olyan épület, amely önmagában - fejlettségi szinttől és korszaktól függően - több különböző termelést biztosít, mint egy átlagos esemény épület. A nagydíjak között találjuk rögtön a legelején, amit azonnal be is gyűjthetünk. Ahhoz, hogy fejleszteni tudjuk, speciális ereklyékre van szükségünk, amit szintén a nagydíjak között lelhetünk fel, viszont figyeljünk, mert a feladatsorok is tartalmaz(hat)nak ilyen ereklyét. Legfeljebb 9 db-ra van szükség, hogy elérjük a maximális 10-es szintet. Termelési idejük: 24 vagy 48 óra. Épületegyüttes: Az épületegyütteseket szetteknek is szokták nevezni. Több egyéni épületből állnak össze, melyeket ha algoritmus szerint egymás mellé helyezünk, akkor megkapjuk az épületegyüttes bónusz hatásait is, de egyénileg is képesek termelni. Darabjait a nagydíjak között lehet megtalálni, viszont figyeljünk, mert a feladatsorok is tartalmaz(hat)nak ilyen kiegészítőket. A termelési idejük: 24 és/vagy 48 óra.

Megjegyzés: A Királyi Díjak sávja (kék színnel jelölve) párhuzamosan töltődik fel a nagydíjak begyűjtésével egyideüleg, tehát, ezekért díjakért nem kell külön feladatot teljesíteni. Ha valaki játék közben úgy dönt, hogy megvásárolja a királyi díjakat, akkor a sáv zöldre vált, és akár egyszerre is belehet gyűjteni őket.
Láda nyitó mechanizmus: A esemény rendszer 3 ládát sorsol ki, ezek közül választhatunk, hogy melyiket szeretnénk kinyitni. A nyitás feltétele, hogy rendelkezzünk elegendő esemény fizetőeszközzel. Ha kiválasztottuk a ládát, kattintsunk rá és kinyílik, a benne lévő jutalmat pedig - ami a napi díjat is tartalmazhatja - automatikusan megkapjuk. Utána a rendszer ismét kisorsol nekünk 3 ládatípust, és minden kezdődik előröl. A ládákban lévő jutalmak eltérőek lehetenek függően attól, hogy melyiket válasszuk, továbbá fejezettől függően változhatnak.

Gömb nyitó mechanizmus: Működése teljesen megegyezik a Láda nyitós mechanizmussal. A különbség a kettő között, hogy ebben az esetben gömbök közül lehet választani. Az Őszi Állatöv eseményen találkozhatunk vele.

Utoljára szerkesztve: