Mihaszna
Veterán
Őszi falevél.
Különleges ez a nap, ma mindenki halkan beszél.
Sírva hull a fáról, az őszi falevél.
Ami eddig élete volt, az most a múlt.
Meztelen lombkoronája, elfáradt, megfakult.
Csak a néma csend öleli át, s a sötét éjjel.
Hűvös levegő takarja be, remegő kezével.
Lehunyva szemét, szépet álmodik.
Bízván abban, hogy másnap, minden megváltozik.
Újra tud majd nevetni úgy, mint régen.
Álmodozni éjszakánként az esthajnal fényben.
A tegnapot felidézve, a jelent elfeledve..
Már késő.. a jövő eltemetve.
Magányos órákban, mikor senki nem látja.
Szomorúan néz a földre, ott az ő családja.
Néhány könnycsepp az arcon, amit senki sem lát,
Titokban jó átsírni, ezt az éjszakát.
S reggel, mikor felébred, az álom véget ér.
Üvöltő csendet megtörve hangosan kérdezi: MIÉRT?
Elfáradt teste egy helyben áll.
Kétségbeesetten az égre nézve, egy életért kiált.
Minden megszenvedett percet eldob magától.
Új életet kezd, messze a magánytól.
Az idő múlásával később visszatér.
Újra, sírva hull a fáról, az őszi falevél.
Már már megszokott, de mégsem ugyan az.
Minden évben egyszer eljön az a nap.
Mikor ráébred, rajta kívül neki nem volt más.
Ő volt az élet, a szívdobbanás.
"Mihaszna"
"Nehéz abbahagyni a sírást, mikor csak az a személy tudna téged megvigasztalni aki miatt sírsz"
/Ismeretlen szerző/
Különleges ez a nap, ma mindenki halkan beszél.
Sírva hull a fáról, az őszi falevél.
Ami eddig élete volt, az most a múlt.
Meztelen lombkoronája, elfáradt, megfakult.
Csak a néma csend öleli át, s a sötét éjjel.
Hűvös levegő takarja be, remegő kezével.
Lehunyva szemét, szépet álmodik.
Bízván abban, hogy másnap, minden megváltozik.
Újra tud majd nevetni úgy, mint régen.
Álmodozni éjszakánként az esthajnal fényben.
A tegnapot felidézve, a jelent elfeledve..
Már késő.. a jövő eltemetve.
Magányos órákban, mikor senki nem látja.
Szomorúan néz a földre, ott az ő családja.
Néhány könnycsepp az arcon, amit senki sem lát,
Titokban jó átsírni, ezt az éjszakát.
S reggel, mikor felébred, az álom véget ér.
Üvöltő csendet megtörve hangosan kérdezi: MIÉRT?
Elfáradt teste egy helyben áll.
Kétségbeesetten az égre nézve, egy életért kiált.
Minden megszenvedett percet eldob magától.
Új életet kezd, messze a magánytól.
Az idő múlásával később visszatér.
Újra, sírva hull a fáról, az őszi falevél.
Már már megszokott, de mégsem ugyan az.
Minden évben egyszer eljön az a nap.
Mikor ráébred, rajta kívül neki nem volt más.
Ő volt az élet, a szívdobbanás.
"Mihaszna"
"Nehéz abbahagyni a sírást, mikor csak az a személy tudna téged megvigasztalni aki miatt sírsz"
/Ismeretlen szerző/