Thobias
Újonc
Gondolom, hogy már sokunkat bosszantotta, hogy egy egy Torony fordulóban, az utolsó nyersanyagainkat vagy seregeinket használjuk fel, és a véletlen nyeremény egy jó adag bűbájtöredék, és amikor egy szinten, mind a négy párbajban ezt sikerül nyerni,az már már dühítő.
Persze nem kötelező a Toronyban játszani, de az ember megteszi, mert így a Testvériségben kölcsönösen egymást segítjük az előrehaladásban, nem beszélve a sokszor nagyon is hasznos nyereményekről.
Természetesen nem azt mondom hogy a véletlen nem hozhat akár ilyen nyereményt is, de az utóbbi időben kicsit sokat sikerült szereznem belőle.
Persze a logikus kérés az az lenne hogy ha a programozók csökkentenék a rendszerben a bűbájtöredék nyerésének valószínűségét, de ezt nem gondolom hogy megteszik. Viszont amikor már több százezer áll az ember rendelkezésére, akkor elgondolkodik, hogy de minek, mert sajnos amennyit a barkácsolásnál felhasználok, az nem túl sok.
A javaslatom az lenne, hogy lehessen valami értelmes dologra felhasználni, beváltani, levásárolni, stb. Például a nevéből adódóan lehetne hogy X-ezer darabért szabadon választhassunk egy bűbájt, vagy lehetne belőle TP-t vásárolni, vagy szinte bármit, aminek értelme van, és nem csak gyűlik és gyűlik ...
Megköszönöm a figyelmeteket,
Thobias.